Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - Soós István: Diplomatika és politika : Horvát István kiadatlan Werbőczy-könyvének története / 81–110. o.

86 Soós István Magyarországon, s mint a ,,magyar törvények gonosz elferdítőjét", a „rágalmazót", a magyar Machiavellit látták benne.

28 Piringer e műve második kötetének megjelenése után folytatásokban igen részletező, alapos recenzió jelent meg a bécsi Wiener Allgemeine Literatur Zeitung hasábjain.

29 A recenzió nem annyira Piringer műve ellen irányult — sőt határozottan elismeri annak érdemeit, dicséri számos, kritikailag helyesen megalapozott érvét —, hanem még újabb tényeken alapuló, logikus összefüggésekbe ágyazott gondolatokkal igyekezett a Werbőczy művére építő nemesi alkotmány ellentmondásos jellegét kimutatni. Különösen Werbőczy Tripartitumát tartja alkalmatlannak arra, hogy „magyarEvangelium" („das ungarische Evangelium") maradjon. Ennek alátámasztásául négy okot hoz fel a szerző, mégpedig: a Tripartitum — vagy ahogy ő nevezi: jogi kompiláció — sohasem volt törvényes szankció; Werbőczy gyűjteménye igen gyanús, mivel ő saját nemzetének söpredékéhez (értsd a köznemességhez) tartozott. Több országgyűlés bizonyította, hogy a mű nem eredeti; I. Ferdinánd uralkodása idején sok részt kihagyattak a Tripartitumból, illetve bizonyos részeket másképpen kellett értelmezni.

30 Piringer könyvének e ,,hazafiatlan" hangvételű, az egész magyar nemzetet „sértő" bírálatára latin ós német nyelven antikritika jelent meg, amelyet magyarra is lefordítottak és a Tudományos Gyűjteményben közzétettek ,,A' Magyar Országi Hadakozás, és Bandériumoknak rövid esmértetése, az 1715-diki Decretum 8-dik czikkelyének fejtegetésével együtt. Piringer Udv. Tan. Ur' Bandériumai-recenziójára való feleletül."

31 A folyóirat hasábjain további reagálásokkal találkozunk, amelyek az ismertetés egyik megállapítását veszik célba, nevezetesen, hogy a magyar nemességnek kezdettől fogva alkotmányos kötelessége lett volna egészen a XVIII. századig a várak tartása, ezeknek költségeit birtokaik jövedelmeiből kellett volna fedeznie, de ez a kötelessége a nemességnek a bandériumokkal bűnös feledésbe merült. A tanulmány, melynek szerzője élesen kikel a recenzens megállapításai ellen és hevesen védelmezi a nemességet a fentebbi „rágalmakkal" szemben, név nélkül jelent meg.

32 ss Wertheimer: i. ni. (1898) 310.—- idézi Piringernek a bécsi rendőrfőnökhöz, Hagerhez, 1810. júl. 10-i keltezésű levelét, munkája célkitűzéseit illetően. — Vö. még Kovachieh Márton György Engel János Keresztélyhez írott levelét (Pestini 15. Mart. 1813.), közli Kubinyi Ágoston: Engel János Keresztély levelezéséből. Magyar Academiai Értesítő 1855. XV. évf. I. sz. 158-160. (itt: 159.). 29 1816. December, Nro. 103—105. 1636—1670—1.; a recenzió különlenyomatként is napvilágot látott: Zwei Recensionen über Piringers Banderien und eine zu Raab erschienene Hyperantiepiskepsis. Wien, 1816. 64. Ezt a recenziókat tartalmazó különlenyomatot Szinnyei tévesen Piringer művének tulajdonítja ós hibásan adja meg annak címét (Magyar írók élete és munkái. X. Bp., 1905., 1193.); Szinnyei nyomán Kosáry Domokos szintén Piringer művei közé sorolja a recenziót. Vö.: Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába. II. 1711 — 1825. {MTA Történettudományi Intézete) Bp., 1954. 559. 30 Lásd: Wiener Allgemeine Literatur Zeitung, (A továbbiakban: Alig. Lit. Zeitung 1816. No. 103. 1668. 31 1817. IX. 65—106. - Vö. ezzel még a Tud. Gyűjt. 1818. IV. 115-116. oldalain található rövid jegyzetet Fejér György tollából: „Piringer Tanácsos Úr Bandériumainak Recensiója eránt." 32 Tud. Gyújt. 1818. V. 67 — 88. „Köteles volt-é a Magyar Nemesség Várait s az ezekben levő katonaságát az ország polgári alkotmánya szerént saját költségén tartani?" Ez nem Horvát munkája, mint azt maga is bevallja egy következő, saját neve alatt közölt, ugyancsak az előbbi témához kapcsolódó cikkében („Észrevételek a Magyar Országi Vártartás Törvényes Kötelességét védő Értekezésre". — Tud. Gyűjt. 1819. IV. 73 — 101.), amelyben jelzi, hogy a „vizsgálat alá vonatott Értekezésnek én nem szerzője, hanem tsak Fordítója voltam. Igen érdemes Fórfiú tollából folyt az, s olyanéból, ki a Köz Törvény fel