Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 1. - Farkas Gábor: Közigazgatási reformkérdések a koalíciós kormányzat idején, 1945–1948 / 51–89. o.

70 Farkas Gábor követelte a közigazgatási reformot. Ezt már az 1903. évi szociáldemokratapárti kongresszuson megfogalmazták, amelyet négy és fél évtized múltán is érvényesnek tartottak. Hangoztatták az 1903. évi programban a teljes önkormányzatot, a testületek és a tisztviselők demokratikus alapon történő megválasztását, a közigazgatásból az öröklött hivatalok eltörlését. (Pl. az örökös főispánság vagy egyes hivataloknak bizonyos családok közötti elosztását.) Fontos követelés még a közigazgatási hatóság bíráskodási jogának eltörlése, az egészségügy államosítása, ingyenes orvosi kezelés, gyógyszerjuttatás és ingyenes temetkezés. A szociáldemokrata párti közigazgatási koncepció a felszabadulás tényéből indult ki. Megállapította, hogy olyan korszakfordulót ért el az ország, amely ugyan megkívánná a közigazgatási reformot, de a fennálló viszonyok miatt azt tökéletesen végrehajtani nem lehet. A párt részéről az egységes közigazgatás megteremtésében látták a jövő útját. Ezt a következtetést tapasztalat alapján vonták le. Mint mondották, a régi rezsim közigazgatása egységes volt törekvéseiben, szellemében, rendszerében és gyakorlatában egyaránt. E vonásokat azonban folyamatosan, sok évszázados szerves fejlődéssel kialakult polgári osztály formálta ki. Az 1944 előtti közigazgatás fő ereje egyrészt az egységességben volt, másrészt a történeti fejlődés hosszadalmasságában. Ez alatt a közigazgatás szelleme beleivódott a társadalomba, a nép tudatába, melyet úgy fogtak fel, mint elkerülhetetlent, megváltoztathatatlant. A kongresszuson elhangzott, hogy az 1944 előtti közigazgatás a néptől idegen, az ellenforradalmi rendszer hatalmi hármasának egyike volt, a nagybirtok és a nagytőke mellett. A felszabadulás utáni években a magyar nép még a régi osztályokra bomlott. Ezért is volt szükség arra, hogy a különböző társadalmi érdekek egybehangolására a politikai pártok koalíciót alkossanak. A pártoknak is megvoltak a maguk közigazgatási reformkoncepciói, melyek azonban a magyar társadalom heterogén osztályjellegét tükrözték, egymásnak ellentmondtak, és így egységes reformszemlélet nem is jöhetett létre. A tanulmány szerzői kénytelenek voltak megállapítani, hogy a magyarországi közigazgatási reformtörekvések valószínű egyelőre csak meddő kísérletek maradnak. A reform gátjának tartották az ,4tmeneti intézményeket" is. Ezek ugyan az átalakulás első idejében keletkeztek, de mivel községi keretekben funkcionáltak, így keresztezték az önkormányzati szervek munkáját. A kormány bármennyire is igyekezett a nemzeti, a termelési, a földigénylő bizottságok működését feladatkörökre szorítani, azok hatósági jogkört igényeltek maguknak, s azt gyakorolva, keresztezték a községi, a városi önkormányzatok tevékenységét. A tanulmány felrója azt is, hogy rendezetlen a közigazgatás és a rendőri szervek egymáshoz való viszonya, ami gyakran önkényeskedésre, a hatósági jogkör megsértésére vezetett. Nem fogadta el az SzDP a mezőgazdasági érdekképviseletnek törvényi rendezését. A tanulmány szerint a demokrácia eddigi vívmányait ásná alá a megvalósuló mezőgazdasági érdekképviselet, mert a mezőgazdasági lakosságnak, köztük a jobbmódú gazdáknak nyújtana előnyt. A községekben, városokban külön közigazgatási szervezet jönne létre, amely hatósági jogkörrel felruházva, funkcionálásával tovább bonyolítaná az amúgy sem konszolidált közigazgatási helyzetet. Társadalmi tekintetben az érdekképviselet új paraszti osztály létrehozását segítené elő. Az irányelvek szerint a jövő közigazgatásában az önkormányzati és állami szervek intézkedéseinek egyensúlyi helyzetben kell lenniök. Ezért a közigazgatási szervezetből véglegesen ki kell iktatni a rendi és tőkés időkből örökölt elemeket Ez annyit jelentett,