Levéltári Közlemények, 58. (1987)

Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Lakos János: A „Generális” bukása : adalékok Tisza Kálmán lemondásának okaihoz / 147–158. o.

A „Generális" bukása 151 aradi függetlenségi kör elnökéhez intézett december 9-i levele,

18 amelyben viszszautasította Tisza november 22-i törvénymagyarázatát, mondván, hogy törvényt csak törvénnyel lehet megváltoztatni. A levél igazán lényeges része azonban így hangzott: ,,Én hazám jelen közjogi állapotát elidegeníthetlen függetlenségével, ezeréves történelmi államiságával [.'..] ellenkezőnek tudom lenni [. . .], én magamat a törvényesített jogtalanság ez állapotának alá nem vetem, [. . .] Ferenc József »osztrák császár, magyar király« alattvalójának magamat soha egy percig nem ismertem el s el sem ismerem." Ferenc József addig szinte szótlanul tűrte a Kossuth-kultusz terjedését, de az aradi levél kihozta sodrából. Kabinetfőnökével, Pápay Istvánnal utasíttatta a budapesti főpolgármestert, hogy akadályozza meg Kossuth készülő díszpolgárrá választását, mert ez annak levele után ,,alig lenne másnak nevezhető, mint egyenesen a korona méltósága és ő Felsége legmagasabb személye ellen intézett sértő merényletnek."

19 Pápay levele, amelyet tehát Tisza már december 29-én megismert, világossá tette, hogy az uralkodó semmilyen engedményre nem lesz hajlandó Kossuth érdekében. Az aradi levél a kormánypárt soraiban is nagy felháborodást okozott, s egycsapásra ellenkező előjelűvé változtatta a Kossuth-kérdéssel kapcsolatos hangulatot. Ez érthető, hisz a politikai vezetőróteg egész műve ítéltetett „törvényesített jogtalanságának Kossuth által. Nyilvánvalóvá vált, hogy a kormánypárt ezekután nem vállalhat szolidaritást vele. A nagy kérdés persze az volt: hogyan foglal állást Tisza ? A kormányfő 1890. január l-jén tett újabb nyilatkozatot az ügyben. Az újévi üdvözlésére megjelent párthívek előtt mondott beszédében erélyesen visszautasította Kossuth vádjait és a nyilatkozatai értelmét félremagyarázó szélsőbali állításokat, majd egyértelműen kifejezte, hogy a történtek után lehetetlen törvénymódosítást tenni Kossuth érdekében. ígéretéről ugyan hallgatott, de a beszéd összességében arra engedett következtetni, hogy Tisza megpróbál kibúvót keresni kellemetlen helyzetéből. Nem lényegtelen az sem, hogy a miniszterelnök igen határozottan szólt a távozását változatlan hevességgel követelő ellenzékhez: „addig, míg [. . .] a korona s a többség [. . .] azt mondja, hogy kötelességem, hogy helyt álljak, helyt fogok állani, ha Isten erőt s egészséget ad hozzá."

20 18 Kossuth Lajos Iratai X. köt. Sajtó alá rendezte: Kossuth Ferenc. Bp., 1904. (A továbbiakban: Kossuth), 313 — 321. 19 Eckhardt: i. m. 371 — 372. A levelet Ráth Károly főpolgármester december 29-én Tiszának is megmutatta. Uo. 372. 20 Nemzet, 1890. január 2. (reggeli lap). — A lap szó szerinti tudósítása szerint Tisza a következőket mondta a Kossuth-ügyben, illetve Irányiék követelésével kapcsolatban: „némelyek [ti. Irányiék — L. J.] egy oly férfi nevével igyekeznek mozgalmat előidézni, ki iránt a sajtószabadságnak, a jobbágyság eltörlésének, a jogegyenlőségnek s más hasonló nagy eszméknek, a 48-iki törvényekbe való beiktatása körül szerzett érdemeiért kegyelettel viseltetik mindenki, de nem a legnagyobbal azok, kik nevét a párttusákba saját céljaikra beviszik. Aki azonban nem csinál belőle titkot, hogy nem ismeri el azt, amit a törvényhozás 22 év óta alkotott, nem ismeri el azt, akit a nemzet megkoronázott, aki iránt nem csak kötelességszerű hűséggel, de a tények által bőven igazolt lelkesültséggel Í3 viseltetik. Meggondolhatnák azok az urak azt is, hogy vajon — eltekintve minden egyébtől — megegyezik-e a nemzet méltóságával azt kívánni, hogy midőn egy férfiú — bármennyire is legyen az a kegyelet tárgya — mindazt, amit a nemzet képviselete alkotott és még a korona jogosultságát is, megtagadja; annak érdekében mégis azon egészen semmibe sem vett törvényhozási testület törvényt alkosson és azt az általa megtagadott korona szentesítse ?"