Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 1. - IRODALOM - Szőke Domonkos: F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok. Budapest, 1987 / 150–151. o.

/ 150 Irodalom és hogyan sikerült a dualizmus korában, s ezt követően a két világháború közötti időszakban elvégezni, arról Vértesy Miklós nagy terjedelmű — könyvünknek több mint felét betöltő — rendkívül sokoldalú pontos, az adott keretek között mondhatni kimerítő előadásából nyerhetünk részletes tájékoztatást. E referátum az információknak olyan bőségével szolgál, aminőt a korábbi korszakokra nézve — a források gyér volta, részben még feltáratlansága miatt — nem kaphattunk, de nem is fogunk kapni. A szerző beszámolóját a recenzens ez esetben már főbb vonalaiban sem követheti, be kell érnie a legfontosabb eredményekre való utalással. Az állami reformteljesítmények között a csaknem nyolc évtizedre terjedő polgári korszakban mint messzemenően jelentős tény említhető három történelmi múltú nagy közgyűjteményünk (a Széchényi, az Egyetemi és a Akadémiai Könyvtár) belső rendjének, felszerelésének, használati apparátusának ismételt korszerűsítése, továbbá a budapesti Műegyetem s az újonnan életre hívott kolozsvári, debreceni és pozsonyi tudományegyetem, nemkülönben az 1920 után felállított pécsi és szegedi egyetem könyvtárának megszervezése. Ezenkívül fontos eredménynek tekinthető még számos új állami fő- és szakiskola, múzeum és levéltár, úgyszintén hatóság és hivatal segédkönyvtárral való ellátása. Megemlítetndő, hogy — sok más intézkedés mellett — kezébe vette az állam a könyvtárügy központi irányítását is. Ami pedig a társadalmi akciókat illeti, ezek folyományaképpen egész sora kelt életre a közművelődés célját szolgáló városi könyvtárintézményeknek és vidéki egyleti, olvasóköröknek, különös tekintettel a könyvkultúrán oly sokáig kívül rekedt társadalmi osztályokra, rétegekre. A munieipális létesítmények közül messze kiemelkedett a századunk elején megalakult Fővárosi Könyvtár. Könyvtári kultúránk szintjének ez a kétségtelenül jelentős felemelkedése azonban nem bizonyult minden tekintetben kielégítőnek, hiányosságai az idők előrehaladtéval mindinkább megmutatkoztak. A két világháború közötti időszakban már számos szervezeti és elméleti-technikai újításra lett volna szükség, ám bevezetésükre nem került sor. A nagy feladat végrehajtása, könyvtárügyünknek minden részletében átszervezése, úgyszólván alapjaiból való újjáépítése csak korszakunkban, az elmúlt évtizedek során történt meg. Ennek a le nem zárt, napjainkban is tartó folyamatnak tényeit, eseményeit rendszerezetten, hitelesen regisztrálja Vértesy Miklós a könyv utolsó szakaszában. Berlász Jenő F. KISS ERZSÉBET: AZ 1848—1849-ES MAGYAR MINISZTÉRIUMOK (Magyar Országos Levéltár kiadványai. Hatóság- ós hivataltörténet 7.) Budapest, Akadémiai Kiadó, 1987. 650 p. Magyarország polgári átalakításának évtizedes küzdelmeit tetőzte be az a változás, amely intézményes formában, törvényesített keretek között, az 1848-as áprilisi törvényekben kodifikálta az ország modern átalakítását. Ezek az eredmények nem csupán kifejezték annak a politikai küzdelemnek a sikerét, amelyet zömmel a magyar liberális erők az ország politikai átalakításáért folytattak, noha döntő jelentőségük ez volt, hanem új lehetőséget teremtettek az ország következetesebb polgári fejlődésére is. A polgári jellegű intézményi keretek kiépítése nem csupán mint a politikai harc eredménye értékelendő rendkívü pozitívan, hanem egyben annak bizonyságaképpen is, hogy a Habsburg dinasztikus keretben, a hagyományos feudális intézményi rendszert fenntartva, nem volt elképzelhető az ország polgári fejlődésének a felgyorsítása. A reformkorszak politikai küzdelmeinek vezérfonalát, mint köztudott, a nemesi gyökerű liberalizmus adta, aminek a társadalom-politikai reformelveiben — a konzervatívokat nem számítva — egyetértett a magyar nemesi reformellenzék csaknem minden reformárnyalata. Vitájuk homlokterében, döntően a forradalom kitörésének pillanatáig az állt, hogy a törvényhozásban, a jogalkotásban, s nem utolsósorban az intézményi keretek megújításában, miként érvényesítsék az ún. történeti-históriai alapot, melynek eredményeképpen, ahogyan Szemere Bertalan fogalmazott egyik országgyűlési felszólalásában: ,,az új jobban eggyé forr a régivel". Történeti irodalmunk számtalan összefüggésében és a részletkérdések mélyreható elemzésével tisztázta már a reformkorszak és a polgári forradalom történetét. Mind ez ideig