Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Buzási János: X. Nemzetközi Levéltári Kongresszus : Bonn, 1984 / 73–95. o.

X. Nemzetközi Levéltári Kongresszus 91 nak kihasználtsági foka meglehetősen alacsony, illetve csak egy része jut el a gyakorlati szakemberekhez annotáció, referátum, recenzió formájában vagy más módon. Ez alól a levéltárügy sem kivétel, a tudományos eredmények értékesítési hatásfokának növelésében a levéltári munka erőforrásainak nem csekély tartalékai rejlenek. A tartalékok kihasználásához a kiadói tevékenység és az információáramlás feltételeinek javítása elengedhetetlen. A tudományos eredmények rengeteg publikációban szétszórva találhatók, és még mindig kevés az olyan összefoglaló mű, amely elmélettel és gyakorlattal egyaránt foglalkozik, így aztán előáll annak a veszélye, hogy az ismert dolog ismeretlen marad, elméleti provincializmus alakul ki, vagy ugyanazt a kérdést többszörösen vizsgálják és ismertetik. Az egyes országok számára sok időt (és energiát) lehetne megtakarítani a levéltári szakirodalomban publikált tudományos eredmények nemzetközi áramlásának további javításával. A számításba vehető publikációk köre igen széles: beletartoznak a levéltári folyóiratok a Nemzetközi Levéltári Tanács folyóiratától, az Archívumtól kezdve több mint száz ország levéltári folyóirataiig, bibliográfiák, tájékoztatók, nemzeti és nemzetközi levéltári kongresszusok, tudományos ülések írásos anyaga, de jogszabályok, munkautasítások, szabványok, szótárak, lexikonok és sok más egyéb is. A tudományos eredmények hozzáférhetőségének és tényleges hasznosításának javítása nem csupán, nem is elsősorban pénzkérdés. Elegendő arra gondolni hogy mennyi külföldi publikáció fekszik a különböző levéltárak könyvtáraiban holt anyagként, kevés eséllyel arra, hogy belőlük valaki valaha merítsen. A hasznosítás akadályai olykor egészen banálisak lehetnek, mint például a szükséges nyelvismeret hiánya. A levéltártudományi kutatások ösztönzésével és a kutatási eredmények terjesztésével kapcsolatban újólag és hangsúlyozottan szóba került a szakmai egyesületek szerepe. Aligha vagyunk abban a helyzetben, hogy erről az eszközről lemondhatnánk. Szerencsére a levéltárosok egyesülete nálunk a levéltártudomány művelésének és az eredmények közkinccsé tételének felkarolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Eddigi rendezvényei jelentős részben ezt a célt szolgálták, kiadványai úgyszintén. Vannak olyan országok, ahol a levéltáros egyesület rendezvényeinek és publikációinak tudományos értéke, rangja jóval nagyobb, mint nálunk, de ezt egyelőre ne kérjük számon a mi egyesületünktől. Fiatal még, előtte áll az élet, ahogy mondani szokás. Végül a tudományos tartalékokhoz lehet számítani a levéltári munka interdiszciplináris vonatkozásait. Az interdiszciplináris kapcsolatok egy részére a levéltári anyag értékelésében, feltárásában és hasznosításában tartalmi szempontból van szükség. Ilyenek elsősorban a történeti diszciplínák, de mások is, mint például a szociológia, az irodalomtudomány, a filozófia stb. A tudományközi kapcsolatok másik csoportjába az információ/dokumentáció, a könyvtártudomány és a történelem segédtudományai tartoznak. Ezeket a kapcsolatokat módszertani szempontok indokolják. A levéltártudomány interdiszciplináris kapcsolatai, mint a kongresszuson kiderült, nemcsak nálunk, de másutt sem egészen problémamentesek. A problémák sorában első helyre kívánkozik a levéltártudománynak a tudományok rendszerében elfoglalt helye és rangja. Mindaz, amit F. P. Kahlenberg más vonatkozásban a levéltár sajátjogú kulturális intézményként való emancipációjának akadályairól mond, alkalmazható a levéltártudományra is. Azt hiszem, minden további probléma ebből az egyből származik. Általános például az a felfogás, hogy a két rokonterület, a könyvtár- és a levéltártudomány közötti interdiszciplináris kapcsolatokat akár