Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - IRODALOM - Vass Előd: Magyar herold. Forrásközlő, családtörténeti és címertani évkönyv. (Szerk.: Kállay István). Nr. 1. Budapest, 1984 / 129–132. o.

130 Irodalom szól az írásbeliségről, de felépítése egyértelműen egy írásreformról vall. Ez a harmadik 1181. évi oklevél azokat a kialakult állandó formulákat viseli, amelyek ezután évszázadokra jellemzői lesznek latin nyelvű okleveleinknek. Tehát az 1181. évben végrehajtott írásreformról joggal emlékezhetünk meg. i GERICS JÓZSEF „Politikai viták hatása a magyar nép kereszténységre térítésének koraifhagyományára" c. tanulmánya a „Breviárium Bomanum", a II. Szent Henrik császárnak tulajdonított térítő tevékenysége hagyományát veszi vizsgálat alá. A fenti német hagyomány II. Henrik császár (uraik. 1002 —1024) tettei között testvérének, Gizellának I. István királlyal törtónt házasságát is a térítés indító okaként említi meg. Ezt a tudatos beállítást a német-római birodalom eszmei-ideológiai hagyománya kötelezte, mivel a breviárium nyelvén szólva a ,,hamishitű", barbár népek elleni harcot a császárnak kötelessége vezetni. II. Henrik császár személyes dicsőségét növelte az a beállítás, hogy a magyarokat nem fegyverrel,, hanem imával és házassággal térítette meg. SOLYMOSI LÁSZLÓ „A hiteleshelyi pecséthasználat kezdeteihez" e. tanulmánya kiinduló példájaként a flandriai Pele ve Szent Annáról elnevezett monostor 1123 körül kelt egyik oklevelének háromféle hitelesítési módját sorolja fel. E háromféle hitelesítésről: a chirogramról, a tanúk nevének feljegyzéséről, s a megpecsételésrŐl külön-külön, európai szintű történelmi áttekintést nyújt. A magyarországi okleveles gyakorlatban a pannonhalmi apátság tevékenysége kötődik az első olyan 1201 körül keletkezett oklevélhez, amely az 1123 körüli flandriai példához hasonlóan mindhárom hitelesítési módot említi. Tehát a magyar írásbeliség fejlődése mintegy évszázados lemaradásban követte a nyugati példákat. BERTÉNYI IVÁN „Az írás mint a rongált pecsétű oklevél hitelességének bizonyítéka" c. tanulmányában az eredélyi káptalan egyik 1393. évi oklevele átírási ügyének pecsétkritikáját végzi el. Megállapítja, hogy a fenti oklevél bemutatásakor, annak hiteleshelyi vizsgálatánál a káptalan külső és belső ismertető jegyeket egyaránt figyelembe kellett vegyen. Az erdélyi káptalan regestrumának egy töredéke 1318-ból eredetiben ismert, joggal feltételezhető, hogy a káptalan a hitelességet saját hivatalos feljegyzése alapján ismerte fel. Követhető az az elv, amely szokásjoggá vált, hogy a pecsét és az írás együttes vizsgálata a hitelesség kritériuma. DRASKÓCZY ISTVÁN „Litteratusok egy Pest környéki nemes családban a XIV — XV, században" c. tanulmányában a Póceli család négy nemzedékén át visszatérő litterátusi képzettség és királyi hivatalviselés kapcsolatát elemzi. A Péceli család példáján mutatja be a tanult főúri pártfogást élvező középnemesi familiárisok vagyonszerző és vagyonmegóvási törekvéseit. Felveti annak lehetőségét, hogy a Mohács előtti Magyarországon jóval több a Pécelihez hasonló középnemesi család lehetett, mint ahogy eddig ezt ismertük. HAVASSY PÉTER „Heves megye ispánjai Nagy Lajos korában" c. tanulmányának kitűzött célja néhány érdeklődésre méltó adalékot bemutatni megyéje tisztikarának XIV. századi archontológiájából. A XIII. századi Újvár megyéből elkülönülve 1323-ban tűnik fel az első hevesi ispán és a négy szolgabíró. Az oklevelekben szereplő nevek kigyűjtésével a szerző a királyi emberek és a szolgabírák neveinek gyakori azonosságát figyelte meg. KUBINYI ANDRÁS „írástudás és értelmiségi foglalkozásunk a Jagelló korban' c. tanulmányának célja az ügyvédek, az orvosok és a tanítók társadalmi helyzetének feltárása. Az ügyvédi képviselet ellátásához szükséges ún. ügyvédvalló levelek kutatását tekintette egyik témájául. Megállapítja, hogy ebben az időben a már több száz fős ügyvédi gárda olyan jogtudó réteget alkotott, amelynek egy részét hivatásos ügyvédnek tekinthetjük, ha képzettségük különböző fokú volt is. Az orvosok száma a szerző véleménye szerint rendkívül alacsony volt. Jelentős nagyságú volt a tanítóság, ha az egyházhoz kötődött is. A szerző igazoltnak látja, hogy gyakorlatilag minden plébánia mellett volt iskola. KOVÁCS BÉLA „A középkori viasz függőpecsétek készítéséről" c. tanulmánya a Heves megyei Levéltár 247 oklevelének vizsgálatát ismerteti. Az okleveleken levő pecsétek anyagát elemzi és elkészítésük feltételezhetően három munkafázisát mutatja be: a pecsét testének és a sodratnakaz elkészítését, valamint a tiparium belenyomását a fészekbe. DÁN RÓBERT „Wolfgang Fuggeré Schreibbüchlein 1553" c. tanulmánya az egykori német írásmintakönyv és szépírástankönyv jelentőségét ismerteti. Ez a könyv német, latin, görög ós héber betűk szépírására oktató mű volt. A szerző a szépíráskönyvek művelődéstörténeti jelentőségét tárja fel. LADÁNYI ERZSÉBET „Középkori elemek továbbélése a XVI—XVII. századi hegyaljai oklevéladásban" c. tanulmányában felidézi az 1638. évi törvényt, amely a Zemplén-hegyaljai települések hiteleshelyi tevékenységének ügyvódvalló oklevél kiadását