Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 2. - Turbuly Éva: Zala megye közigazgatása a XVIII. század első felében / 267–294. o.

268 Turbuly Éva már elavulttá vált, nem működött kielégítően. Hátráltatta az ügyek gyors lebonyolítását, hogy a járások és községek nem rendelkeztek önálló igazgatással, minden ügy a megyén, sőt, legtöbbször a közgyűlésen futott keresztül. A szorosan vett hivatali rend és a tisztségviselők megfelelő képzettségének hiánya a század végére akadályozta az állami feladatok gyors és pontos végrehajtását. Ezt ismerte fel többek között II. József is, amikor a megyerendszer gyors átalakítását kívánta. Más kérdés, hogy ezt pusztán bürokratikus eszközökkel, a magyar nemesség túlnyomó többségének akaratával ellentétesen nem lehetett megoldani. Korszakunk elején azonban még más a helyzet. A kipusztult, lakatlan területeken a sok évszázados múltra visszatekintő vármegye, amely ellentmondásai ellenére is nagy szerepet játszott a hódoltság alatt a magyar államiság megőrzésében, szervezeti hiányosságai ellenére képes volt az újjáépítés és általában a megye életének megszervezésére, irányítására. A XVIII. századi rendszer működésében több, olykor ellentétes tendencia figyelhető meg. A hivatali szervezet megszilárdulásával párhuzamosan nőtt a központi hatalom emberének, a főispánnak a hatalma és beavatkozási köre. A Helytartótanács megalakulását követően gyorsan szaporodtak a leiratok, amelyek részletesen előírták a teendőket olyan ügyekben, amelyeket korábban a megye saját belátása szerint intézett, a végrehajtást pedig szigorúan és rendszeresen számonkérték. Ez a szabályozottság nem jelentett mindig negatívumot. A katonaság elszállásolása és ellátása esetén például a megye officiálisai hivatkozhattak a kiadott regulamentumok előírásaira. Ez nyilvánvalóvá tette az excessusokat, így elősegítette a katonaság és a lakosság kapcsolatának normalizálódását. Országosan szabályoztak olyan kérdéseket, amelyeket korábban a megyei szabályrendeletek eltérően és nem mindig helyesen oldottak meg. Ez általánosságban és Zalában is a statútumok számának jelentős csökkenéséhez vezetett. Az állandó kapcsolattartás a központi hatóságokkal megkövetelte az írásbeliség fokozását, egy eleinte gyengén működő, de létező adminisztráció kiépítését. Az 1723: LXXV. te. kötelezővé tette megyeházak építését, amely az állandó megyeszékhelyek kialakulásával járt. Korábban ilyenek nem léteztek. A közgyűléseket és törvényszékeket mindig más helységben, a török időkben gyakran a megyehatáron kívül tartották. A megyék írásbelisége sok esetben — így Zalában is — már a Helytartótanács megalakítása előtt fokozódott. Nagyobb gondot fordítottak az iratok őrzésére, kialakultak azok a formai szabályok, amelyeket azután az egész század folyamán követtek. 1716-tól — egy-egy kivételt nem tekintve — teljességükben fennmaradtak a dolgozatunk fő forrásanyagát jelentő megyei közgyűlési jegyzőkönyvek, de ugyanezt elmondhatjuk más iratfajtákról is.

4 Degré Alajos ennek okát abban látta, hogy a békeidőszak beköszöntével ekkor realizálódott a reformáció során meginduló széles körű írástanítás. A nemességnek egyre szélesebb rétegei törekedtek arra, hogy nem ingatlan birtokaikra vonatkozó jogaikat is írásba foglalják, és ezért elsőfokú szervezetüktől is megkívánták minél több döntés írásbafoglalását.

5 Dolgozatunk, amely terjedelmi okok miatt nem kíván foglalkozni a Mária Terézia uralkodásának második felében jelentkező új megyei felada* Kivéve a büntető peres iratokat, amelyeket egy XIX. század végi „levlétáros" kiselejtezett. 6 Degré 1980, 65,