Levéltári Közlemények, 58. (1987)

Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Borsa Iván: A hiteleshelyi eljárás helyszínén készült feljegyzés / 39–44. o.

I 40 Borsa Iván dött — aki általában képzettebb volt, mint az eljáró világi személy — leglényegesebb feladata az volt, hogy az eljárás eredményének írásba foglalásánál közreműködjék. Ez utóbbi kiszállások minden esetben királyi mandátum vagy vezető tisztségviselő (nádor, országbíró, vajda, bán), ritkábban megyei hatóság felkérésére történtek. Tárgyuk volt a birtokba iktatás vagy visszaiktatás (introductio-statutio, recaptivatio), a birtok határának meg járása (reambulatio), perbe való idézés (evocatio-cúatio), különböző vizsgálatok (inquisitio simplex, communis, generalis), ingatlan terjedelmének vagy értékének megbecsülése (estimatio) stb.

2 Az ilyen kiszállások után a kiküldöttek visszatértek a hiteleshely épületébe, ahol eljárásukról és annak eredményéről bevallást tettek, majd a káptalan, illetve konvent minderről — legtöbbször szó szerint jelentésébe foglalva a mandátum szövegét is — jelentést készített a megbízó számára, vagy jogérvényes tevékenység esetén í(pl. birtokba ellenmondás nélkül történt beiktatás) privilégiumot állított ki.

3 A kiszállásokon azonban a birtokok határvonala, illetve a vizsgálatok alkalmával kihallgatott tanúk vallomása már nem volt memorizálható, ezért szükségessé vált, hogy a hiteleshely kiküldöttje a helyszínen az eljárásról vagy annak nem memorizálható részéről feljegyzést készítsen. Szentpétery Imre az irattípusról így ír oklevéltanában: „Maradtak határjárási feljegyzések is, melyeket a kiküldöttek a helyszínén foglaltak írásba és (olykor megpecsételve is) a relatióba foglalás céljából nyújtottak be a hiteleshelynél. Természetesen az adatoknak a kiküldöttek által a helyszínen írásos jegyzékbe foglalása más esetekben is megtörtént."

4 Ezt az irattípust egykorúan memóriáié, signatura vagy registrum szavakkal említik. Megjegyzendő, hogy ezekkel az elnevezésekkel találkozunk a hite-leshelyek épületében kiállított oklevelek esetében is, ha egy bevallásról csupán emlékeztetőt, feljegyzést készítettek vagy a kiadott szöveget lemásolták.

5 Ebből is látszik, hogy ez az irattípus a hiteleshelyi kancelláriai tevékenység természetes része volt, s nem tartották szükségesnek, hogy a helyszínen készített feljegyzést külön elnevezéssel illessék. Az irattípusra először tulajdonképpen Kumorovitz Bernát Lajos hívta fel oklevélbeli említések alapján a figyelmet,* de nem vizsgálta az eredetiben reánk maradt, a helyszínen készült „registrum"-okat. Az alábbiakban az általam megismert példányok alapján megkísérlem leírni ennek az irattípusnak a sajátosságait. A vizsgálódás mindössze 16 darab ilyen, a helyszínen készült feljegyzés alapján történik, amelyek különösebb gyűjtő munka nélkül alkalomszerűen kerültek kezembe. Főleg határleírások még számosan vannak, de régebben ezek létrejöttének körülményei és rendeltetésük nem volt világos, s nem figyeltem fel rájuk mint önálló irattípusra. A 16 helyszíni feljegyzésből 10 a leleszi (ma Leles, Csehszlovákia) premontrei, 5 a kolozsmonostori (ma Cluj-Mänä§tur, Ro* . . 2

Uo. 535-551. 3 Uo. 544. 4 Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan. Budapest, 1930. 220. — Szentpétery e részhez írt egyik jegyzetében említi, hogy egy ilyen határleírás van a budapesti egyetem Történelmi Szemináriumának birtokában is. (Lásd: alább a 16. sz.) 5 Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent hiteleshelyi jegyzőkönyvei, Bevezető tanulmány. (Kézirat.) s Kumorovitz Bernát Lajos: A leleszi konvent oklevéladó működése 1569-ig. Turul 1928. évf. 1 — 39.