Levéltári Közlemények, 58. (1987)

Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Balogh István: Szabolcs és Szatmár megyék a Rákóczi szabadságharc utolsó évében : 1710. augusztus–1711. május / 13–25. o.

Szabolcs és Szalmát megyék 1710 augusztus —1711 májusában 17 vissza. A Bercsényi Miklós által kiadott rendelkezés ellátás szempontjából a katonarenddel egy elbánás alá vonta a bujdosókat. A szabadságharc sikeres befejezésének reménye már ekkor elhal ványulóban volt. Az általános elcsüggedés ellensúlyozására és a közvélemény tájékoztatása érdekében a fejedelem 1710. augusztus 19-én — eddig kevésbé ismert — pátenst intézett a megyékhez. Szabolcs megyéből ismert példányát azzal az utasítással küldötte meg, hogy a benne foglaltakat járásonként is hirdesse ki.

18 A bevezetésben feltárta a fegyverszünet létrehozására és a béke megkötésére 1706 óta tett erőfeszítéseit. A Szécsényben összegyűlt, szövetkezett rendek előtt kötelezte magát, hogy az ausztriai házzal való megegyezés érdekében tárgyalást kezd, és ehhez igénybe vette a holland és angliai hatalmak közvetítőit is. A tárgyalások eredménytelenségéről a rendeket generális gyűléseken és a pátensei által is tájékoztatta. A tárgyalásokra azóta is tett kísérletet: „De egyebet nem tapasztalhattunk, egyedül az ausztriai ház természet szerint való megkeményedését, mostani erejében és szerencséjében való felfuvalkodottságát, mintha már szerencséjének fundamentuma változhatatlanságában helyeztetett volna." Az utóbbi időben folytatott tárgyalásai ismertetésére a pestis terjedése miatt bátorságos helyet nem találtak, sőt még a szenátorokat sem lehetett teljes számban egybegyűjteni. A mellette levő szenátorokkal való tanácskozás után újból felkérte az angliai és holland közvetítőket. Ujabban: ,,a felséges mosqua cár meditatioját ügyünk elősegéllésére resolválván offerálta, aminthogy Urbich nevű maga extraordinarius által most de recenti a bécsi udvarnál proponálta, hogy személyünket nemcsak erdélyi fejedelemnek ismervén, de velünk való colligatiója szerint szabadságunkban és igazságunkban segélleni kivan". A bécsi udvar nemcsak a közvetítést utasította el, de azt is tudtára adta a követnek, hogy írjon ő egy alázatos kérelmet a császárnak, és a feltétel nélküli fegyverletétellel egyidejűleg adják meg magukat, és a szövetkezett rendek fogadják el a Pozsonyba összehívott országgyűlés által szabott feltételeket. A bécsi udvar a békét nem akarja, hanem azt, ,,hogy ad gratiam et disgratiam adjuk fel magunkat és nemzetünket". Az udvar tehát a feltétlen megadást kívánta, a cár újabb javaslatát is elvetette, s bár a holland és angol közvetítők újból próbálkoznak és bízik az Isten segítségében, s annak ,,lesz gondja az igazán benne bízókra, amely által nyittatik nemzetünknek útja, eddig dicsőséges vérével festett régi szabadságának redintegratiojára ós helyreállítására". A megye rendjei ne higyjenek a császár hitegetésének, amelynek nincs más célja, hogy „véres béke formájában kényteleníttessünk véres törvényeknek alávetni magunkat." Elutasítja a vádat, hogy személyes törekvésből vagy magánérdekből nem hajlandó a békére. Figyelmezteti a megye rendéit, hogy a pestis dühöngése nem csupán a felkelőkre bocsátott büntetés, „mert az terjesztheti tovább az idegen nemzetre is hasonló büntetése által a maga megfoghatatlan hatalmát". A közhangulat romlását mutatja az is, hogy a nyár elején elrendelt gyalogos hajdúk toborzása — lényegében véve kényszerű sorozás — Károlyi Sándor ismételt sürgetése és a különböző terhek alól való felmentés ellenére sem járt sikerrel. Szatmár megye a járványra való hivatkozással nem állította ki a falvakra kivetett kontingenst. Ezért azt a falut, ahonnan a kivetett létszám nem állott ki, személyenként 20 Ft büntetéssel sújtották. Szabolcs me18 IV. A. 1/b. 1710. aug. 19. Fasc. 11. no. 10. A pátens Pest, Borsod és Zemplén megyék levéltárában is megmaradt. — A szövegben következő idézetek e helyről valók.