Levéltári Közlemények, 61. (1990)

Levéltári Közlemények, 61. (1990) 1–2. - KRÓNIKA - Érszegi Géza: A XIII. és XIV. századi eredeti pápai oklevelek számbavétele / 197–201. o.

Krónika 199 rabban az általa számba vett oklevelet. Kötetei végén teljes szövegét is publikálja azoknak az okleveleknek, melyek eddig nem, vagy csak részben jelentek meg. Külön tanulmányban foglalja össze az egyes destinatariusok történetét, majd incipit és explicit mutatót, továbbá a sanctio formulából az oklevél tárgyát meghatározó szavakat (pl. constitutionis, confirmationis stb.) hozza időrendben, s a legvégén hely- és névmutatóval zárja értékes köteteit.

10 Largiadér két publikációja között jelent meg Walter Zöllner hasonló alapelvekre épülő kiadványa a magdeburgi levéltár pápai okleveleiről.

11 E kiadványokat némileg más elvekkel Bemard Barbiche három kötete követte, amely a párizsi Archives Nationales eredeti pápai okleveleit vette számba. 0 Első kötetének megjelenése után, a második megjelenésének évében látott napvilágot 1978 szeptemberében a Comnússion Internationale de Diplomatique védnöksége alatt az Index actorum Romanorum pontificum ab Innocentio IIIusque adMartinum Velectum, quaepraeter registra Romanae Curiae adservantur című sorozat kiadási szabályzata, amely Barbiche első kötetének figyelembe vételével összefoglalja azokat a fontos szempontokat, amelyek Barbiche publikációit jellemzik, s amelyek irányadóak a további publikációk számára, s egyúttal ismerteti a vállalkozás célját is.

D Ennek értelmében az Index két célt kíván betölteni: diplomatikait és történetit. Ez utóbbi célt főleg a regeszta szolgálja, az előbbit inkább a kancelláriai jegyzetekről szóló rész. A tervezet értelmében a gyűjtés körébe tartozik valamennyi privilégium, litterae (patentes, clausae, secretae), cédula introclusa, breve, forma iuramenti, transcriptum és — bizonyos értelemben — a supplicatio, amelyek akár eredetiben, akár az eredetiről készült másolatban maradtak fenn. A regeszta a rövidített intitulatiot, a teljes inscriptiot, valamint a contextus lényegi részeit tartalmazza. A regeszta végén a subscriptiones, illetve a datatio, majd a contextus első három szava és — amennyiben van ilyen utalás — a dokumentumban foglalt rendelkezés minősítésének szavai következnek a sanctio részből. Ezt követően a dokumentum jelenlegi és régi jelzetéről, fajtájáról, fentmaradási formájáról, állapotáról, pecsételéséről, valamint a rajta lévő kancelláriai jegyzetekről tájékozódhatunk. A tervezet nem feledkezett meg arról sem, hogy felsorolja azokat a forráskiadványoknál elmaradhatatlan segédleteket is, amelyek a kötetek használatát segítik. Ezek: a bevezetés, továbbá a scriptor-, rescribendarius/distributor-, taxator-, procurator-listák és egyéb kancelláriai jegyzetek felsorolása, valamint személy-, hely- és tárgymutató, továbbá az okleveleken található figurák és jelek rajzai. A Barbiche által publikált három kötet ékes bizonyítéka a vállalkozás szükségességének, s egyúttal a megvalósíthatóságának. Az első kötetben Barbiche sorra vette azokat a levéltári egységeket, amelyekből gyűjtötte az anyagát. Részletesen ismerteti ezeknek az egységeknek a történetét és közli az egyes egységekből származó oklevelek számát. Elemzi ezután az oklevelek belső ismérveit, majd foglalkozik a kancelláriai jelekkel és azzal, hogy miként történt a pápai regisztrumokba való bevezetésük. Előszavának végén kitér a publikálás módjára. Erre részben azért volt szükség, mert még az első kötet megjelenésekor nem volt meg az Index végleges szabályzata, részben azért is, mivel némileg eltér a publikálás módjában a Szabályzattól. Ilyen eltérés Barbiche kiadásában az, hogy míg az Index kiadási szabályzata a regeszta latin szövegében a ma elfogadott latin helyesírás használatát írja elő, Barbiche azonban — nem minden ok nélkül — a pápai oklevelekben is alkalmazott középlatin helyesírást őrzi meg. Álláspontja érthető akkor, ha összevetjük az általa publikált oklevelek teljes szövegét Barbiche regesztáival. Ebből az összevetésből egyértelműen kiderül, hogy a regeszta szövege csekély változtatással az eredeti szövegből készült, s így természetes, hogy a helyesírása is jelzi az eredetiből való származást. Ugyanakkor megfontolandónak tűnik az, hogy nem helyesebb-e annak jelölésére, hogy nem az eredeti szöveg hű közléséről van szó a regesztában, mégis a klasszikus helyesírást alkalmazni Barbiche ugyancsak eltért a Szabályzattól a bibliográfiai adatok közlésében. A Szabályzat ugyanis két csoportra bontja a publikációkat: a teljes szövegű közléseket edfitio] szóval a kivonatosokat pedig regfesta] szóval jelöli. Ezt a két csoportot Barbichealél összeolvasztotta, ámbár talán célszerűbb lett volna a Szabályzat követése, hiszen az egyes kiadványok alaposabb ismerete nélkül aligha képes az olvasó eldönteni, melyik kiadványhoz forduljon, ha valamelyik oklevél teljes szövegére lenne szüksége. Barbiche munkájának jelentőségét számtalan ismertetés méltatta már. Összegezve ezeket, joggal el lehet mondani róla, hogy nemcsak mint egy monumentális tudományos sorozat ígérete érdemel meg minden tudományos elismerést, hanem önálló tudományos vállalkozásként is mérföldkő a pápai diplomatika területén.

14 10 Largiadér, Anton: Die Papsturkunden des Staatsarchivs Zürich von Innozenz ID. bis Martin V. Zürich, 1963. /Ismertetése: Levéltári Közlemények 38. (1967) 251—252./; Die Papsturkunden des Schweiz von Innozenz HI. bis Martin V. ohne Zürich. I—II. Zürich, 1968—1970. n Zöllner, Wüter: Die Papsturkunden des Staatsarchivs Magdeburg von Innozenz HI. bis zu Martin V. I. Erzstift Magdeburg. (Wissenschaftliche Beiträge der Martin-Luther-Universität Halle-Wittenberg, 1966,13.) Halle/Saale, 1966 és Die jüngeren Papsturkunden des Staatsarchivs Magdeburg. Bestände Halberstadt, Quedlinburg und übrige Gebiete. (Studien zur katholischen Bistums- und Klostergeschichte, 23) Leipzig, 1982. 12 Barbiche, Bernard: Les actes pontificaux originaux des Archives Nationales de Paris. (Index actorum Romanorum pontificum ab Innocentio Dt. ad Martinum V electum, I—HI.) I—m. Cittä del \&ticano, 1975—1982. 13 Index actorum Romanorum pontificum ab Innocentio HI. usque ad Martinum V. electum quae praeter registra Romanae Curiae adservantur. II Conütato per l'edizione delFIndex G. Battelli, H. Diener, G. Gualdo, A. Pratesi. Roma, 1978. 14 Foreville, Raymonde: Une entreprise scientifique internationale: L'Index actorum Romanorum pontificum. Journal des savants 1978. (juillet— septembre) 211.