Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - IRODALOM - Szakály Ferenc: Káldy-Nagy Gyula: A budai szandzsák 1546–1590. évi összeírásai. Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok. Bp., 1985 / 189–191. o.

Irodalom 189 kiderül, hogy — a korábbi állásponttal ellentétben — a nemesek ügyében sem volt általános a szélesebb büntetőjogi garanciákkal övezett írásbeli eljárás. A felhasznált források azt tanúsítják, hogy ebben az időszakban a szóbeli per volt általános. Meglepő az a megállapítás is, miszerint a büntetőeljárás során gyakran megsértették a nemesek rendi jogállását. A könyv III. fejezete „A bíróságok által alkalmazott büntetőjog Magyarországon az 1770 és 1795 közötti időszakban" címet viseli és a korabeli büntetéseket részletezi. Ismerteti a büntetés nagyságára kiható körülményeket is. Ma sem lehet közömbös, hogyan vélekedett a felvilágosult abszolutizmus a halálbüntetésről ós milyen büntetéseket ismert a korabeli ítélkezési gyakorlat. Meglepően hat például az a megállapítás, miszerint a felvilágosult kormányzat a börtönbüntetést hasznossági okokból helyezte előtérbe. „Az egyes bűncselekmények megítélése a magyarországi ítélkezési gyakorlatban" című IV. fejezet talán a legtanulságosabb része Hajdú Lajos könyvének. Sorra tárgyalja ós előfordulási gyakoriság szerint rangsorolja a bűncselekménytípusokat. Megállapítja, hogy leggyakoribbak a tulajdon elleni cselekmények voltak, majd azokat követték az életet, testi épséget sértő, a család rendjét és a nemi erkölcsöt támadó deliktumok. A szerző összegző utószavában a bűnözés visszaszorítására tett kormányzati intézkedéseket összegzi. A helytörténet kutatóinak is segítségére szolgál a könyvben feldolgozott rabtabellák és büntetőper-kivonatok levéltári őrzőhelyének megjelölése és a precíz hely mutató. Az olvasók a könyv végén szakszerűen összeállított és elemzett táblázatokat találnak amelyek — mint Hajdú Lajos könyveinél megszoktuk — nem csak illusztrálnak. A kimutatásokban önálló következtetésekre alapot adó összefoglaló adatokat találunk a törvényhatóságok jelentési fegyelméről, egyes városok magisztrátusának ítélkezési gyakoriságáról. Rendkívül érdekesek a rabtabellák adatai: pontos összesítést találunk az egyes hatóságok által elítélt rabok számáról, életkori Összetételéről, büntetőjogi sorsáról. Hasonlóan tanulságos a börtön viszony okról szóló táblázat, amelyben országos összehasonlító adatok találhatók a börtönök befogadóképességéről, az adott időszakban itt „megfordultak" számáról, a rabtartás költségeiről. A legújabb Hajdú Lajos munka — a korábbiakhoz hasonlóan — gondolatébresztő kézikönyv a jog művelőinek, tankönyvkiegészítő ismeretforrás a joghallgatóknak. A könyv a jog és helytörténet kutatóinak módszertanai útmutatóként szolgálhat, nem utolsó sorban szellemes korrajz; jó stílusban megírt, izgalmas olvasmány. Stipta István KÁLDY-NAGY GYULA: A BUDAI SZANDZSÁK 1546-1590. ÉVI ÖSSZEÍRÁSAI (DEMOGRÁFIAI ÉS GAZDASÁGTÖRTÉNETI ADATOK) (Pest megye múltjából 6.) Budapest, Pest megyei Levéltár, 1985. 746 p., 1 térkép Hála turkológusaink áldozatos és eredményes munkájának, már rég tovatűntek azok az idők, amikor történettudományunk berkeiben egy-egy török adóösszeírás — vagy bárminő más defter — megjelenése afféle házi ünnepnek számított. A XVI. századi magyarországi hódoltságnak immáron alig akad olyan nagyobb területi egysége, amelyről ne rendelkeznénk valamilyen — rendszerint magyar fordításban is hozzáférhető — defterkiadvánnyal, sőt ezekből imitt-amott már zárt időbeli sorok is kezdenek összeállni. (Az eddigi legteljesebb sor: Dávid Géza: A simontornyai szandzsák a 16. században. Budapest, 1982.) Minél több darabjuk lát napvilágot, annál bizonyosabbra vehető, hogy a török adóösszeírások behatóbb elemzésével eddig nem sejtett távlatok nyílnak a kor kutatói előtt. Régóta köztudott, hogy az ún. tahrir defterek — amelyek elvben egy-egy szandzsák összes lakott és lakatlan települését, egész lakosságát és a legtöbb haszonvételi forrását felsorolják — messze plasztikusabban tükrözik az adott területi egység településszerkezeti, demográfiai és gazdasági viszonyait, mint magyar megfelelőik. Hosszas utánjárással, kombinációk révén — és ennek következtében pontatlanul — persze a magyar forrásokból is ki lehet hámozni, hogy melyik település volt lakott, illetve vált időlegesen vagy végleg pusztává, s a magyar dikajegyzékek is elárulják a települések egymás közti nagyságrendi viszonyait, a tahrir defterekből azonban mindezt szinte fáradság nélkül le lehet olvasni. Noha megbízható szorzószám birtokában természetesen minden megfelelő !