Levéltári Közlemények, 57. (1986)
Levéltári Közlemények, 57. (1986) 1. - Hajdu Lajos: A közép- és alsófokú iskolák ellenőrzése Magyarországon a felvilágosult abszolutizmus időszakában, 1776–1790 / 3–56. o.
18 Hajdú Lajos földek felmérése, a szerencsétlen és népszerűtlen török háború, valamint számos egyéb ok miatt a tanügyi feladatok elvégzése is egyre nehezebbé vált. A pozsonyi tankerület főigazgatója kétségkívül gondos és alapos ellenőrzése során nemcsak didaktikai-pedagógiai vagy éppen igazgatási-szervezési hiányosságokkal találkozott, hanem olyan jelenségekkel is, amelyek kiváltó okát a jozefinista kormányzat elsietett, széles rétegek ellenérzését kiváltó rendeleteiben lehet megjelölni. A tanároknál kifogásolt magatartás (a „szegényekkel való együttérzés") előzményeként II. József 1784. április 24-én rendeletben írta elő, hogy a birodalom valamennyi latin-iskolájába csak kiváló képességű nem-nemes fiatalok vehetők fel. Az indokolás szerint a intézkedés kiadását az a tapasztalat tette szükségessé, hogy nem-nemes fiatalok „unalmuk elűzése érdekében" nagy számban látogatják a magasabb rendekhez tartozó fiatalok képzésére létrehozott oktatási intézményeket és így elvesznek a mezőgazdaság, az ipar illetve a kereskedelem számára. (Meg kell jegyezni, hogy ezzel egyidejűleg szorgalmazta a kormányzat azt is, hogy valamennyi falunak legyen jegyzője — sok megyében ekkoriban a települések többségében nem volt még nótárius — és ezek munkába állását nem remélhette más módon, csak a nem-nemes fiatalok nagyobb számban való iskoláztatásával. Ezt a hibát az uralkodó még tetézte azzal, hogy 1784. őszén előírta: Magyarországon is tandíjat kell fizetni a középiskolák, akadémiák, valamint az egyetem tanulóinak (az eredeti rendelkezés szerint gimnáziumban évente 12, az egyetem filozófiai és orvosi karán, valamint az akadémiákon 18, a jogi karon pedig 30 Ft-ot) és ez a rendelkezés nagy felháborodást váltott ki Magyarországon, nemcsak azért, mert a hazai oktatási intézmények rendelkeztek anyagi eszközökkel (alapítványi tőkék vagy birtokok formájában), amelyekből fenn lehetett tartani az adott iskolát. A felháborodás annak is szólt, hogy e rendelet jelentősen megnehezítette az egyházi és hivatalnoki szolgálatra kiszemelt tehetséges, de szegény diákok tanulását. A magyarországi kormányszervek és az egyetem vezetői nagy harcot kezdtek a rendelkezés visszavonásáért, amely a felvilágosult abszolutizmus célkitűzéseinek elérését is jelentősen nehezítette, de csak azt tudták elérni, hogy nálunk a középiskolásoknak 6, a medikusoknak és bölcsészeknek 9, a jogászoknak pedig 15 Ft tandíjat kellett fizetniük minden esztendőben. (Az 1786/87. tanév során befizetett tandíjak kimutatását lásd a 3. táblázatban!) Ez a szegénysorsú hallgatók és tanulók számára nagy érvágást jelentett, mert eddig is az volt a gyakorlat, hogy a szegény diákok nagyrészt maguk tartották el magukat tanulmányaik végzése időszakában. A budai tankerület főigazgatójának 1781-es jelentése szerint például az 1779/80. tanév II. félévében tankerülete 2 ezer diákjából mindössze 838 — nem egészen 42% — volt a nemes (lásd az 1. sz. táblázatot). A gimnáziumok mellett azonban akkoriban nem voltak olcsó kollégiumok, így a vidékiek túlnyomó többsége kénytelen volt kosztot-kvártélyt fogadni — az igényeinek és anyagi helyzetének megfelelő összegért. Vácott például a piarista gimnázium 340 növendéke közül 220-an kényszerültek erre a megoldásra, közülük négyen 100, egy 70, tizenegyen 60, tizenhármán pedig 50 Ft-ot fizettek szállásért és étkezésért minden tanévben. Sokan voltak azonban olyanok is, akik „szolgálatért" (pro servitio), ,,a gyerekek tanításáért" (pro instructione puerorum) jutottak lakáshoz és ellátáshoz valamelyik szállásadónál. A pesti piaristák II. filozófiai évfolyamának 56 hallgatója közül például 1780-ban 37 foglalkozott házitanítással, többnyire szállásért és kosztért (pro hospitio et victu), de
