Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Trócsányi Zsolt: Erdélyi konferenciák, erdélyi miniszterek : Erdély kormányzatának legfelsőbb irányítása, 1752–1761 / 217–290. o.

Erdélyi konferenciák, erdélyi miniszterek 241 Uhlfeld most tovább folytatja az 1758. augusztus 19-i Konferenz-jegyzőkönyvhöz fűzött megjegyzéseivel elkezdett játékot: a megfelelő végrehajtás biztosítása ürügyén húzza az időt. 1758. október 22-én az ő elnökletével ül össze szűkebb tanácskozás (Bethlen, Schmidlin, Benők, Bandi — tehát csupa olyan személy, aki 1758. augusztusában ellenezte a változást). Ez az értekezlet abból indul ki, hogy mind a kiszemelt püspök személye miatt,

48 mind egyáltalán Erdély belső nyugalmában súlyos bonyodalmakra van kilátás; ezeket a püspök beiktatása előtt el kell hárítani. Döntés szükséges tehát a püspök beiktatásáról, jogköréről (hogy ti. ez mire és mely helységekre terjed ki), a neki adandó instructióról, mert az új püspök (tekintettel az unitus egyház jogaira) csak azokra a helyekre engedhető be, amelyek már elálltak az unióról, így azt javasolta: 1/ az ortodox püspök alá tartozó helységek kérdésében a Guberniumtól kell tájékoztatást kérni arról, hogy mely helységek pártoltak el az uniótól, ezekben az unión maradt-e a nép egy része, hol foglalták el az ortodoxok az unitusoktól a templomokat, elkergetve amazok papjait, s a sajátjukat hozva be helyettük ? Hol maradtak meg az initus papok, ha a nép vissza is állt a régi hitre? Az értekezlet óvatos eljárást ajánlott, hogy a munkálat célja ne kerüljön idő előtt nyilvánosságra. 2/ Az Erdélybe szánt püspököt Bécsbe kell rendelni, s gondosan ki kell tudni tőle: tud és akar-e úgy exemptus püspök lenni, hogy csak az uralkodótól függjön? Tudni kell, hogy jelenleg kitől van valóan elírásról van szó. 2. Komolyabb eltérés a valóságtól az, hogy Dragomirnál csak Bethlen és Bandi képviseli a konzervatív álláspontot (meg Uhlfeld, zárszavában), SchmidlinrŐl és a jezsuitákról nem tud. A „türelmi párt"-hoz tartozók közül hosszasan idézi Bartenstein állásfoglalásának olyan részleteit, amelyek a jegyzőkönyvben nem szerepelnek, Batthyány többoldalas hozzászólásáról azonban nem tud (Binderéről sem ^— annál a jegyzőkönyv is csak röviden jelzi, hogy Kaunitz véleményéhez csatlakozik.) így olvasójában könnyen az a vélemény alakulhat ki, hogy itt felvilágosodás és „magyar grófok" összeütközéséről van szó. Nos, Bethlen kancellár is magyar gróf volt — de Batthyány tábornagy is; a frontvonalak nem nemzeti határok mellett helyezkednek el. I. Tóth Zoltán (i. m. 218—19.) hivatkozik ugyan az EK: AG 1758:325 sz.-ra, de lényegében Dragomir műve alapján ismerteti a vitát (csak Bethlenről, Bandiról és UhlfeldrŐl, illetve Bartensteinről és Kaunitzról tud). Dragomir hosszasan ismerteti (Hurmuzaki: Fragmente din istoria Románilor — a II. kötet 199 — 205. oldala — alapján) Kaunitz újabb, 1758. október 9-i állásfoglalását a Konferenz 1758. augusztus 19-i ülésének jegyzőkönyve kapcsán. Ezt az irományt nem tartjuk hitelesnek. Tele van olyan elemekkel, amelyek csak évekkel később (akkor nagyon pontosan a helyükre illeszkedve) kerülnek bele az ortodoxokkal szembeni türelem vitájába: tartani lehet tőle, hogy amennyiben Erdélybe egy-két ezredet küldenének ( 11758. augusztusában éppen arról van szó, hogy nincs honnan katonaságot küldeni !), az ortodoxok Magyarországra húzódnak, s az ottani protestánsok nyújtanak nekik támogatást. (Ez Bajtay félelme, évekkel később.) Arról az Erdélybe küldendő vizsgálóbizottságról beszél, amelynek élén valójában 1761 tavaszán Buccowot küldték Erdélybe — még a havaselvi és moldvai határ elzárására a magyarországi erődítményekből leküldendő két zászlóaljról is tud (ezt Pálffy magyar kancellár 1761-ben javasolja), s a (valójában 1761-i) bizottság elnökének adandó titkos utasításról is (Buccow valóban kapott ilyet). Szerepel itt az a későbbi szempont is, hogy a népet a püspökküldéssel remény és félelem között kell tartani. A Kaunitznak tulajdonított irományt tehát egy utólagos, a tényleges viták anyagának bizonyos ismeretében született kompilációnak kell tartanunk. Ha Dragomir ismerte volna a Ministerialkonferenz e tárgyú vitáinak egészét, rá kellett volna jönnie a nála oldalakon át ismertetett irat hitelének elfogadhatatlanságára. Tévedését, sajnos, átvette I. Tóth Zoltán is (i. m. 218.). 48 Novákovics szerb, románul nem is tud.