Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - IRODALOM - Hajdu Lajos: Andrea Seidler–Wolfram Seidler: Das Zeitschriftenwesen in Donauraum zwischen 1740 und 1809. Wien, Köln, Graz, 1988 / 331–332. o.

Irodalom 331 magyar szabadkőművesség legaktívabb időszaka, ekkor a Symbolikus nagypáholy csaknem 8000 tagot mondhatott magáénak. A levéltári anyag a szervezetek felfelé ívelő korszakára és a megpróbáltatásokat hozó évekre egyaránt gazdag forrásként szolgál. A szabadkőműves kérdés fontossága indokolná a téma nagyobb terjedelmű, tudományos feldolgozását; örömmel vennénk egy ilyen monográfia megjelenését a szerző tollából. Horváth Emőke ANDREA SEIDLER- WOLFRAM SEIDLER: DAS ZEITSCHRIFTENWESEN LM DONAURAUM ZWISCHEN 1740 UND 1809 Wien-Köln-Graz, Böhlau Verlag, 1988. 294 S. A XVIII. század kutatásával foglalkozó osztrák történészek társaságának Moritz Csáky professzor által szerkesztett kiadványsorozatában, annak első köteteként jelent meg ez a kitűnő munka, amely alcíme szerint „A bécsi, pozsonyi és pest-budai német valamint magyar nyelvű folyóiratok, kommentált bibliográfiája". Önmagában már az is elismerésre méltó, ha egy szerző az összehasonlító módszert választja, túllép országa keretein és azt is vizsgálja, hogy az elemzett kérdésben mi volt a helyzet a szomszédban. Seidlerék azonban ennél többet tettek: számos más országban (így Magyarországon, Csehszlovákiában, a két német államban stb.) működő kollégáik, történészek, irodalmárok, levéltárosok és könyvtárosok aktív, segítő támogatásával készítették el vállalt munkájukat és tárták a szakma közvéleménye elé e korszak 420 folyóiratának legjellemzőbb adatait. Sőt, nemcsak segítséget kaptak feladatuk végrehajtásához külföldi kollégáiktól, hanem — az előszó tanúsága szerint — ösztönzést is, mint Tarnai Andor professzortól, aki a kutatási hézagokra és feladatokra ráirányította („als geistige Initiator") a szerzők figyelmét. Ugyancsak meleg szavakkal mondanak köszönetet Kókay Györgynek is, több éven át, állandóan tapasztalt segítőkészségéért. A szerzők jól választották meg a korszak határait, mert 1740 előtt is volt már ugyan néhány folyóirat a Habsburg-Birodalomban (Bécsben), mégis Mária Terézia trónra lépése után (főleg uralkodása második felében) „szakadt át a gát", ekkoriban egyre több folyóirat jelenik meg, a hetvenes években már évente 7 — 8 (összesen 74), a jozefinizmus évtizedében pedig 21—22 (összesen 217, a szerzők által feldolgozott vagy felderített 420 Zeitschrift több mint fele). A mi számunkra az teszi érdekessé és különösen fontossá e bibliográfiát (főleg annak „A" részét, a 290 alaposan feldolgozott folyóiratot), hogy megismerhető belőle az a szellemi atmoszféra, amely a magyarországi (hungarus) valamint magyar tudomány és irodalom (Windisch, Tersztyánszky, Kollár, Weszprémi stb.) úttörőit hasonló vállalkozásokra indította, hiszen Bécsnek már ekkoriban is közvetítő szerepe volt Kelet és Nyugat között. Azok, akik Klemm és Sonnenfels után néhány éves vagy évtizedes késéssel hasonló vállalkozásokat indítottak meg Pozsonyban illetve PestBudán, Bécsben szerezték meg az ehhez olyannyira szükséges tapasztalatokat és jártasságot. Abban is igazat kell a szerzőknek adni, hogy bibliográfiájukban mellőzték a latin nyelvű folyóiratokat, hiszen elsősorban azon kormányzati periódus sajtótörténeti adatait dolgozták fel, amely a népet számos kérdésben fel akarta „világosítani", hogy egészségesebben, kulturáltabban, gazdagabban éljen és a közjó fejlődése felgyorsulhasson. Ilyen nagy feladatot azonban csak a lakosság anyanyelvén, népnyelven lehet végrehajtani. Azt is nagyon szépen bemutatják a szerzők (munkájuk „C" részében, a „földrajzi és időrendi címlistá"ban), hogy a tematika hogyan gazdagodott, és mikor milyen jellegű folyóiratok tűnnek fel a palettán, melyik időszakban nőtt meg az igény avagy vállalkozókedv az erkölcsi, gazdasági, irodalmi, tudományos, színházi, majd politikai és vallási folyóiratok kiadására. (A megjelenések sorrendje nagyjából ez.) A munka fő része (23 — 223. old.) az a 290 folyóirat, amelyet a szerzők valamelyik közép-európai kulturális centrum (hazánkban pl. az MTA, az ELTE, az OSZK vagy a keszthelyi Helikon) könyvtárában feldolgoztak. E kommentárokban a szerzők feltüntetik, hogy a folyóiratot kik és mely években adták ki, hány száma jelent meg, milyen rovatai voltak, kik voltak a főbb munkatársak. Elemzik azt is, hogy milyen (politikai, ideológiai stb.) irányzatot képviselt egy-egy Zeitschrift, mennyire tájékoztatta olvasóit a világ (elsősorban Európa) történéseiről, és szólnak arról is, hogy melyik nyugati (elsősorban német) példát követték a szerkesztők, illetve kiadók vállalkozásuk megindításánál. A