Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 1. - Hajdu Lajos: A közép- és alsófokú iskolák ellenőrzése Magyarországon a felvilágosult abszolutizmus időszakában, 1776–1790 / 3–56. o.

14 Hajdú Lajos nem veszik figyelembe az 1781 után kialakult helyzetet, intoleránsak az oktatásban, többször is megjegyzi Prónay, hogy egyik vagy másik gimnáziumban ezt vagy azt a tárgyat még mindig Franz Wagner jezsuita „Történelmi ismeretek" (Rudimenta historica) című, elavult és II. József által az 1786. november 14-i rendeletével — éppen tudománytalansága és vallási elfogultsága miatt — betiltott könyvből tanítják. De azt is megírja, hogy Pozsonyban csak Nagy Károlyig, Vácott és Esztergomban a IX. századig, Kalocsán és Pesten a XIII. századig, Kecskeméten viszont mindössze a III. század végéig jutnak el az egyetemes egyháztörténet tanításával, ugyanakkor Nyitrán a tanár csak Szent Istvánnal kezdi mind az egyetemes, mind a magyar egyház történetének bemutatását. A magyar egyháztörténet oktatása sem különb: Kalocsán ezt egyáltalán nem tanítják, Kecskeméten is csak a Szent István és Szent László uralkodása közötti évszázadot, Selmecen saját füzeteiből oktat a tanár intoleráns szellemben, de az anyagot nem fejezik be (ez egyébként más tárgyaknál és másutt is gyakori tapasztalat). A történelem egyéb területeinek oktatása sem jobb: sok helyütt (Pozsonyban, Kecskeméten és Vácott) diktálnak és magoltatnak előadás helyett; a császárok történetét ismertetve Privigyén a tanár egy hónap alatt 20 uralkodóval „végzett", másutt összemossák a fontos és kevésbé fontos periódusokat, ezért pl. a pesti gimnázium diáksága nem tudja, hogy V. Károly uralkodásának időszakában milyen jelentős változások történtek Európa életében (nem is tanítják a reformációt). Esztergomban viszont (III. grammatikai osztály) nem fejezik be az előírt történelemanyag oktatását — de magoltatnak, Vácott is (a II. grammatikai osztályban) bif láztatják Windischnek az oktatás alapjaként használt kis munkáját (Kurzgefasste Geschichte der Ungarns), de itt egyes királyokat — például II. Andrást — még ki is hagynak a tananyagból. Figyelemre méltó kritikai megállapításokat tesz Prónay az egyes természettudományos tárgyak vagy a természetjog oktatása során egyik vagy másik gimnáziumban tapasztalt hiányosságokról is — és ezek azt tanúsítják, hogy ott is sok volt még a tennivaló, ahonnan az előző években gyönyörű tabelláris valamint szöveges jelentések érkeztek be a főigazgatókhoz, mert az egy kaptafára készült írásos jelentések (még akkor sem, ha egy középkori másoló deák gondosságával készítik el azokat és rendkívül esztétikus látványt nyújtanak) soha nem tudják tükrözni a gyakorlat sokszínűségét. A nevelőmunkában is sok hiányosságot tapasztalt ellenőrző körútja során Prónay Gábor. Űgy találta, hogy a tanárok nem elég igényesek a diákok felkészültségének osztályozásánál, a legtöbb osztályban az eminentia (kitűnőség) mércéje igen alacsony és az ilyen minősítést kapott tanulók ismeretszintje tulajdonképpen nem haladja meg az I. osztályba sorolt (jeles) hallgatókkal szemben támasztott követelményeket. Ugyancsak kifogásolta, hogy a Ratio előírásaitól eltérően legtöbb helyütt nem havonta osztályozták a diákokat, vagy ha igen, — ezt nem tették nyilvánossá. (A kutató ehhez legfeljebb azt jegyzi meg, hogy egy-egy 60-70, vagy 100-nál is több tanulót befogadó osztályban egyetlen tanárnak e feladatot objektíve és lelkiismeretesen nem is lehetett végrehajtani.) Űgy tűnik, hogy a rendszeresen meg-megújuló iskola-megszüntetési vagy „degradálási" törekvések is kialakították a tanárokban az ellenszérumot, mert Prónay azt is kifogásolja, hogy a piaristák több helyütt (pl. Kecskeméten) „a tanulólétszám növelésére törekedve" igénytelenek diákjaikkal szemben és ezért még a sokat (vagy tetemes időszakon át) hiányzó tanulókat sem zárják ki az iskolából.