Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Szalai Lajos–Varga J. János: Bajor levéltári források a török elleni felszabadító háború történetéhez, 1683–1699 / 137–154. o.

SZÁLAI LAJOS-VARGA J. JÁNOS BAJOR LEVÉLTÁRI FORRÁSOK A TÖRÖK ELLENI FELSZABADÍTÓ HÁBORÚ TÖRTÉNETÉHEZ 1683-1699 A westfaliai békekötés (1648) után a török birodalom európai hatalmának megtörése s egyúttal legnyugatibb bástyájának, Magyarország hódoltsági területének felszabadítása reális közelségbe került. A kortársak legalábbis így gondolták, ami optimizmusra vall, hiszen, ha visszatekintünk a harmincéves háborút befejező német birodalomra, csodálkoznunk kell azon, hogy miként ocsúdott fel s állt talpra viszonylag rövid időn belül a számos fejedelemségre és grófságra szakadt, teljesen kivérzett ország, az a terület, amelyet egyébként régóta a török elleni támadó háború potenciális bázisaként tartottak számon Európában. Az 1680-as évek elején a pápai diplomácia — élén maga XI. Ince pápa és varsói nunciusa, Pallavicini bíboros — már azon fáradozott, hogy létrehozza I. Lipót császár és Sobieski János lengyel király törökellenes szövetségét. A két uralkodó 1683 tavaszán aláírt megállapodása katonai természetű „véd- és dacszövetség" volt, amelynek első eredménye Bécs felmentése, a török hadsereg súlyos veresége a Kahlenberg tövében 1683. szeptember 12-én. A dicsőségből akkor már a német birodalmi segélyhadak is kivették részüket, jelezve, hogy születőben vannak azok a gazdasági, politikai és katonai feltételek, amelyek lehetővé teszik a török elleni eredményes európai összefogást. A bécsi vereség után a szultán nem kért békét, a háború folytatódott. Ekkor ismét a pápai diplomácia lépett színre, s eredményekónt — XI. Ince pápa védnökségével és jelentős anyagi támogatásával — 1684. március 5-én megalakult a Szent Liga, a Habsburg-császár, Lengyelország és Velence törökellenes szövetsége. Hosszas tárgyalások után segítséget ígért Frigyes Vilmos brandenburgi, Miksa Emánuel bajor, III. János György szász választófejedelem, valamint a kölni érsek, a sváb és a frank kerület. 1686-ban Oroszország is csatlakozott a szövetséghez, megnyitva a Fekete-tenger térségében jelentős tatár erőket lekötő keleti frontot. A szerződés szerint valamennyien a maguk érdekkörében folytatják a hadműveleteket, s amit elfoglalnak, azt sajátjuknak tekintik. Békét azonban csak együtt kötnek a Portával, s nem különkülön. Néhány ország távol tartotta magát a szövetségtől, sőt ellenségesen viselkedett, mint Franciaország, vagy várakozó álláspontra helyezkedett, mint Anglia. Ugyanakkor Magyarország szerepét sem tekinthetjük egyértelműnek: elég, ha Apafi Mihály Erdélyére vagy Thököly Imre török orientációjú politikájára gondolunk. Ilyen ellentmondásokkal terhesen bontakoztak ki a következő években a Habsburg-szervezésű és európai méretű vállalkozás körvonalai.