Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Trócsányi Zsolt: Erdélyi konferenciák, erdélyi miniszterek : Erdély kormányzatának legfelsőbb irányítása, 1752–1761 / 217–290. o.

284 Trócsányi Zsolt A rendetlenségek fő okai az elintézendő ügyek felhalmozódása és a személyzet elfogyása. Az első a munka pontos beosztásával eltüntethető, ehhez azonban jó képességű, dolgos személyzet kell. Bethlen előterjesztésének a legkényesebb és legpolitikusabb, egyben a legszubjektívebb része a Gubernium tisztikarára vonatkozik. Magát Keményt is megtámadja, a legszebb barokk főhivatalnoki stílusban nyilvánítva határozatlannak, akinek ezért „támogatást" kell adni. Sok taktikai érzékkel csak dicsérőleg szól Batthyány katolikus püspökről, Bornemissza Ignác kincstartóról, az erdélyi konzervatív katolikusok vezéralakjáról és Lázár Jánosról, a rendek elnökéről, aki ekkor ugyan a kormányzat legmagasabb rangú református tagja, de teljesen lojális — hogy aztán annál több rosszat mondjon Teleki Lászlóról, aki szerinte jóképességű ugyan, de makacs, a rendek előtt nagyon népszerű, különösen vallásügyekben és az udvar és a rendek közötti ügyekben. Még kedvezőtlenebb jellemzést kap Henter Dávid tartományi kancellár: járatos ugyan a magyar jogban, de mindenben az inzolenciáig menően [!] kritikus, a régit, az udvar, az uralkodó tekintélyével és jogaival ellenkező rendi elvek híve. Nem. tartotta magát ahhoz a figyelmeztetéshez sem, amelyet Gyulaffi közölt vele tartományi kancellárrá való kinevezésekor (magánlevélben, de konferenciai határozat és Mária Terézia resolutiója alapján): őt fogják felelősségre vonni, ha a rendek valamilyen „illetlen" dolgot terjesztenek fel. Henter vakmerőségét annál is inkább meg kell rendszabályozni, mert Kemény gubernátor is rá és (oldalvágás) Teleki Lászlóra hárítja a felelősséget oly ügyekben, amelyekben nem hajtják végre az uralkodó intencióit.

134 De Kemény is megkapja ennek kapcsán a magáét: Bethlen előadása szerint a gubernátor nála is panaszkodott néhányszor Henterre, de ő figyelmeztette, hogy az ilyen panaszok nem illenek egy hatóság elnökéhez, s (bár a szavazatok szabadsága nem gátlandó meg) az elnöknek az a kötelessége, hogy amennyiben valamit az uralkodó szolgálata számára szükségesnek lát, mondja ki és hajtassa végre. Henter után most egyszerűbb esetek következnek: a harmadik református tanácsos, Bethlen Imre (a kancellár szerint békés, de nem munkához szokott személy), Haller Gábor tábornok („gerecht und gelassen"). A három szász tanácsos közül Rosenfeld a jelentés szerint jóképességű, de ravasz — és 80 éves; Waldhütter von Adlershausen szász comes egyidős vele, egyébként katolikus, lelkiismeretes és becsületes. Bogathi Pál helyettes országos főbiztosnál csak egy szóval utal a körülötte gyűrűző hullámokra (,,az ismert Bogathi Pál").

135 A harmadik szász tanácsos, Hutter (őt igyekeztek lejáratni az ortodoxok elleni felléptetéssel 1759 Őszén) Bethlen szerint jó képességű, de ravasz és megbízhatatlan (pár éve Bécsben járván, magát az udvart is becsapta, elhitette a konferencia-miniszterekkel, hogy katolizálni fog, ha guberniumi tanácsosságot kap, s végül mégis evangélikus maradt). Bethlen személyi javaslatai szerint a Gubernium tanácsa maradjon jelen állapotában — csak Henteren kell a hozzá hasonló gondolkodásúak számára

136 példát statuálni: el kell mozdítani tisztéből, vagy nyugalmazni kell. Helyébe egy udvar134 Volt alkalmunk végigkísérni, hogy Bethlen hogy hajtotta végre az uralkodó intencióit a román vallásügyben. 136 ő néhány éven belül a második országos főbiztos, aki hatósági pénzkezelési zavarokba bukik bele (az első a Kornis-dinasztia akkori reprezentánsa, Komis Antal volt). Lásd erre nézve „Az erdélyi országos főbiztosság története" e. tanulmányunkat (Hadtörténeti Közlemények 1959.). 136 Értsd itt elsősorban Teleki Lászlót. I