Levéltári Közlemények, 62. (1991)

Levéltári Közlemények, 62. (1991) 1–2. - IRODALOM - Tordai György: Decreta Regni Hungariae. Gesetze und Verordnungen Ungarns 1458–1490. Franciscus Döry collationem manuscriptam additamentis auxerunt, commentarii notisque illustraverunt Georgius Bónis, Geisa Érszegi, Susanne Teke. (Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 19.) Budapest, 1989 / 156–158. o.

157 még az első világháború előtt. Gyűjteménye Szent Istvántól Mohácsig terjedt, és minden addiginál teljesebb volt. Munkájához az 1950-es évek elején csatlakozott Szilágyi Loránd, majd Bónis György is. A munka előrehaladtával az Árpád-kori törvönyek kiadása Szilágyi, az 1301—1526 közöttieké pedig Döry feladata lett. Az utóbbi által összegyűjtött szövegek magyarázata és bevezetése Bónisra hárult. A kiadvány megjelenése azonban egyre halasztódott, végül elsőként az 1301—1457 közötti törvények szövege láthatott napvilágot 1976-ban. A Mátyás-korabeli törvények összegyűjtésénél a kiindulópont szintén Döry munkája volt — ezt egészítette ki, végezte el a szövegkritikai munkát, látta el kommentárokkal Bónis György, Érszegi Géza és Teke Zsuzsa. A kötethez Teke Zsuzsa írt bevezető tanulmányt ,,A decretum fogalma és társadalmi szerepe Mátyás korában" címmel. A decretum a „király és az országgyűlés egyetértő akaratnyilvánítása" — a két Kovachich eme meghatározása Mátyás alatt is megállja a helyét. Az is igaz viszont, hogy nem minden országgyűlésen alkottak decretumot, így például, ha pusztán az adómegajánlás kérdésében döntöttek. Mindenképpen az országgyűlésre tartozó volt a rendi kiváltságok ügye — ezeket többször megújíttatták Mátyással —, az ország védelmével összefüggő katonai, pénzügyi kérdések, a rendkívüli adó megajánlása. Bár a rendkívüli adót végül mindig megszavazták a rendek, a tanulmány említ olyan eseteket is, amikor a kivetéshez a királyi tanács beleegyezése is elegendő volt az uralkodónak. Hasonlóképpen volt példa arra is, hogy a katonáskodást szabályozta csupán bárói közreműködésével a király, — az így keletkezett rendelet neve dispositio. A megszületés körülményei a jogérvényességet nem korlátozták, ti. még a rendszeres országgyűlések idején sem volt kötelező, hogy csak a rendekkel együtt alkothat törvényt az uralkodó. Bár az országgyűlésen — a rendek határozata értelmében — a nemesség tartozott „fejenként" megjelenni, erre mindössze öt alkalommal került sor, részint anyagi nehézségeik, ill. közömbösségük, részint az uralkodó ellenkező szándéka miatt. A követek főleg a megye tehetősebb nemesei közül kerültek ki; ugyanakkor a városok részvétele az 1460-as évektől elenyészővé vált. Az országgyűlést az uralkodó hívta össze, így valószínűsíthető, hogy ő — és vele együtt a diéta eseményeit is figyelemmel kísérő tanács — volt a törvénycikkek egy részének kezdeményezője. A nagyobbik rész azonban vélhetően rendi előterjesztésre született. Az országgyűlést Mátyás ,,politikai szelepként" is kezelte, a panaszaikat előterjesztő rendekkel szemben így kívánta az adómegajánlást biztosítani. Azonban az is valószínű, hogy a „rendi kezdeményezés" irányítása a prelátusok és a bárók kezében volt. A megszületett határozatot a Kancellária fogalmazta meg, öntötte formába. Mindez lehetőséget adott az uralkodónak, hogy a végleges szövegen még változtasson, bár egyszerűbb volt az az általa követett módszer, amely szerint egyszerűen nem vette figyelembe a számára kedvezőtlen előírásokat. A törvény szövegét általában nem sokkal az országgyűlés befejezése után adták ki, privilégium vagy pátens alakban. A határozatok betartását egyetlen esetben sem garantálták a rendek. Előfordult ugyanakkor, hogy az országgyűlésen született határozatok egy része nem került bele a decretum szövegébe, de ez kötelező erejüket egyáltalán nem csökkentette. Az elkészült szöveget elküldték a megyéknek, és a megyei törvényszék kihirdette, közhírré tette azt. A XV. században megnő a decretum szerepe, tekintélye. Gyakori pl. a rá való hivatkozás. Sokszor előfordult, hogy régebbi intézkedéseket újítottak meg, illetve hivatkoztak ezekre, bár a szó szerinti törvényalkalmazásra csak ritkán került sor. A királyt a római jog nyomán kialakuló államelmélet a törvény figyelmen kívül hagyására is feljogosította absoluta potestas-a alapján. Uralkodása elejéről arra is van példa, hogy Mátyás ezt a királyi tanács vagy az országgyűlés felhatalmazásával cselekedte meg. Ami a decretum helyét illeti a középkori magyar jogrendszerben, megállapítható, hogy itt a „jogforrások konkurenciája" érvényesült. Egymás mellett él a helyi jogszokás (consuetudo) és a régebbi királyok által alkotott — vagy nekik tulajdonított — törvény (lex). Irodalom