Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 1. - Hajdu Lajos: A közép- és alsófokú iskolák ellenőrzése Magyarországon a felvilágosult abszolutizmus időszakában, 1776–1790 / 3–56. o.

Közép- és alsófokú iskolák ellenőrzése Magyarországon 1776 — 1790 31 homály,, amely a nép értelmét belepi". Hogyan lehetne ezt a homályt eloszlatni? Úgy, hogy a temesvári mintaiskola (tanítóképző) igazgatója nyárra szervezze meg a tanítói tanfolyamot, mert így a jelöltek könnyebben jutnának olcsó élelemhez és szálláshoz. A tanítóellátást azonban az is javítaná, ha a pravoszláv egyház vezetőit a kormány utasítaná: senkit nem lehet pappá szentelni, amíg nem működött 2-3 évig népiskolai tanítóként. Ez kettős haszonnal járna: több lenne a tanítók száma és a pap is jobban értene a népoktatáshoz. Még jelentősebb a harmadik javaslat: állandóvá kellene tenni a falu teherbírásának megfelelően az iskolamesterek fizetését, ne évente kössenek velük (változó feltételekkel és olykor megalázó huza-vona után) szerződéseket, hanem huzamosabb időszakra, mert az eddigi gyakorlatból számos baj származott: „gyakran egy-egy rátermett tanító illetménye csökkentése miatt lépett ki a szolgálatból", amelyet egy kevésbé alkalmas személy kisebb fizetségért is hajlandó volt elvállalni. A fizetség mindenütt pénz és termény legyen, utóbbinál azonban a szerződésben mindig gondosan fel kell tüntetni a terményfajta mennyiségét és értékét. „Az iskolamesterek eddig mindig csak kemény fáradsággal tudták illetményüket a falusi bírótól megszerezni", emiatt gyakran tettek már panaszt, sőt ez a szolgálat elhagyására is sokszor okot adott. Mindezt el lehetne kerülni, ha a tanítói járandóságot az állami adó részének tekintenék, a polgároktól így hajtanák be és az iskolamestereket negyedévenként a megyei tisztviselők fizetnék ki. Ha ez elfogadhatatlan, legalább azt elő kellene írni: a szolgabírak negyedévenként ellenőrizzék, hogy a falusi bírák miképpen gondoskodnak a tanítói illetmény beszedéséről. Indítványozza Jankóvics azt is, hogy továbbra is maradjon meg minden faluban a 4 holdnyi iskolaföld (Schulgrund), ami után a tanító sem adót nem fizet, sem tizedet nem ad. Az oktató-munka színvonalának emelését szolgálná az az indítvány, hogy a temesvári mintaiskola igazgatójának, a görögkeleti iskolák felügyelőjének tudta nélkül senkit nem lehet tanítónak alkalmazni. Ha megfelelő iskolamester-jelöltje akad a falunak, tartozik beküldeni vizsgára Temesvárra, de a jelöltnek akkor is jelentkeznie kell itt (elöljárójánál), ha az előírt bizonyítványokkal egyébként rendelkezik. Fontosnak tartja Jankó vics annak előírását is, hogy a tanító csak az iskolaépületben lakhat. Gyakran megtörténik ugyanis, hogy a saját házában lakó pedagógus késik az órákról, távollétében pedig a tanulók rosszalkodnak és a tanulást is elhanyagolják. A fejlődést szolgálná az is, ha itteni gyerekekből nevelnének tanítókat (minél többet), jobban ösztönözné e szép hivatás választására a helybélieket az, ha azonos feltételek megléte esetén előnyt élvezhetnének az idegenekkel szemben. Gyakran előfordul Jankovics tapasztalata szerint az is, hogy az iskolaév végeztével a tanítók felszedik a sátorfájukat és odébbállnak, emiatt olykor 4-5-6 hónapon át nincs az ilyen településnek iskolamestere. Ennek elkerülése érdekében kötelezni kellene a tanítókat, hogy távozási szándékukat a tanév vége előtt legkésőbb két hónappal jelentsék be a falu bírájánál, az pedig írásban tájékoztassa a temesvári mintaiskola igazgatóját, hogy az új tanév megkezdéséig terjedő időszakban iskolamestert kereshessenek. Új elem a javaslatban az is, hogy a község nem bocsáthatja el a tanítót, ha valamilyen kifogása van ellene, tartozik ezt írásban jelenteni az inspektornak, aki meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket. A népiskolai oktatómunka eredményességét azonban (Jankovics jelentése szerint) sokhelyütt befolyásolja, hogy számos helyen a tanító egyben a közösségnek is írnoka, és ha egy megyei hivatalnok a faluba érkezik, neki abba kell hagyni az oktatást, hogy