Levéltári Közlemények, 59. (1988)
Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Fábiánné Kiss Erzsébet: A csáktornyai (kanizsai) kamarai adminisztráció vázlatos története, 1673–1773 / 291–305. o.
300 Fábiánná Kiss Erzsébet kincstári tisztviselők. Feladatuk az élet normalizálása, a beinduló gazdaság hasznának biztosítása volt. Hasonlóan az akkori idők kincstári tisztviselőihez, közigazgatási, jogszolgáltatási feladatokat is elláttak. A csáktornyai adminisztrátor kettős hivatali függésben dolgozott: a Muraköz vonatkozásában a Magyar Kamarával levelez, az újszerzeményi területek szempontjából viszont közvetlenül az Udvari Kamara (az uralkodó) alárendeltje, aminthogy a budai inspekció is. A budai felügyelőség — noha még nem volt adminisztráció és újonnan hozták létre — elsődlegességet látszott élvezni, minthogy az uralkodó az újszerzeményi területek legfőbb magyarországi igazgató szervévé kívánta fejleszteni. így tartozhatott hozzá működése során Szeged is, vagy Eger, Hatvan stb. Nagy György tehát az udvari rendeleteket vagy a budain keresztül, vagy annak tudomása mellett kapta — ez sűrűn változott. Mint 1673 óta működő fiscalis administratio makacsul próbált az újszerzeményi illetékességi és hatáskörből mind többet kiszakítani magának. 1688. február 26-án az Udvari Kamara a Budai Kamarai Inspekció függésébe helyezte Eszéket és Pozsegát. 42 Az ide kinevezett tisztviselők Budával leveleznek, amely bécsi utasítások alapján irányít. Ez az évszám egyben a későbbi szlavón inspekció (majd Oberinspektion, még később Administration) első csírájának megjelenési időpontja. A legfontosabbnak egy harmincados és egy gazdasági tiszt (provisor) kinevezése látszott; az ő beiktatásukra Budáról 1688. május 21-én kapott rendeletet a csáktornyai adminisztrátor. 43 Nagy György próbálkozott (vagy kénytelen volt) — közelebb lévén — maga is intézkedni, de a budai (bécsi) vélemény szerint a kinevezett két császári hivatalnok marad; őket kell ellátni és védeni (1688. június 22.). 44 — A csáktornyai adminisztrátor valószínűleg ellenakciót indított, mert már 1688. szeptember 6-ára változott a helyzet: az Udvari Kamara véleménye most az volt, hogy „bizonyos megfontolásból" mégis a csáktornyaihoz tartoznak a szlavón helyek, de ők továbbra is leveleznek a budai felügyelőséggel. 45 A vita és vetélkedés a jó megoldás keresése közben újabb udvari határozatot szül: 1689. május 23-án a budai felügyelőség és a csáktornyai adminisztráció közti területi vitát a folyók helyzete szerint oldották meg: a Dráva— Száva közti rész a csáktornyaié, a Dráván innen és a Dunán túl a budaié. 46 — Nem sokkal azután, hogy 1693. április 28-án az Udvari Kamara a kerületi határok korábbi fenntartására inti a budai adminisztrációt és a csáktornyaikanizsait (Kanizsára költözött át ennek visszavétele után), június 4-én új beosztást közölt: a pécsi kerület Szigettel, Fokig, Simontornya—Újpalánka— Dolnáig bezárólag a kanizsaihoz tartozik; ennek igazgatásától a budai adminisztrátor magát és beosztottait „tartsa távol". 47 1694. január 13-án meghalt Nagy György adminisztrátor, s 19-én már jelentkezett a budai adminisztráció Bécsben, hogy a pécsi kerületet és a többi 42 MOL, Hofbefehle (Budai Kamarai Adminisztráció E 280,, a továbbiakban: Hofbefehle) 1688. febr. 26. 43 MOL, Expeditionen (Budai Kamarai Adminisztráció, E 279. a továbbiakban: Expeditionen) 1688. máj. 21. 44 Nagy Gy. praefectust ajánl: MOL, Berichte und Schreiben (Budai Kamarai Adminisztráció E 281. A továbbiakban: Berichte) 1688. máj. 17.; a budai utasítás: Expeditionen, 1688. jún. 22. 45 Hofbefehle, 1688. szept. 6. 46 Uo. 1689. máj. 23. 47 Uo. 1693. ápr. no. 18.; jún. no. 1.