Levéltári Közlemények, 59. (1988)
Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - KRÓNIKA - Vass Előd: Különleges perek a magyar történelemben. A Magyar Országos Levéltár időszaki kiállításának katalógusa, 1987 / 357–358. o.
KRÓNIKA KÜLÖNLEGES PEREK A MAGYAR TÖRTÉNELEMBEN A Magyar Országos Levéltár időszaki házi kiállításának katalógusa A Magyar Országos Levéltár az új házi kiállításának felállításával s az ahhoz készített katalógussal, a különböző történelmi korszakokban létrejött és iratokkal is követhető különleges jelentőségű perek iránt megnyilvánuló érdeklődésnek kíván eleget tenni. A kiállított peres iratok és a szorosan kapcsolódó mellékelt dokumentumok az Országos Levéltár feudális kori és polgári kori osztályai különböző szekcióiban Őrzött iratanyagából kerültek kiválogatásra. Az iratokat tematikus csoportosításban állítottuk ki. Négy olyan tematikai csoportot alakítottunk ki, amelyek a társadalmi mozgalmakat követő pereket, a személyek elleni különleges politikai pereket, az uradalmak és családok különleges birtokpereit s a különleges hírű bűnesetek pereit két történelmi korszakban, a feudális és polgári viszonyok között jelenítik meg. Minden tárló egy-egy külön témát mutat be. Az egyes tárlókon belül kiállított íratok az egykori perfolyamatok különböző szakaszaiban keletkezett iratokat jelenítik meg. A perek vizsgálati szakaszából, a tárgyalási szakaszból és végül az ítéletvégrehajtási szakaszból eredő peres iratokat váltakozva válogattuk ki. Ezen kívül a peres iratok mellé még szorosan hozzájuk kapcsolódó dokumentumokat is elhelyeztünk. A feudáliskori bírósági fórumokon a birtokperek jegyzőkönyvei mellé a birtokjogokért vitázó családok nemzedékrendi törvényes leszármazását igazoló „családfa" megkívánt permelléklet volt. A polgári korszakban viszont a perek mellékleteiként a hivatalos kőnyomatos hirdetménye, a sajtó, a távirat és a helyszínrajz példányai is megtalálhatóak. Ezenkívül szükségesnek találtuk, hogy a peres iratokban szereplő személyek hiteles arcképeit is bemutassuk. Sőt, az egyes személyek tevékenységével vagy peres ügyével szorosan összefüggő más dokumentumokat is be kívánunk mutatni. Gondolunk itt Carpzovius Benedek, „Practicae novae . . ." című hírhedt szászországi törvénykönyvére, amelyet a szegedi boszorkányok 1728. évi perében szokatlan módon alkalmaztak, vagy Táncsics Mihály „Népkönyvére", valamint a Horthy-korszakban politikai kifogás alá került Kassák Lajos, „Egy ember élete" című önéletrajzi könyvére. A kiállításon szereplő peres iratok és dokumentumok válogatásában különös nehézséget jelentett az a sajnálatos körülmény, hogy a polgári korszak bírósági iratainak többsége már korábban levéltári őrzési helyén elégett. További korlátozást jelentett még az, hogy a szóbajöhető iratokat korábban többen, többször, sajátos szempontok szerint átválogatták, és több iratot kiemeltek vagy más intézménybe helyeztek át. Kedves kötelességünknek érezzük, hogy a válogatásban végzett segítőkész munkájukért a feudális kori osztályon Pap Gáborné osztályvezetőnek, Nyulászi Gáborné osztályvezető-helyettesnek, Bakács Bernadetté és Lénárd Istvánné kartársnőknek, a polgári kori osztályon pedig Benke Zsófia osztályvezetőnek, Szigetváry Éva, Kardos Kálmán és SzemkeŐ Csaba kollégáknak különös köszönetünket fejezzük ki. Varga Dénesné és a restauráló műhely munkája nélkül pedig ez a kiállítás létre sem jöhetett volna. I. A TÁRSADALMI MOZGALMAKAT KÖVETŐ PEREK 1. TÁRLÓ [A Dózsa György vezette parasztháborút követő perek 1. Thuróczy Miklós erdélyi alvaj da Vas Pétert, aki társaival a tordai sókamara négyezer forintját elvette és Dózsa György seregénél elköltötte, per alá vonja. Déva 1515. december 22. DL26530