Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 1. - Hajdu Lajos: A büntetőjogtörténet kutatásának kihasználatlan lehetőségeiről : a rabtabellák és büntető-perkivonatok történeti forrásértéke / 3–30. o.

A büntetőjogtörténet kutatásának lehetőségeiről 7 Mióta vannak törtönben? Mindezekről tabella formájában adjanak tájékoztatást és ezt félévenként ismételjék meg" — hangzik az uralkodói leirat.

12 E kötelezettséget pár hónap múlva kiterjesztették a pallogjoggal rendelkező uradalmakra is.

13 Azt hiszem, szükségtelen hangsúlyozni, hogy e rendelkezéseket sokszor meg kellett ismételni, ebben az esetben is csak 5 évvel később intézkedett a Consilium arra, hogy milyen adatokat kell tartalmaznia egy-egy rabtabellának; ugyanennyi idő kellett ahhoz is, hogy a tanács előírja: mindig a naptári év kezdete (jan. ÍJ legyen az 1. félév kezdő napja. Erre azért volt szükség, mert tabelláikban a megyék sokszor a november 1-én kezdődő „katonai év" egészében, valamelyik félévében vagy negyedévében be fogott-elítélt rabok adatait tüntették fel. Intézkednie kellett a helytartótanácsnak arról is, hogy a megyék oktassák ki az uradalmakat a tabella elkészítésének módjáról, és e táblázatokat ne külön-külön küldjék fel Pozsonyba, hanem minden félévben csatolják a megye hasonló kimutatásához.

1 4 A perkivonatok kapcsán leírtak helytállóak a rabtabelláknál is: ezek adatai alapján konkrét rendelkezéseket kaptak a vérhatalommal rendelkező bíróságok, hogy gondosabban őriztessék rabjaikat, de ha közülük valaki mégis megszökne — erről azonnal értesítsék a szomszédos törvényhatóságokat (megküldve nekik a szökevény pontos személyleírását) és a tanácsnak is tüstént jelentsék az országos köröztetéshez szükséges adatokat.

1 s Talán nem is kellene figyelmeztetnem a tisztelt olvasót arra, hogy mind az általános, mind pedig a konkrét rendelkezéseket az országos igazgatás központi szerve időről időre kénytelen volt megismételni — egészen az 1848/49-es forradalomig, illetve szabadságharcig.

16 A táblázatok és perkivonatok azonban az uralkodó számára ahhoz is elegendő adalékot szolgáltattak, hogy elvi rendelkezéseket adhasson ki bizonyos túlságosan gyakorinak ítélt bűncselekmények visszaszorítására. A kezdeti rendelkezések ugyan azt tükrözik, hogy a felvilágosodás nézetei a 60-as években még nem jutottak uralomra a bécsi udvarban, az ilyen jellegű elvi rendeletek (normálék) sorába tartozik az istenkáromlás „kiirtására" kiadott 1761. július 16-i rendelet is. „őfelsége a jelentésekből szomorúan volt kénytelen megállapítani, hogy az isteni igazságszolgáltatást legjogosabb bosszúra indító istenkáromlások száma Magyarországon milyen jelentősen megnövekedett. Emiatt jogos haragját Isten egész vidékekre kiárasztja és különböző csapásokkal sújtja azokat." A népe sorsáért felelős uralkodónak azonban kötelessége elhárítani országa lakóinak feje fölül az isteni haragból eredő csapásokat és „e baj megfékezésére, sőt kiirtására" mindenekelőtt előírja: a legszigorúbban inteni kell mindenkit arra, hogy e szörnyű bűnt ne kövesse el. Évezredek óta állandó volt ugyan ez az „intés", sőt a bíróságok olykor a legvisszataszítóbb büntetések alkalmazásával (egyebek között a „bűnös" nyelv kitépésével) is igyekeztek a blasphemia-t megakadályozni — sikertelenül. 12 OL, C-28: Idealia. 13

1757. szeptember 9-én. . 14

1762. december 17. Lásd Kassics: l m. (8. jegyzet), 35. 1 s 1761. március 26. 16 Az 1810. május 22-én kiadott 9808. sz. ultimátumával pl. a helytartótanács immár sokadszor előírta, hogy a büntetőbíróságok a rabtabellákat félévenként terjesszék fel hozzá; az 1810. október 16-án kiadott 21413. sz. rendelet viszont azt írta elő, hogy a pallosjoggal rendelkező uradalmak is kötelesek a rabtabellákat félévenként felküldeni.