Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - Bertényi Iván: Címerváltozatok a középkori Magyarországon / 3–80. o.

Címer változatok a középkori Magyarországon 47 mond király egy, a pajzsot két kézzel tartó angyalalakkal bővíti a város címerét.

254 Az V. László által adományozott újabb változat lényegében — pajzsában — továbbra sem különbözik a két korábbitól; mindössze ráadásként egy zöld, vörös és aranysárga gyöngyökkel díszített koronát engedélyez a király a pajzsra.

255 Az 1502-es, negyedik kassai címer azonban már oly mértékben bővül, illetve változik az előzőkhöz képest, hogy a hagyományos elemek mellett II. Ulászló király saját, családi, és felesége címeréből is kerülnek bele elemek. Emellett szimbolikájában is teljesen új vonás, hogy a négy ezüst sávban (azaz pólyában) — eddigi ismereteink szerint hazai címertörténetünkben először — az eddigi, a királyra való utalás helyett megjelenik az ország címerének a területi felfogása is, a Duna—Tisza—Dráva—Száva értelmezés.

256 E szimbolikájában új, de ábrázolásában hagyományos, elődjei által adományozott mesteralakokat tartalmazó mező közepébe adományozta II. Ulászló saját (családi) címere félsasát (kinyújtott nyakkal és egész fejjel), kioltott nyelvvel, arannyal fegy vérzetten. (A félsas a címer hasító vonalából tűnik elő.) Ezenkívül a kassáikat Ulászló felesége, Candeley Anna (Anne de Foix) címeréből vett pajzstalppal is megadományozták. így, ez újabb bővítés eredményeként kék mezőben arannyal és vörössel nyolcszor kockázott harántpólya is a város pajzsára került, s az általa felosztott mezőbe fent 1, lent 2 liliomot helyeztek.

257 A címereslevelek átvizsgálása után úgy tűnik tehát, hogy a kassai városcímer is hasonló, egyenesvonalú úton fejlődött, amint ezt hazánkban a régebbi heraldikai szakirodalom tárgyalni szokta: az egyszerűbb, az 1. címeradományban foglalt címerhez a későbbi címeresleveleket kiállító uralkodók újabb és újabb mesteralakokat, címerképeket, koronát, pajzstartó angyalt, csatoltak, "

5i Megengedi a kassaiaknak, hogy ,,. . . ipsi arma in capite, seu principio presentium literarum nostrarum descripta in eorum sigillo secreto et missili ae vexillo in perpetuum gestare et deferre valeant atque possint. . ." — Kemény, 1905. 168—169. p., Nóvák 1967. VII. tábla. A pajzstartó angyalalak művészettörténeti elemzéséhez vö. Török Györgyi Táblaképfestészetünk korai szakasza és európai kapcsolatai. — Ars Hungarica VI. (1978) 8. p. 55 Clipeum cum forma armorum regalium, utputa octo lineas latis vulgo sti eh transverse productis per vicém interpositam rubeis et albis... et suppositione trium liliorum aureorum in campo flauo compositum, quibus hactenus ex benefica collatione predecessorum nostrorum divorum Hungáriáé regum usi estis, ex certa nostra scientia irmoventes eisdem armis seu clipeo armorum coronam auream superaddidimus et incorporavimus atque jugiter et perpetue in eodem armorum clipeo deferendam superposuimus et dedimus. . . prout. . . in principio seu capite presencium literarum nostrarum pictoris arte suis appropriatis coloribus depicta sunt. . ." — Kemény, 1905. 169—170. p., Nóvák, 1967. XIII. tábla. 256 Ehhez részletesebben vö. Bertényi, 1984. 444. p. 257 Igen tanulságos a címer leírása II. Ulászló oklevelében: ,,. . . hec arma, videlicetangelum, véste auro intexta coloris amethistini succintum flavum et calamistratam coraara strophio sive serto gemmato pressam, in cuius fronte huiuscemodi corolla capitis diademati crux aurea prominet utraque ala angeli coloris coelestini micis aureis interlucet, tenens ambabus manibus scutum insigne, summum eius in formám mete averse effigiatum, intum verő in modum turbinis fastiagatum, in scuti angulo gemino superiore ex utroque latere galea aureis fibulis locata, quarum summitate flores pendüli variorum colorum, veluti vento agitati, sparguntur, utrique galee Corona aurea imposita, ex coronis singulis singule ale prominent, quarum plume et pinnule tenuiores brachia alarum vestientes sunt coloris celestini punctis aureis splendicantes, penne verő protensiores longioresque et extreme in altumque prosumpentes sunt coloris crocei, in medio verő singularum alarum sunt singula lilia aurea; scuti autem pars suprema est coloris coelestini, continens per longitudinem tria lilia aurea, in medietate autem scuti pene usque ad infimum est campus ruber, in quo fluunt stagnandoque labuntur quatuor flumina nominantissima