Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Trócsányi Zsolt: Erdélyi konferenciák, erdélyi miniszterek : Erdély kormányzatának legfelsőbb irányítása, 1752–1761 / 217–290. o.

244 Trócsányi Zsolt viszont (Uhlfelddel egyetértésben), hogy hallgatni kell az 1701-i privilégiumról, de még az 1756. áprilisi Konferenz-ülésról is. Ehhez az állásponthoz csatlakozik Benők, Schmidlin és Parhammer jezsuita atya. Bartenstein pedig mentegetőzik és a halogatást (a dilative való eljárást) javasolja. Colloredo, aki nem vett részt az augusztus 19-i ülésen (egyeló're bevallottan elég kevéssé ismeri az ügyet), csak szerény támogatást tud adni a ,,türelmi párt"-nak, azt hangoztatva: minthogy Erdélyben nagyszámú ortodox van, s Mária Terézia döntött a velük szembeni türelemről és exemptus püspök adásáról, haladéktalanul el kell járnia az ügyben, mielőbb ki kell nevezni a püspököt (felesleges megvárni a jogkörével kapcsolatos vizsgálat kimenetelét). Khevenhüller (szintén nem vesz részt az ügy előző konferenciai tárgyalásain) lojálisán állást foglalt ugyan Mária Teréziának az augusztusi 19-i Konferenz-üléssel kapcsolatos resoiutiója mellett, de aztán jónak látja hangsúlyozni: a türelem nem jelenti azt, hogy ne kelljen megfelelő eszközökkel terjeszteni az uralkodó vallást, a megtűrtek nem szoríthatják amazt korlátok közé. Épp az ortodox püspök jogkörének kellene kiemelnie a kellő határokat, egyben elvéve tőle a lehetőséget arra, hogy joghatóságát kiterjessze, vagy éppen unitusokat csábítson saját hitére. Uhlfeld (Nenadovics akciója ürügyén) mellébeszél (a feladat most a hónapokkal korábbi döntés végrehajtása volna), Bethlen, Schmidlin, Benők, Parhammer támogatja, Khevenhüller fő gondja az: hogyan korlátozza az új püspök jogkörét és mentse ezzel az uniót, Bartenstein mentegetőzik — csak Colloredo áll ki (nem túl nagy súllyal) a türelmi határozat mielőbbi végrehajtása mellett. Kaunitz ebben a helyzetben próbálja menteni a menthetőt: ragaszkodik az 1758. aguusztusi konferenciát illetően hozott uralkodói döntéshez, siettetné annak végrehajtását (3 vagy 6 hónapon belül fel kell terjeszteni az ortodoxia elterjedtségéről szóló jelentést, azután ki kell nevezni a püspököt és instructiót kell adni neki). Az 1701-i diplomáról nem hallgatna, azzal a nagyhatalom külügyminiszteréhez illő indoklással, hogy így hivatkozni lehetne rá a világ előtt (itt nyilván elsősorban a Kúriára gondol): az ortodoxokkal szembeni türelmet még I. Lipót rendelte el, Mária Terézia csak az ő példáját követi, vallási ügyekben nem akar újítást [!]. A helyzet azonban olyan, hogy maga Kaunitz is számít az 1758. augusztusi konferencia kapcsán hozott döntés elejtésére. Felszólalását ugyanis azzal fejezi be: ha Mária Terézia el akar állni az exemptus püspök kinevezésének tervétől, akkor inkább a karlócai érsek, mint külföldi érsek vagy pátriárka alá kell rendelni őket. Itt egyben a Keyserling akciójára való reagálásról van szó. Binder az ő álláspontját támogatja és most Uhlfeldé a zárszó joga. Most nagyon biztos pozícióból beszélhet. Sohasem ellenezte Mária Terézia intézkedéseit a korszerűtlen vallási buzgalom ellen — kezdi lojális főhajtással, de aztán a nehezen kivédhető ,,de"-vel folytatja —, de nem hiszi, hogy az uniótól való elállás megakadályozása korszerűtlen vallási buzgalom volna. A gyakorlati teendőket illetően szerinte az a kérdés: 1/ Hogy kell Pétervárott eljárni, hogy Ecsellő János hamis előterjesztéseinek ne adjanak hitelt ? 2/ Hogy lehet elutasítani a karlócai érseket ? Az orosz udvart tájékoztatni kell róla: a magyarországi és erdélyi ortodoxok közjogi helyzete eltérő. 1744 előttről nincsenek Erdélyből ortodox panaszok, csak akkor hatoltak be oda idegen ortodox papok — azok aztán nem elégedtek meg azzal, hogy Erdélyben az uniótól való elállást prédikálták, hanem felkeléseket is szítottak a nép között. Akiket büntettek közülük, ezért a lázításért büntették — ugyanakkor mindig rendelkezés történt, hogy hitsorsosaikat hagyják meg vallásuk