Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 2. - Hajdu Lajos: A Magyar Királyi Helytartótanács Tanulmányi Bizottságának tevékenysége az 1776–1783 közötti időszakban / 145–200. o.

186 Hajdú Lajos 6. Üresjáratok és időt rabló bagatell-jeladatok a bizottság tevékenységében A Tanulmányi Bizottság (az ország oktatási igazgatásának központi, irányító szerve) gyakran kényszerült arra is, hogy bagatell feladatokkal foglalkozzék, olyanokkal, amelyeket más — alsóbb szintű — igazgatási szervek is könnyen megoldhattak volna. Az ilyen ügyek nagy részét a tanulmányi vagy egyetemi alaphoz tartozó falvak lakosainak kérelmei jelentették, igen sokszor a bizottságot (mint földesurat) keresték meg különböző bajaik orvoslását kérve. Egy boroszlói (Sáros m.) jobbágy történetesen azt panaszolta, hogy „az ispán igásrobot kötelessége teljesítésekor annyira megrakatta szekerét, hogy ökre a túlságosan nagy teher vonszolása közben elpusztult'", ezért kára megtérítését kérte. A bizottság döntése: Aszalay József tanácsos rövid úton kérjen tájékoztatást az ügyről a boroszlói birtok számvevőjétől.

98 Ez a döntés azt jelentette, hogy az üggyel — az információ beérkezése után — a Commissio-nak újfent foglalkoznia kellett. Más jellegű a dunaföldvári uradalom tiszttartójának panasza: az uradalom börtönében kötéllel öngyilkosságot követett el az egyik rab, a székesfehérvári városi hóhér azonban csak úgy volt hajlandó eltemetni, ha a domínium 15 aranyat fizet neki. „Ez a zsarolás egy fajtájának tekinthető" — írja joggal az uradalom tiszttartója. A bizottság döntése: a hóhér nyugtáját el kell küldeni a székesfehérvári magisztrátusnak és a várost utasítani kell, hogy — a ,,zsaroló" szigorú megfeddése után — a taksát meghaladó pénzösszeget fizettesse vissza Dunaföldvárnak.

99 Néhány hónap múlva Fehérvár jelentette is a rendelkezés végrehajtását: a hóhér visszafizette a jogtalanul kizsarolt 10 aranyat (43 Et-ot) és szigorú megrovást kapott azért, mert monopol-helyzetével visszaélve túlzottan magas „munkabért" követelt (ez azt jelenti, hogy ebben az esetben a hóhér tiszteletdíja 21 Ft 30 krajcár volt, ami ebben az időszakban nem kevés pénz, megfelel mintegy 28—30 pozsonyi mérő, azaz 17—18 mai mázsa búza értékének).

100 Más jellegű gondok is akadtak azonban a tanulmányi alap vagy az egyetemi alap uradalmainál: a dunaföldvári ispán jelentette például, hogy a beiktatáskor (statutio) a királyi, valamint káptalani emberek „megvendégelése" — a nélkül, hogy napdíjat fizetett volna részükre — 248 Et-jába került a domíniumnak, ezen kívül több mint 20 mérő zab is elfogyott. Ezek ellenértékének valamint 6 napi diurnumnak (napidíj) megfizetését kéri. A bizottság ennek semmi akadályát nem látta és utasítást adott, hogy a napidíjat az 1770-es taksák sémája szerint fizessék meg, ennek alapján az ilyen beiktatáson részt vevő hivatalos személyeknek ellátásuk esetén 2 Et, anélkül pedig 3 Ft napidíj jár.

101 Az 1781-es 8. ülésen viszont Aszalay József tanácsos arról tájékoztatta a »*Prot, 1781: 442. s

*Prot. 1782: 111-112. 100 Prot. 1782: 366. Meg kell azonban jegyezni, hogy a korábbi évszázadokban az öngyilkosok temetésénél az ország különböző részeiben eltérő (saját) szokásokat követtek: néhol előírták, hogy az öngyilkos rabok ingó és ingatlan vagyonának csak harmadát örökölhetik a leszármazók vagy a vérrokonok (a rokonság 4. fokáig bezárólag), a többi a kincstáré vagy a települési közösségé. Másutt az volt a szabály, hogy az öngyilkosnál levő ingóságok — ruha, lábbeli, pénz stb. — a hóhért illették meg. Az is igaz, viszont, hogy a kormányzat többször előírta: a bakó elégedjék meg a számára megállapított taksával — ez a példa azonban tanúsítja, hogy a régi szokások sokáig továbbéltek, illetve az ítéletvégrehajtók olykor igyekeztek kihasználni helyzetüket. iai

Prot. 1781: 428.