Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Trócsányi Zsolt: Bécs és Erdély, 1741–1745 : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis / 3–72. o.

60 Trócsányi Zsolt azonban mindkét fél a királynő döntése alá bocsátotta az ügyet, Czernin királyi biztos fogja velük közölni Mária Terézia elhatározását. A királyi biztosnak pedig, a Konferenz állásfoglalása szerint, jeleznie kell a rendeknek, hogy a kialakult helyzetben két tc-t kell megfogalmazni. Az elsőt az akatolikusok kielégítésére; ez Mária Terézia 1742. évi nyilatkozatának törvénybeiktatása legyen. A másik törvénycikk tartalmazza a katolikusokat ós az unitusokat sértő törvények törlését. A törvénycikkeknek az Erdélyi Udvari Kancellária által kidolgozott szövegét meg kell küldeni a királyi biztosnak zsinórmértékül (s rajta keresztül tájékoztatásul a rendeknek), a biztos lelkére kötve: az elfogadandó törvénycikkekbe semmi olyan ne kerüljön, ami a felségjogokkal és a Pragmatica Sanctioval ellentétes, s amit feltételnek lehetne tekinteni. Állást foglalt a konferencia az Approbatae Constitutiones III. része 1. címének törlése mellett is (ez a három natio uniójáról szólt), azzal az indokolással, hogy még a protestánsok is elismerik: az unió-eskü záradéka a Habsburg-ház Örökös uralma ellen szól. Ennek helyébe kívánta iktatni azt a címet, amely Erdély jogait, törvényeit, kiváltságait ós mentességeit megerősíti [ !]. Mária Terézia egészében megerősítette a konferencia határozatát; így kezdődhetett el az 1743/44. évi országgyűlés második, döntő szakasza. A katolikusellenes törvénycikkek törlésére végül sor került, nem minden bonyodalom nélkül. Czernin helyettes főhadiparancsnok, az országgyűlés királyi biztosa ti. nagyon rossz helyzetórzékelőnek bizonyult. Az erdélyi protestáns rendek most már készek engedni, tudomásul kellvén venniük, hogy a protestáns Angliának a Habsburg-birodalomnak nyújtott támogatása fejében ők legfeljebb bizonyos tapintatot kaphatnak a Habsburg-kormányzattól, érdemi engedményt nem, annak éppenhogy demonstrálnia kell szilárdságát — ugyanakkor a Habsburg vezető elit is keresi a minél „simább" megoldásokat, olyan majdnem-kompromisszumokat ajánl, mint az 1744. január 3-i konferenciaülés határozata. Az országgyűlés királyi biztosa azonban (ahogy korábban egy némileg hasonló esetben Lobkowitz) csak annyit érzékel, hogy neki végre kell hajtani uralkodója rendelkezését, s a törvényjavaslatok vitájának kritikus pontján egy fogalmazójával ráüzen a rendekre: a törvényjavaslatok Mária Terézia kifejezett akaratát tartalmazzák, megvitatásukra nincs szükség; a rendek még a folyó ülésből nyilatkozzanak: elfogadják-e őket vagy sem?

92 Az országgyűlés enged — de másik két törvénycikket fogalmaz a királynő nevében proponáltak helyett. A rendek emellett azt is sérelmezik, hogy az unitus románok jogai a sokat vitatott ún. II. román vallási uniós Diploma Leopoldinum értelmében kerültek a törvénycikkekbe, amely (nyilvánvaló tájékozatlanságból) az unióra állt erdélyi román köznépet is a rendek közé sorolja. Felhívták az uralkodó figyelmét arra, hogy a román birtokos nemeseket a megfelelő natióba szokás számítani, a többi haza fiaival azonos helyzettel. A Konferenz 1744. augusztus 7-i és szeptember 3-i kétnapos ülése első napján tárgyalta a törvények eltörlése körül történteket. Nagysúlyúnak tartotta a rendeknek azt a panaszát, hogy Czernin durva eljárásával elvették tőlük a szavazás szabadságát és parancsszerűen tukmálták rájuk a törvényjavaslatokat. Egyhangúan (tehát a három jelenlevő magasrangú katona, Joseph Lothar Königsegg, Harrach haditanácsi elnök és Nesselrode birodalmi főbiztos 92 Lásd erre nézve szerző „Az ellenreformáció Erdélyben 1711-től a felvilágosult abszolutizmus kezdetéig" c. tanulmányát In: Teológiai Szemle 1979. 4, sz. 222. Lásd a cikkhez a folyóirat következő számában megjelent korrekciót is.