Levéltári Közlemények, 59. (1988)
Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Trócsányi Zsolt: Erdélyi konferenciák, erdélyi miniszterek : Erdély kormányzatának legfelsőbb irányítása, 1752–1761 / 217–290. o.
Erdélyi konferenciák, erdélyi miniszterek 237 volt egyházi joghatósága Erdélyben, s azzal is támadja jurisdictiójának 1752-i eltiltását, hogy ennek számtalan viszály, a nép elnyomása, vallási kényszer stb. lett a folyamodványa. Az 1752-i tilalom feloldását, erdélyi hitfelei szabad vallásgyakorlatának engedélyezését sürgeti — vagy azt, hogy Erdélybe is küldjenek ki a vallási panaszok kivizsgálására olyan bizottságot, amilyen Bihar megyében is működött. Az 1758. augustus 19-i konferenciaülés azonban nemcsak az erdélyi ortodoxok memorialisát ésNenadovics felségfolyamodványát veszi tárgyalóra; szélesebben kívánja átfogni az erdélyi román vallásügyet. Ismerteti az előző (1756. április 26-i) Konferenz-ülés végkövetkeztetéseit is; ennek és Nenadovics meg a dél-erdélyi románok kérvényének felolvasása után mindenekelőtt az ErdélyiUdvariKancelláriának az erdélyi göröghitű egyházról készült deductiója kerül a napirendre. Ez az áttekintés vitairat: azt bizonygatja, hogy 1698-ban az unióra lépés nem közfelkiáltással, hanem a zsinat résztvevőinek egyenkénti szavazásával történt, hogy a román nép 1744-ig nyugton viselkedett, csak Visarion és más vakbuzgó szerzetesek lázították fel a hegyek alján élő románokat, de minthogy megfelelő hivatalos fellépésre került sor ez ellen, az unió ismét helyreállt. 1752-ig a Kancellária szerint semmi nem történt, ami az uniót veszélyeztette volna. Az 1752 táji nyugtalanságok mögött feltehetően a karlócai érsek áll. A kedélyeket lecsillapították, a zavargások vezetőit eliminálták, s a nép megint nyugton volt 1756-ig. Akkor 42 az érsek újra jurisdictiót követelt az erdélyi ortodoxok feletti, meghallgatta az Erdélyből hozzá fordulókat, magára vette sérelmeiket, ezzel okot adott a zavargásokra. A Kancellária úgy látta, hogy a jelenlegi mozgolódások is rövidesen lecsillapíthatok lennének, ha az érseket újra teljesen eltiltanák az Erdély ügyeibe való beavatkozástól, a néplázító emisszáriusokat pedig a Gubernium útján letartóztatnák, s elrettentésül valamelyik vár börtönébe zárnák. A nyers, tudatlan nép önmagától nem tud különbséget tenni unitus és ortodox hit között (rítusaik ugyanazok), így hamar lecsillapodnának, ha nem izgatnák őket. A kivándorlástól pedig nem kell tartani: a nép vallási okokból nem szökik el — s nincs is jele ilyen szándéknak. A Brassó és Dobra között lakó románoknak az érsekhez eljutatott kérvényét a Kancellária nem tartotta hitelesnek. Hangsúlyozta: nem volna tanácsos az eddigieken kívül más eszközökhöz is nyúlni. Akár az érsek jurisdictióját terjesztenék ki Erdélyre, akár más egyházfőt adnának az ottani ortodoxoknak, számolni kellene azzal, hogy a román nép nagy része elállna az uniótól, s ezt emberölésig fajuló viszályok követnék a két felekezet között, s végül az unió összeomlana. Külön utalt az otrodox papság eltartásának problémáira a felekezet legalizálása esetén; arra is, hogy az ortodox papok adómentessége érzékenyen érintené az adóalapot. De utalt a kérdés külpolitikai vonatkozására is: egy ortodox egyházfőt valamelyik e hiten lévő pátriárkának kellene felszentelnie, s ez nem éppen biztonságos kapcsolatra adna alkalmat. Arra is, hogy az erdélyi ortodox egyház legalizálásával egy, Dalmáciától a károly városi generalatuson, Horvát-Szlavónországon, a Bánáton, Erdélyen, Havaselvén, Moldván és Macedónián át egy ortodox sáv ékelődnék Európa közepébe [!], és ez veszélyes lenne az uralkodóra, az államra és az uralkodó vallásra egyaránt. De azzal is számolni kell, hogy a római Kúria (amely előtt hangoztatták a román val42 Emlékezünk rá: Nenadovics 1755. februárjában kezdte meg újabb kérvényhadjáratát.
