Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Mályusz Elemér: Gróf Kemény József oklevélhamisítványai / 197–216. o.

204 Mályusz Elemér pedig nyelvészeknek és történészeknek máig pontosságáról híres vademecuma.

28 Tagányi munkásságát is oly alaposan ismerte, hogy bizonyára gyanút fog, ha nem feledkezik meg arról, hogy Keménynek köze volt a Geréb-ökle veihez. Abban azonban, ami a kérdés irodalmából kezébe jutott, nem találkozott Kemény nevével. Az irodalomtörténész Horváth Cyrill (1896) mellőzte Ráth György legelső említésének (1890) Keményre utalását, a Batthyáneum szövegközlése (1911) pedig nem ébreszthetett benne gyanút, mert ezt olvashatta: ,,e nevezetes rendelet a gyulafehérvári Batthyany-codexben van meg, innen közölte azt Anton Kurz 1840-ben".

29 Kurz másik brassói kiadványa a Magazin für Geschichte, Literatur und alle Denk- und Merkwürdigkeiten Siebenbürgens címmel az 1844. és 1847. években összesen nyolc füzetben megjelent sorozat. A szerkesztőt Kemény valósággal elárasztotta a tanulmányaival és hosszabb-rövidebb közleményeivel. Közreműködését az is észrevehette, aki éppen csak kezébe vette a csinos kiállítású folyóiratot. Belelapozva pedig az olvasónak el kellett ismernie, hogy a szerkesztő és szorgalmas munkatársa egyaránt olvasmányos formában törekednek bemutatni forrásszövegeiket. Együttműködésükre példa a Kurz neve alatt megjelent fejezet (Magazin I. 127—132), amely IV. Jenő pápa 1439. március 9-i bulláját teszi ismeretessé. Az Erzsébet királynéhoz intézett felszólítás, az V. Félix néven ellenpápává lett Amadé savoyai hercegnek és környezetének ez a kárhoztatása, egyik példánya a pápai kancellária azonos szövegű kiadványainak. Rejtély, hogyan került Kemény tulajdonába.

30 Kurz kiadása eléri a kor színvonalát, a hozzáfűzött megjegyzés pedig helyesen értékeli jelentőségét: ha a pápa a királynéhoz külön, személyhez szóló bullát küld, ezzel bizonyságot szolgáltat, hogy férje, Albert mellett vele azonos jogkörrel rendelkező uralkodótársnak tekinti. S mert Erzsébetnek valóban volt ilyen vágya, a megállapítás fedi a történeti tényt. Kemény azonban mintegy tovább óhajtván szőni a történelem fonalát, egy hamisítványt is közöltet. Ez a bulla rendelkezéseit hivatott megvalósítani. Erzsébetnek Losonci Dezső erdélyi vajdához intézett 1439. szeptember 10-i okleveléről van szó, amelynek eredetije, mondja Kurz, a kolozsmonostori konvent levéltárában van. A királyné György erdélyi püspök panaszára utal, amely szerint a Bázel vidékéről hazatérő kereskedők a zsinat szakadár szellemét lehelő irományokat és leveleket terjesztenek. Különösen veszedelmes a korábbi apoldi plébános, aki Amadé ellenpápa felhatalmazásából rávett számtalan klerikust, hogy a zsinat tévtanait hirdessék. A vajda — hangzik a parancs — vesse fogságba a tévelygőket s adja át őket a püspöknek. (Magazin I. 133.) 28 Tudományos Gyűjtemény. Pécs, 1929. 245. sk. 1. 29 Geréb szövegének első említése, utalva a Nachlese-re: Ráth György: Nyomtatott szertartáskönyveink a római Rituale behozataláig. Magyar Könyvszemle, 1890. 164. sk. 1., részletesebben: Horváth Cyrill: Hussita emlékeink. Irodalomtörténeti Közlemények, 6(1896). 10. sk. 1. Teljes szövege Kemény József gyűjteményéből: Sörös Béla: A magyar liturgia története. I. Budapest, 1904. 36. sk. 1. és Kurz után: Batthyáneum. Szerkeszti és kiadja Gyárfás Tihamér. Brassó, 1911. 124. sk. 1., majd a Batthyáneum után szintén teljesen Temesváry János: Erdély középkori püspökei. Cluj-Kolozsvár, 1922. 424. Horváth Cyrill közlésén nyugszik Kardos Tibor előadása: A magyarországi humanizmus kora. Budapest, 1955. 325. Kemény hamisítására figyelmeztettem: Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Budapest, 1971. 344. 30 OL, DF 253498. — A szöveg további lenyomata: Székely Oklevéltár. Szerk.: Szabó Károly. I. Kolozsvár, 1872. 142 — 144.