Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - Soós István: Diplomatika és politika : Horvát István kiadatlan Werbőczy-könyvének története / 81–110. o.

82 Soós István a bécsi udvar inspirációjára, buzdítására tollat ragadott magyarországi jogtudósok, történetírók „motskolódásai"-val szemben, de az egyre hevesebben támadott, polgári törekvéseket gátló, elavult nemesi alkotmányt is. Horvát műve ezért nagy érdeklődésre számíthatott mindenekelőtt a köznemesség soraiban, amely számára Werbőczy egyénisége három évszázad után is még mindig valamiféle jelkép volt, Tripartituma pedig a nemesi világ egységes szellemét, világnézetét jelentette, amelyből politikai terminológiát, sőt egészében véve szellemi táplálékát is merítette. De jelentette számára a politikai szabadságot, az ősi kiváltságokat, a jogi és politikai tradicionalizmust is. Ez hatotta át évszázadokon keresztül történelmét, alkotmányharcát, társadalmi alakulását.

6 Werbőczy és életművének történeti forrásbázison alapuló, új szempontú, a nemesség érdekeinek megfelelő megvilágítása és a nemesi alkotmányos jogok védelmezése különösen aktuálisnak tűnt ebben az időben, amikor a bécsi udvar részéről már jónéhány évtizede sorozatos kísérletek történtek az ősi nemesi jogok megszorítására. A felvilágosult abszolutizmus megvalósítására irányuló kísérleteket igyekeztek részben az udvar szolgálatában álló történetírók, jogtörténetírók alátámasztani, megerősíteni, mintegy jogalapot nyújtani akkor, amikor műveikben a politikai és társadalmi, gazdasági átalakulás, illetve fejlődés kerékkötőjeként bírálták a nemesség alkotmányos jogait, évszázados privilégiumait. Az udvar részéről már Mária Terézia uralkodása idején megindulnak az első támadások a magyar alkotmány ellen, illetve kísérletek történnek a nemesi előjogok megnyirbálására, de a közjogi kérdésekben, mindenekelőtt II. József felvilágosult abszolutisztikus uralma és I. Ferenc uralkodása idején éleződtek ki az ellentétek.

7 Ennek a „küzdelemnek'' egyik első megnyilatkozása Franz Rudolph Grossingnak „Dissertatio-politica-critica de praerogativis nobilium Hungáriáé" c. 1786-ban napvilágot látott röpirata volt, amelyet Grossing állítólag az udvar, sőt egyenesen a királynő, Mária Terézia parancsára készített volna még 1777ben. A mű szinte kizárólag a nemesi privilégiumokkal foglalkozik. Véleménye szerint a nemesi előjogok közjogilag nem igazolhatók, mivel a nemesség a maga kiváltságait az Aranybullára alapozza, amely azonban teljességgel érvénytelennek tekinthető, mert azt a királytól erőszakkal csikarta ki. De Grossing továbbmegy, s hangsúlyozza, hogy a magyar nemesi kiváltságok csupán Werbőczy képzeletében születtek meg, s csak az ő révén hitték el a nemesek, milyen előjogok illetik meg őket. Werbőczyt egyenesen „hazaárulónak" és „gazembernek" tartja, akinek szavaira nem hallgathat a magyar nemzet. Sőt, ha a közjó 6 Vö.: Dr. Rácz György: Az igazi Werbőczy. Halálának 400. évfordulójára írta . . . Budapest, 1941. 28 — 29. Érdemes megjegyezni, hogy a Werbőczy-évforduló alkalmából megjelent nagy számú — általunk áttekintett — művekben, tanulmányokban a jogtörténészek alig — csupán egy-egy megállapítás erejéig, ti. hogy foglalkozott Werbőczyvel, de munkáját sohasem fejezte be —, vagy egyáltalában nem vettek tudomást Horvátnak Werbőczy védelmében kifejtett tevékenységéről, abban elfoglalt álláspontjáról. Ennek valószínűsíthető oka abban rejlik, hogy történetírásunk ebben az időben Horvát életművében egyoldalúan az ábrándokat kergető és kereső, képtelen történelmi és nyelvészeti tényeken alapuló történetszemléletet látta. ; 7 Az alábbiakban nem kívánunk részletekbe bocsátkozni, csupán néhány, a magyar nemesi alkotmányt és jogokat, továbbá Werbőczyt és Tripartitumát bíráló, részben a bécsi udvar sugalmazására is készült munkákat és az ezekre reagáló magyar ellenvéleményeket ismertetnénk röviden, mintegy Horvát István művét megelőző harcokra utalván.