Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Hajdu Lajos: Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben (valamint a Partiumban) a jozefinista büntetőjogi reformok előtti években / 219–321. o.

> 222 Hajdú Lajos viszont 43,7% ellen emberölés, 4,0% ellen minősített emberölés; 9,9% ellen rablógyilkosság; csak 3,6%-nál magzatölés (infanticídium) a vád és mindössze 15,1% az, akit testi sértéssel, megsebzéssel (vulneratio) vagy vérzést okozó testi sértéssel (cruentatio) vádolnak. A politikai bűntettek elkövetőinek zöme Magyarországon a megyei, helyi tisztségviselőkkel szemben tanúsított engedetlenség miatt kerül őrizetbe — Erdélyben a nyomasztó többség a földesúrral vagy tisztjeivel kerül szembe az e bűncselekménytípusba sorolt befogottak közül (77,3%). Ugyanilyen differenciák mutatkoznak a család és nemi erkölcs ellen elkövetett bűntettek összetételében is: Magyarországon az ilyen személyek nagy része paráznasággal gyanúsított fiatal, vagy „testét rútul áruba bocsátó nőszemély" — Erdélyben viszont házasságtörő (41,5%), szajhálkodó (18,1%), bigámista (17,0%); parázna csak 6,4%, de a vérfertőzés gyanúja mellett (5,3%) ugyanilyen arányban (5,3%) kerülnek vizsgálati fogságba olyanok is, akik ellen mindössze „rendezetlen élet" (vita dissoluta) a vád. Ugyanilyen különbségek vannak az ötödik bűntett-kategória (egyéb „bűncselekmények") részleteiben is: Magyarországon ezek elkövetői zömmel katonaszökevények (vagy támogatóik, segítőik), gyakran vetnek börtönbe istenkáromlókat vagy hitelhagyókat is — Erdélyben viszont az e kategóriába tartozó „börtönlakók" közül sok az adós (25,2%); a földesurától vagy gazdájától megszökött, esetleg tiltott ösvényeken „Molduvába" futott (vagy ilyenre csábító) jobbágy, illetve szolga (20,5%), a hatalmaskodó (11,1%), csempész (7,5%); de olyan is viszonylag sok van (4,8%), akit gonosz élete miatt vetettek börtönbe, vagy azért, hogy magába szálljon és életét jobbítsa meg (5,0%). Olyan esettel is találkozik a kutató, hogy valakit a lovak rosszul történő vagy sikertelen gyógyítása miatt (ob maiam medicationem equorum) vetettek börtönbe. A börtönviszonyok eltérősége Ez a régies gyakorlat nagy feszültségeket teremtett, elsősorban azért, mert Nagyszebenben ebben az időszakban már működött ugyan Erdély első, modern szabadságvesztési intézete, az ergastulum, a törvényhatóságok többségének azonban még nem volt székháza és börtöne sem, ahol megbízhatóan őrizni lehetett volna a gyanúsítottakat és rabokat, a súlyos bűntettek miatt elítélteket. A mások gondot az jelentette, hogy már a hatvanas évektől kezdve kevés volt az az összeg, amelyet a törvényhatóságok mástól bérelt börtöneik fenntartására és a rabok ellátására kaptak a központi kormányzattól. Erdélyben ugyanis a megyék, kerületek, székely és szász székek nem vethettek ki megyei vagy „házi" adót, mint ez ekkoriban Magyarországon már régóta szokás volt, hanem valamennyi tisztviselőjük és alkalmazottjuk fizetését a kincstár biztosította. Ugyancsak ez folyósította a működési költségeket — egyebek között a rabok tartását is. Ez az összeg a „költségvetésben" a hetvenes évek derekáig a megyékben évi 46 forint volt, Udvarhely- és Maros-székben is, de Fogaras- és Kővár-kerületben, tovább Krasznában és Zarándban, valamint Csíkban és Háromszékben 40 ft, Aranyosban 36 ft, a három önálló vice-székben azonban egy krajcárt sem kaptak erre a célra. Ekkoriban azonban ez a pénz a megszaporodott rablétszám élelmezését már alig egy hónapra biztosította: Kolozsban pl. 1776 elején (minthogy a befogottak és elítéltek létszáma állandóan 30 fölött mozgott és egy-egy rab ellátása napi 1 garasba (3 krajcárba, 5 dénárba) került, az ellátmány alig egy hónapra volt csupán elegendő.