Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - KRÓNIKA - Pap Gáborné: Dzubay Lászlóné (1927–1987) / 370

370 lata miatt nem jutott ideje. Aggódva értesültünk kezdődő betegségéről, de reméltük, hogy közismert vitalitása és életkedve legyőzi az alattomosan támadó kórt. Munkatársai ós ifjabb kollégái kitörő örömmel fogadták, amikor február végén ismét részt vehetett egykori osztálya társas összejövetelén. Javuló egészségéről, terveiről beszélgettünk, és senki sem gondolt arra, hogy ez lesz utolsó találkozásunk. Őszintén sajnáljuk ós megdöbbenéssel vesszük tudomásul, hogy szellemi ereje teljében, hatalmas tapasztalat birtokában távozott örökre körünkből egy kedves munkatársunk. Családja, hozzátartozói és tisztelői gyászában mélységes részvéttel osztozunk. Kedves Éva ! Legyen csendes, békés pihenése. Ress Imre • DZUBAY LÁSZLÓNÉ (1927—1987) 1987. október 15-én, 60. születésnapján Dzubay Lászlóné levéltári kezelő, nyugdíjas kollégánk a Károlyi családi levéltárban végezte a kutatószolgálat teendőit, mint évek óta minden csütörtöki napon. Akkor nem gondoltuk, hogy utoljára. A következő nap estéjét már nem érte meg. 1927-ben Budapesten született. 1950 tavaszán lépett először levéltári szolgálatba. Három évig dolgozott iratrestaurátorként, segédkezett az Országos Levéltárba akkoriban tömegével beszállított sérült, pusztult iratok mentésében. 1953-ban, hogy kislányát gondozhassa, kilépett a levéltárból és 1962-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal másutt vállalt munkát. 1962 júniusától újra az Országos Levéltárban alkalmazták, ahol folyamatosan 21 éven át dolgozott a családi levéltárak anyagának kezelőjeként. Része volt a felszabadulás után újonnan bekerült levéltárak rendezésének nagyarányú munkáiban, a megerőltető fizikai munkákból éppúgy kivette a részét, mint az íróasztal mellett végezhető feladatokból. Az évek során a hangyaszorgalmú, szerény kezdőből alapos szaktudású, hozzáértő kezelő lett, aki nagy gyakorlatot szerzett a gondjaira bízott iratanyag rendezésében, jegyzékelésében. A változatos, néhol szövevényes levéltári rendszerekben kitűnően kiismerte magát, és biztonsággal, hibátlanul végezte a kutatók kiszolgálását. Lelkiismeretes, pontos munkája révén a kezelői gárda egyik legkiválóbb tagja lett. Elismerésül két ízben kapott kiváló dolgozói kitüntetést. Szenvedélye volt a munka, büszkesége a raktárainak, iratanyagának rendje. Számára a kötelesség szent dolog volt, abban nem ismert tréfát. Különben szívesen és jókat kacagott, humorizált és — sok baja közepette — az élet nyújtotta legapróbb örömöket is észrevette és hálával fogadta. Csak a munkaszeretet, a meghátrálást nem ismerő akarat adhatta az erőt, hogy többször súlyosan megrendült egészséggel is helytálljon. — Nyugdíjba vonulása után megtartotta kapcsolatát a levéltárral, a kollégákkal, A Károlyi család külön egységként kezelt iratainak kutatószolgálatát intézte heti egy kutatási napon, lelkesen, készséggel, ahogy tőle megszoktuk. Sajnos az életerejéből csak hatvan évre telt, a keményen átdolgozott évtizedek fölemésztették az energiáit, s túl hamar kellett megpihennie végérvényesen. Emléke továbbra is bennünk él — és a kezének nyomán teremtett rendet az iratcsomók viselik magukon. Pap Oáborné Krónika