Levéltári Közlemények, 58. (1987)
Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Antall József–Kapronczay Károly: A Budapesti Királyi Orvosegyesület Levéltára, mint a hazai orvostörténetírás forrása / 5–12. o.
8 AntallJóz8ef—Kapronczay Károly mák megteremtése területén, és az orvosi magánpraxis kérdésében. Ez a kettősség jellemezte későbbi tevékenységét is, bár tudományos kérdésekkel, előadások megrendezésével is foglalkozott. Rendkívül érdekes az Orvosegyesület és az Orvosi Kör viszonya: az Orvosegyesület — amely elhárította magától az érdekvédelem kérdését — mindig otthont adott székházában az Orvosi Körnek, megengedte helyiségeinek szabad használatát, sőt, az utóbbi iratanyagát az egyesületi irattár őrizte meg az utókornak. Ugyancsak az orvosi érdekvédelemmel kapcsolatos az Orvosegyesület és az Orvosszövetség viszonya. Már az 1870-es évektől (1874, 1877, 1879, 1889, 1891) sorra születtek az ún. orvoskamarai javaslatok, amelyeknek célja az orvostársadalom érdekképviselet az állammal szemben. Parlamenti megvitatásukra ugyan egyszer sem került sor, de ennek megvitatása a múlt század utolsó évtizedeiben az orvosi közélet központi kérdését jelentette. így az Orvosegyesületen belül külön bizottság alakult az érdekvédelemmel kapcsolatban, illetve a különböző kamarai javaslatok megvitatására. A bizottság létrejöttekor az Orvosegyesület igazgatótanácsa külön kiemelte, hogy továbbra sincs szándékukban érdekvédelmi tevékenységet kifejteni, de az orvostársadalom érdekeit szem előtt tartva, kötelességük ezek megvitatása. A különbizottság különböző körlevelek kibocsátásával felmérte az orvosok anyagi, társadalmi és tudományos helyzetét, ezért iratanyaga rendkívül fontos az orvostársadalom századfordulós szociológiai viszonyainak vizsgálata szempontjából. A kamarai javaslatok — mint már említettük — nem kerültek parlamenti megvitatásra, így az 1890-es években felmerült annak gondolata, hogy Magyar Orvosi Társaság néven alakítsanak egy orvosi társaságot, amely koordinálja a tudományos és az érdekvédelmi kérdéseket, egységesen tesz javaslatokat az állami hatóságoknak, egységes álláspontot képvisel majd etikai kérdésekben is. E társaságnak tagja lenne minden magyar orvos és autonómiáját megtartva beléphetne minden magyar orvosi társaság. Az előkészítő bizottság 1897 februárjában megalakította a budapesti, októberben az Országos Orvosszövetséget, amely magába olvasztotta az addig területi alapon szervezett kisebb orvosi társaságokat. Az Orvosegyesület teljes autonómiáját megtartva működött tovább, sőt az Orvosszövetséggel való jó viszony folytán az utóbbi szervezet majd egy évtizedig az Orvosegyesület Szentkirályi utcai székházában fejtette ki tevékenységét. Az Országos Orvosszövetség megalakulását előkészítő, ún. Katona Ferenc-vezette bizottsági anyag figyelemre méltó a századforduló orvostársadalmi helyzetének, irányainak és szervezeteinek szempontjából. Az első világháborút megelőző években, de elsősorban a két világháború közötti időszakban a magyar orvostársadalom új szakmai szervezeti formái: az országos szakorvosi társaságok kerültek előtérbe. Ebben az időszakban az Orvosegyesület nem vesztett jelentőségéből, továbbra is a főváros, illetve a legnagyobb orvosi létszámmal rendelkező terület általános orvosi társasága maradt, amely a legkiterjedtebb nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett. Tagjának lenni valóban rang és megtiszteltetés volt. Alapszabályzatát 1934ben a szakosztályok nagyobb autonómiája irányában módosították: tisztikarukat teljesen önállóan választhatták, irattárukat önállóan kezelhették, tevékenységükről csupán beszámolási kötelezettségük volt az évi nagygyűlésen, önállóan dönthettek a szakosztályi tagfelvétel kérdésében, nem volt előfeltétel az egyesületi tagság.
