Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - IRODALOM - Veress Éva: A magyarországi árszabások forrásanyagának katasztere 1463–1848. Szerk.: Domonkos Ottó, Kiss Mária, Nagybákay Péter. Bp., 1986 / 353–357. o.

355 haladják a magyarokat, majd azokkal egyenlő súlyarányban fordulnak elő, a XIX. században pedig háttérbe szorulnak. A német nyelvűek száma 1650-ig növekszik, utána felére csökkenve 30 darab körül stagnál és csak a XIX. században indul újra növekedésnek, így sem érve utói az ekkor már jelentéktelen számú latin nyelvűeket. A 12 horvát nyelvű árszabás mind 1801 után keletkezett; nincs szlovák, román és szerb nyelvű, a kétnyelvűek száma jelentéktelen. Az összes íimitácíónak majdnem fele, 1801 darab, a XIX. század első feléből való és döntő többségében magyar. E nyelvi eloszlás hátterét Domonkos Ottó 1980-as referátuma világította meg, amely a kiegészítő anyaggyűjtés után is csak egy-két részletében módosul kezdetben csak városok limitációi ismertek, a limitációk gyakoriságának XVII. századi növekedésével, majd tömegessé válásukkal szélesedik előfordulásuk földrajzi tere is, párhuzamosan tartalmi gazdagodásukkal. Hozzátehetjük, hogy a három fő nyelv használatának változásai arról is árulkodnak, hogy a hivatalos írásbeliség — a köznép számára készült árszabásokban — milyen mértékben alkalmazkodik az anyanyelvhez, mennyire fordul el tőle az ország XVIII. századi újraszervezése idején, majd az ezt követő gyakorlatban hogyan hódít teret a hivatalos nyelvhasználatban a magyar, miközben az addig nem szereplők közül éppen a horvát nyelv jelenik meg. Ehhez hasonló számszerű áttekintések más tárgykörökben hasonló orientációt nyújthatnának, de az anyaggyűjt és illetve a fennmaradt forrásanyag teljességének megítéléséhez is nyújthatnának támpontokat. Mégsem hiányolhatjuk őket, inkább a közölt táblát méltatjuk, hiszen a kiadvány célja kimondottan nem más, mint az eddigi anyaggyűjtés eredményének közhasznúvá tétele. A mvtatók a limitációkat kibocsátásuk éve, területi hatályuk, tárgyuk, kibocsátójuk jogállása (minősége), illetve jelenlegi őrzőhelyük (publikálásuk helye) szerinti rendben sorolják fel, e jellemzők különféle kombinációiban, három- vagy négyszempontos osztályozással, így eléggé behatárolt keresésre adnak lehetőséget, sokfajta szempont szerint, de mindig csak az adott mutatóhoz szükséges adatokat tartalmazzák (pl. a jelzet csak az őrzőhelyenként csoportosított, ezen belül időrendbe állított és évenként a területi hatály szerint rendezett, hetedik mutatóban szerepel). Mind az alaptábla, mind a II. kötet anyaga számítógéppel nyomtatott táblák kicsinyítve sokszorosított másolata, ennek minden előnyével és hátrányával. Miután az adatokat kódolva rögzítették (számjegyekkel helyettesítették), nyomtatáskor a kódkulcsok alapján visszafordították, s így szöveges formában olvashatók, csupán egyes mutatók egyes alcsoportjainál elégedtek meg az olvasó által is lefordítható kódok feltüntetésével. Az adatok szövegezése ennek megfelelően sztereotip (a forrásbeli változatok a forrásfeltárás során készült adatlapokon hozzáférhetők, egyéb, a gépi feldolgozásnál nem hasznosított információkkal együtt). A használt rövidítésekről ugyan nem készült jegyzék, de eléggé alkalmazkodnak a megszokott gyakorlathoz, hogy megértésük ne okozzon gondot. Érthetők a mutatók is bővebb kommentár nélkül, bár az ilyen típusú táblákhoz nem szokott olvasók bizonyára hálásak lettek volna a részletesebb használati útmutatásért. Az a technikai fogyatékosság, hogy a felhasznált számítógép csak az angol ábécé betűit alkalmazza, tehát a nyomtatott szövegben hiányoznak a magyar ékezetek (pl. BŐRÖK = BOROK) kevésbé zavarja az olvasást, mint gondolnánk, a félreértési lehetőségeket a szerkesztők tudatosan is igyekezhettek elkerülni. Felbecsülhetetlen előny, hogy a számítógép az egyes adatokat minden alkalommal egyformán írja ki, tehát nem vagyunk kitéve azoknak az elírásoknak, melyek a sokszor előforduló tételeknél manuálisan úgyszólván elkerülhetetlenek. Persze, amit a gépi adatfelvételnél elírtak és nem javítottak ki, az is minden esetben hibásan jelenik meg, mint pl. az 6. és 6. mutató egyik alcímében az EGYHÁZI FODESUR. A szerkesztők szemmel láthatóan az érdemi adatellenőrzésre összpontosították erejüket, sorsukra hagyva azokat a jelentéktelen, főleg esztétikai hibákat, melyek az olvasónak feltűnhetnek. (Nemcsak a hagyományos nyomdagépnek lehet ördöge.) Végül is mindent egybevetve, a téma iránt érdeklődő kutatóknak érdemes hozzászokniuk a szokatlan kivitelű és szokatlanul részletesen informáló forráskataszter használatához. A kiadvány nemzetközi tájékoztatást is szolgál, ezért bevezetője — a munka módszerének, az anyagközlés struktúrájának ismertetése — angol és német fordítással együtt jelent meg. Ezen a ponton, a végzett tudományos és számítástechnikai munka messzemenő elismerésével le is zárhatnánk a limitációkataszter ismertetését, ha ennek kapcsán nem kellene választ keresni két óhatatlanul felvetődő kérdésre. Az egyik az új műfaj problémája. Ennek magyarországi második példányát tartjuk kezünkben; az elsőt — a céhkatasztert — ugyanez a tudományos kollektíva hozta létre, s ennek nyomán haladva, tudatos rendszeralakító törekvéssel bocsátották közre a limitációkatasztert. E két forráskataszteren kívül Magyarországon csak olyan számítógépes Irodalom 11