Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 1. - Halász Imre: Az önkényuralmi közigazgatás kiépülése Zala megyében, 1849–1854 / 87–129. o.

A közigazgatás kiépülése Zala megyében 1849 — 1854 113 A katonai kormányzat időszakában (1850 végéig) szinte alig volt olyan eset, amelyet a megyefőnök saját hatáskörében elintézhetett. Feladata a kerületi főispántól érkezett utasítások továbbítására, a járásoktól beérkezett jelentések összesítésére és felterjesztésére szorítkozott. Mindenben ki kellett kérni a kerületi főispán döntését, engedélyét, még a megyefőnöki hivatalban eszközölt kisebb javítási munkák kifizetésére is. Ebben az időszakban a megyefőnöki hivatal egy fogaskerék a rendszer bürokrata gépezetében; önállósága arra szorítkozik, hogy néhány kérelmezőnek hivatalos bizonyítványt ad ki — főleg állásfolyamodványokhoz —, hogy az illető a forradalmi időkben nem kompromittálta-e magát.

85 önálló kezdeményezés mindössze a — szabadságharc előtt is működött — balatonfüredi polgári biztosi hivatal újra felállítása, amely sajátosságát tekintve indokolt volt, főleg akkor, amikor az addig járásában szinte állandóan úton lévő szolgabírót hivatala a járás székhelyéhez kötötte. Az első időszakban a legtöbb leirat rendőri ügyekben érkezett a megyehatósághoz. A megyefőnök a hozzá érkezett utasítást azonnal továbbította a járások vezetőihez, általában rövid határidőt szabva elintézésre, jelentést kért annak foganatosításáról, végrehajtásáról. Amennyiben nem elégedett meg a megyefőnök a jelentés tartalmával, kiegészítéseket sürgetett, s azokat megkapva összefoglaló jelentést terjesztett fel a kerületi főispánhoz. A megyefőnök első feladatai közé tartozott, hogy mérje fel, hány bujdosó Kossuth-honvéd van a megyében, őket állíttassa elő besorozásra a nagykanizsai térparancsnokságra. Megtiltották a honvédegyenruhák, honvédereklyék (fegyverek, fegyverdarabok, honvédzászlók darabjainak) birtoklását is. Ezeket mind be kellett szolgáltatni, úgy, mint a Kossuth-bankókat. 1849 decemberében azt kérte a főispán, hogy azonnal terjesszék fel, kik voltak azok a személyek (kormánybiztosok, vészbírák, egyházi személyek), „kik a lázadás érdekében kitűnően működtek".

86 Bogyay ezt az utasítást — nem tudni, miért — nem hajtotta végre, így három hónappal később egy nagyon udvarias hangú, de elmarasztaló levelet kapott Döry Gábor kerületi főispántól. Döry a választ sürgette, mert enélkül nem tudta elkészíteni felterjesztését. A levél hangneméből arra lehet következtetni, hogy Döry nem azért türelmetlenkedett, mert a bűnösök megbüntetését kívánta, hanem mert jelentésének elküldése halasztást szenvedett. A sürgetésre Bogyay azonnal megírta a választ, nemleges jelentést küldve a kerületi főispánnak. A beérkezett jelentés után Döry azt már nem kérdezte, reális alapokon nyugszik-e a kézhez kapott jelentés.

87 1850 elejétől kezdte követelni a kerületi főispán, hogy minden hónap 30-ig terjessze fel a megyei közigazgatás vezetője a „havi jelentéseket a közhangulatot illetőleg". Ezeket a havi jelentéseket az ostromállapot idején, 1854-ig kérték a már szokásos formában: minden hónap 22-ig kötelesek voltak a járási vezetők megküldeni jelentésüket. A jelentésben beszámoltak a járás egészségi- és adóállapotáról, a közbátorságról (utakon, helységekben), hivatalnokok szolgálatteljesítéséről, az árvaügyről — ezeket a járásbíróság kezelte, csak az esetleges visszaéléseket kellett jelentem — középítkezésekről (utak, hidak, folyók, gátak állapotáról), a gabonaárakról, a piaci árakról (termények szerint, alapegység a pozsonyi mérő volt), és a különleges eseményekről (pl. az ™ZmL. IV. 151. XVI. B. *«ZrnL. IV. 151. VI. B. 1849-50. 87 Uo. 8