Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 2. - IRODALOM - Hajdu Lajos: Österreich im Europa der Aufklärung. Kontinuität und Zäsur in Europa zur Zeit Maria Theresias und Josephs II. Internationales Symposion in Wien, 20–30. Oktober 1980. Bd. 1–2. Wien, 1985 / 300–306. o.

302 Irodalom kára hívja fel a figyelmet. HELMUTH FEIGL „A Mária Terézia és II. József-féle reformtörvényhozás hatása Ausztria falusi társadalmi struktúrájára" című tanulmányában elsősorban azt mutatja be, hogy a növekvő népesség szorítása, a természeti csapások (aszály, éhínség stb.) következményeinek leküzdésére irányuló törekvés miképpen hatott a különféle társaságok megalakulására, az agrároktatás javítására, az ismeretterjesztő irodalom felvirágzására, a parlagok művelésbe vételére, az új mezőgazdasági kultúrák (burgonya, lóhere) elterjesztésére, a telepítésekre. A mezőgazdasági termelés fejlesztése azonban az államnak is érdeke volt, hiszen a háborús adósságok megnövekedése miatti pénzügyi gondokat elsősorban a fokozott (de igazságosabban kivetett) adóztatással lehetett csökkenteni. Ezt a célt szolgálta az adóalapok felmérése, a népegészségügyi igazgatás megszervezése, a bevándorlás elősegítése — nehezítette viszont a robot tovább élése, a feudális járadék (amely olykor a paraszti termelés 25—45%-át vitte el). A kormányzat azért szorgalmazta a robot valamint a tized megváltását, hogy rohamosan növekedjék a parasztság termelési kedve, e célt azonban csak a kamarai és kincstári kezelésben levő egyházi birtokokon sikerült elérni, a magánföldesuraknál nem. Ennek ellenére a kormányzat politikája eredményeket hozott (elsősorban a gazdagabb parasztságnál) és ez megmutatkozott a paraszti életmód változásában, a szebb és jobban berendezett falusi házak számának megnövekedésében is. II. Józsefnek az az álma viszont, hogy a paraszti jövedelem 70%-a maradjon a termelőnél, 18% legyen csak a földesúré és 12%-a az államé — álom maradt. JOZEF BUSZKO szervesen kapcsolódik az előbbi témához — meg kell itt jegyezni, hogy elsősorban az I. szekció anyaga az, amely egy-egy téma vizsgálata kapcsán a birodalom csaknem minden fontos országának-tartományának fejlődését tükrözi, így történetesen azt, hogy a parasztság helyzete miképpen változott a birodalom különböző részeiben, öt tanulmány is vizsgálja; ez a teljességre törekvés a többi szekció anyagából hiányzik. BUSZKO „Tereziánus-jozefinista agrárpolitika Galíciában és ennek következményei" című munkájában elsősorban azt vizsgálja, hogy az 1772-es annexió milyen változásokat indított el a galíciai parasztság életében: az uralom váltással megnyílt lehetőséget mindenekelőtt arra használta fel, hogy tömegesen Bukovinába, Moldvába és Havasaltöldre (de Magyarországra is) meneküljön, mert ott számára kedvezőbbek voltak a feltéfelek. Az osztrák kormányzatnak ezért előbb a menekülési hullámokat kellett megfékeznie, csak utána avatkozhatott be a földesúri-jobbágyviszony szabályozásába. Ennek eredményeképpen a jobbágyok földesúri terhei csökkentek ugyan, de 1772-höz viszonyítva jelentősen megnövekedtek az állami terhek: a hadsereg eltartása, az állami robot, a „véradó" — egyre több katonát kellett a lakosságnak kiállítania. Folytatódott a menekülési mozgalom (még a hadseregből is). Buszko szerint a rezisztencia egyik fő formája a dezertálás volt (bár recenzens valószínűnek tartja, hogy — Magyarországhoz hasonlóan — az öncsonkítás is gyakran alkalmazott „harci eszköze" volt az ellenállásnak). Később a II. József-féle reformok (robot korlátozása stb.) némi könnyebbséget hoztak, ezek előnyeit azonban elsősorban a gazdagok élvezhették. Meggyőzően mutatja be Buszko azt is, hogy a nemesség a legváltozatosabb eszközöket használta fel a reformok meghiúsítására, a hivatalnokok megvesztegetésétől kezdve minden követ megmozgatott, hogy a reformtörekvéseket zátonyra futtassa és szándékában még az sem nagyon akadályozta, hogy a kormányzat szigorúan bűntette Galíciában a földesúri túlkapásokat. WELLMANN IMRE „Folyamatosság és határvonal a magyarországi parasztság életében Mária Terézia és II. József idején" című tanulmánya sajnos nem azzal foglalkozik, amit a cím ígér. Agrártörténetírásunk nesztora munkája kétharmad részében azt mutatja be, hogy a XIII. századtól kezdődően milyen volt Magyarországon a faluközösség, a paraszti szokásjog, hogyan szabályozták a közös erdő, legelő „élését", miképpen történt meg az osztásföldek kialakítása, mi jellemezte a falusi bíráskodást stb. Lényegében tehát egy félévezredes folyamatot mutat be, de oly módon, hogy az olvasó ennek alapján nehezen tudja megállapítani: a Wellmann által megrajzolt kép a félévezred egészére vagy annak csupán egy szakaszára jellemző-e. Furcsa megállapításai is vannak, szerinte például a falvak pallosjoggal is rendelkeztek [mikor ? hány ? valóban jogszerű volt az ilyen tevékenységük?], a falusi bíróságok — szerinte — ingatlanátruházási és kereskedelmi jogvitákban is döntöttek stb. Nem azt vitatja recenzens, hogy ilyen — usus vagy abusus formájában — nem fordulhatott elő a magyarországi feudalizmus fólévezredónek viszontagságai és hullámverései közepette, azt azonban dokumentáció híján nem tudja elfogadni, hogy ez általános jelenség volt (vagy lehetett) a falusi bíráskodásban. Tanulmánya utolsó harmadában már a címben feltett kérdésre válaszol Wellmann, sorra mutatja be a tereziánus valamint jozefinista jobbágy-reformok magyarországi hatását (az úrbérrendezéstől II. József 1785-ös jobbágy-pátenséig), az alapkérdést azonban úgy válaszolja meg, hogy 1780-ban, II. József trónralépésével ezen a területen új korszak kezdődött. A szegény-