Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 1. - Trostovszky Gabriella: Az esztergomi káptalan XIII–XVI. századi oklevelei az Országos Levéltár Diplomatikai Levéltárában / 57–81. o.

TROSTOVSZKY GABRIELLA AZ ESZTERGOMI KÁPTALAN XIII—XIV. SZÁZADI OKLEVELEI AZ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR DIPLOMATIKAI LEVÉLTÁRÁBAN A Szent István király uralkodása idején Magyarországra érkező német és olasz papok a keresztény vallással együtt a keresztény Európa kultúráját is magukkal hozták új hazájukba. Ennek a kultúrának egyik alapvető eleme az írás, a latin nyelvű írásbeliség volt. A császári és a pápai udvarban a XI. századra fő vonásaiban kialakult az írásbeli ügyintézés. A nyugati mintára szerveződő magyar állam a kezdeti évtizedekben jobbára csak másolta a német példát, majd ahogy lassanként kialakult a magyar „értelmiség", a speciális hazai viszonyoknak megfelelően formálta át azt. III. Béla király 1181-i oklevelében az írásbeliség fontosságát hangsúlyozta. Még ugyanabban az évben a veszprémi káptalan megnyitotta azon egyházi testületek sorát, amelyek magánügyletek oklevélbe foglalását végezték. A XIII. század első évtizedeire olymértékben növekedett a magán jogügyletekről a felek kérésére kiállított oklevelek száma, hogy a leírással és megpecsételéssel kapcsolatos feladatokat a királyi udvar már nem tudta segítség nélkül ellátni. A magánszemélyek ügyeivel kapcsolatos oklevelek megszerkesztését, kiállítását és megpecsételését egyre gyakrabban végezték egyházi testületek. Kialakult és megszilárdult a magánjogi írásbeliség jellegzetesen magyar szervezete, a hiteleshely. Az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb hiteleshelye az esztergomi káptalan volt. Jelen dolgozat célja az, hogy az esztergomi káptalannak a Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltárában őrzött oklevelei alapján megkíséreljen képet alkotni a hiteleshely XIII—XIV. századi oklevéladási gyakorlatáról. A káptalan hiteleshelyi működése A XIII. század első évtizedeiben terjedt el Magyarországon az a szokás, hogy a peres felek tanúk felvonultatása helyett oklevelek bemutatásával igyekeztek igazukat bizonyítani a bíróságok előtt. Az egyházi törvényszékek a XII. század ötvenes éveitől csak manus publica által írt vagy autentikus pecséttel megerősített oklevelet fogadtak el bizonyító erejűnek..

1 Ennek hatására a világi bíróságok előtt is mindinkább háttérbe szorult a csupán tanúkkal, szóban történő bizonyítás. Az 1231. évi aranybulla 21. cikkelye végleg megszüntette a korábban jelentős szerepet játszó pristaldusok önálló bizonyítási jogát. A pristaldus eredetileg hivatalos bírói segédként jelent meg különböző jogi következményekkel járó események alkalmával, és mint közhitelű tanú, személyével, bizonyságtételével helyettesítette az írást. lECKHART 649. p.