Levéltári Közlemények, 61. (1990)

Levéltári Közlemények, 61. (1990) 1–2. - KRÓNIKA - Hóvári János: Szűcs Jenő (1928–1988) / 203–204. o.

Krónika 203 törekvés a szerény hivatali munkakörön belül is teljesebbé válásra akkor, amikor elvégezte az egyetemi oktatók kétéves ideológiai továbbképzési tanfolyamát, majd 1950—51-ben az Országos Könyvtári Központ három hónapos könyvtárosi és dokumentátori tanfolyamát, — szóban-írásban kitűnő eredménnyel. 1963—64-ben a felsőfokú levéltári szakképzésben vett részt. Emellett koncertekre is járt, irodalmat is olvasott, gondozta egyre tehetetlenebb édesanyját, — nagy gonddal nevelte két fiát — kedvezőtlen társadalmi hátterük ellenére mindkettő sikerrel be is jutott az egyetemre. Ezzel együtt éveken át vállalta a napi 8 órás megerőltető hivatali munka után a legterhesebb gépelési különmunkákat is: hosszú éveken keresztül állandó munkatársa volt a műegyetemi könyvtárnak, francia műszaki szövegek gépelésével és fordításával, hogy éppúgy mint egy új idegen nyelv, az angol tanulásával is, végre megteremtse saját otthonukat. Irgalmatlan megterhelés volt ez (amit az 50-es évek végén egy súlyos operáció következményei terheltek tovább); a vékony csontú, törékeny asszony azonban mindezt valamilyen bámulatos önfegyelemmel, erői szigorú beosztásával hordozta el, megmaradva mindvégig kellemes, segítőkész, jó kollégának is. Nyugdíjba vonulása óta ritkán láttuk, szinte teljesen visszavonulva élt. Halálának híre is csak késéssel jutott el hozzánk. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Vörös Karoly SZŰCS JENÓ (1928-1988) Szűcs Jenő 1988. november 26-án önkezével vetett véget életének. Mindenki, aki ismerte, megdöbbenéssel vette tudomásul. Egy olyan ember dobta el életét, aki a magyar szellemi életet évtizedek óta meghatározta, aki új alapelemekkel tudta bővíteni a magyar kultúra építményét. Intellektuális és politikai életében sohasem ismert kompromisszumot. Véleményének mindig és mindenkor hangot adott. Munkájában magával szemben sokkal igényesebb volt, mint másokkal. A halálával maradt űr betölthetetlen. Szűcs Jenő mindig büszkén vállalta debreceni, sárospataki indíttatását, azt a sajátos református-polgár miliőt, amelyben egyaránt helye volt a liberalizmusnak és a hagyományoknak. Azok közé tartozott, akik nagyon hittek abban, hogy 1945-ben egy modern demokratikus Magyarország felépítésére nyílik lehetőség. Ezekkel a gondolatokkal került az Eötvös kollégiumba, ahol, miközben lehetősége nyílott az európai horizont megismerésére, rá kellett eszmélnie, hogy a hatalmi helyzetbe jutott magyar sztálinizmus szétrombolja a debreceni, sárospataki álmokat. Elkeseredetten emlékezett vissza ezekre az évekre, az egyetemi külön marxista kurzusokra, ahol nagyreményű sztálinisták szövegelemzéseit volt kénytelen hallgatni. Ezeket az intellektuális megaláztatásokat még évtizedek múltán sem tudta elfelejtem. Mindezek ellenére a szerencsések közé tartozott, mert már egyetemistaként levéltárba járhatott, s megbízást kapott a középkori magyar városfejlődés vázának kikutatására. 27 évesen egy olyan könyvet tett le az asztalra ,,Városok és kézművesek a 15. században" címmel, amelyet élete derekán is vállalhatott. Szűcs Jenő azon kevesek közé tartozott, akik mentesek tudtak maradni a magyar sztálinizmustól, s könyvében csak az 1955-ös kiadási évszám jelzi, hogy a magyar történelem egyik leggyászosabb korszakában íródott. Indíttatásából, intellektuális lényéből természetszerűleg következett, hogy az 1956-os forradalom alatt szerepet vállalt. Mint levéltáros — az egyetem után ott helyezkedett el — mindent megtett a megbukott rendszer iratanyagának megmentése érdekében. A vérzivataros késő őszi napokban a Történészek Forradalmi Bizottságának titkáraként járta a várost. Várta, hogy letartóztatják. Évtizedek múlva sem tudta, mi mentette meg ettől. Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején azon titkos szellemi ellenállók közé tartozott, akiket a Kádárrendszer nem tudott neutralizálni, akiket sohasem tudott „betörni". Ó és társai segítségével születhetett meg a hetvenes évek földalatti s a nyolcvanas évek keservesen legalizált ellenzéke. Szűcs Jenő nevét a magyar értelmiség a hatvanas-hetvenes évek nemzettudat-vitájában ismerhette meg. Ez a publicisztikai felhangoktól sem mentes vita Szűcs Jenő számára magyar történelem-értelmezés volt. Ehhez azonban igen alapos történelmi mélyfúrásokat kellett elvégeznie, s ezek origója az Árpád-kor volt. Szűcs Jenő nemcsak visszautasította a modem nemzet középkori visszavetitését, hanem azt is megragadta, mi volt a középkori ^natio" értelme és összetartó ereje. így jutott el a genülizmus, majd a középkori patriotizmus kérdéséhez. Főként Árpád-kori, időnként XTV—

XV. századi vizsgálódásainak csak morzsái kerültek be a nemzet-vitába. Ót ennél komplexebb megközelítés érdekelte. Elemzéseinek egy része megjelent, de fontos kéziratok vannak még kiadatlanul. Szűcs Jenő strukturális értelmezésében új helye lett a nemesség születésének, gazdaságnak, politikai gondolkodásnak. Ezekkel kívánt még részletesebben számot vetni a kéziratban maradt, IV. Béla uralkodásának időszakáról szóló könyvében. A Szűcs Jenő-i életmű egyik legnagyobb formátumú alkotása, az európai régiókról készített tanulmány, mely 75. születésnapja alkalmából Bibó Istvánt kívánta köszönteni. Ez a tanulmány nemzedékek meghatározó olvasnia-