Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Vörös Antal: A magyarországi bányaigazgatás szervezete, 1867–1945 / 141–225. o.

A magyarországi bányaigazgatás szervezete 207 rendelettel történt. A rendelet még a bánya- és jószágigazgatóságok feladatait együttesen szabályozza, bár ezek szétválasztása, kivéve a máramarosszigeti igazgatóságot, már megtörtént, de az utóbbiak még ekkor szintén a Pénzügyminisztérium alá tartoztak. A szabályzat első része az igazgatóságot vezető bányaigazgató feladatait foglalta össze. Kimondotta, hogy az igazgató kötelessége mind saját, mind az alája rendeltek teljes erejét arra fordítani, hogy a kezelésükben lévő állami javak a lehető „legnagyobb tartós jövedelmet" nyújtsák. A kezelés módját, eredményét és esetleg az abból fakadó kárt és hátrányokat illetően a Pénzügyminisztériumnak személyes felelősséggel tartozott. Éppen ezért munkáját úgy kellett intéznie, hogy az alája rendelt személyzet munkájáról állandó tudomása és áttekintése legyen, ami, tekintve az egyes igazgatóságok hatáskörébe tartozó művek számát és szétszórtságát, elég nehéz feladatnak tekinthető. A rendelet kimondotta, hogy köteles a „felvilágosítás, serkentés, büntetés és minderi egyéb alkalmas módon" arra törekedni, hogy a személyzet hivatali feladatainak becsületesen, szorgalmasan és pontosan megfeleljen. Fegyelmi ügyekben a fennálló szabályok betartása és a 15 napon belüli fellebbezés jogának a biztosítása mellett elsőfokú határozatot hozott és gondoskodott annak végrehajtásáról. Az igazgató kötelessége volt továbbá, hogy a pénztárakat, termény- és anyagkészleteket, valamint a leltári tárgyakat, és a kincstári követelések és tartozások állapotát időnként megvizsgálja. Eladásra vagy feldolgozásra szánt terményből csak a viszonyok által igényelt mennyiség termelését vagy beszerzését és raktározását engedélyezhette, és gondoskodnia kellett a készletek gyors értékesítéséről, valamint a követelések minél előbbi behajtásáról. Az igazgató alá rendelt hivatalok és közegek kezelésére bízott javak és egyes művek állapotáról, üzemi és üzleti viszonyairól a lehető leggyakrabban a helyszínen kellett meggyőződnie, mert csak így volt lehetősége arra, hogy a körülmények alapos ismerete után az esetleg szükséges intézkedéseket minél gyorsabban megtegye. Minden intézkedésénél az állami költségvetést szem előtt kellett, hogy tartsa, s azt túllépni felelősség terhe alatt nem volt szabad. Minden olyan kiadás esetén tehát, amelyre a részletes állami költségvetés megfelelő rovatában fedezet nem volt, még ha az igazgató külön hatáskörébe tartozott is, a minisztérium előzetes jóváhagyását kellett kérni. Hogy az igazgatónak alkalma és módja legyen a viszonyok és a személyek feltételezett legalaposabb ismerete alapján, nézeteinek megfelelően önálló intézkedéseket tenni, jogában állott a hatáskörét előíró szabályrendeletek keretei között mindent elrendelni, amit a vezetésére bízott államjavak jövedelmének fellendítésére üdvösnek tartott. A bányakerület igazgatója vagy helyettese tehát önállóan intézkedhetett mindazon kérdésekben, melyeket a rendelet második része biztosított számára. Mint a következőkben látni fogjuk, ez az önálló intézkedési jogkör igen korlátozott volt, és valamennyi jelentős kérdésben, mely az egyes vállalatok fellendítését érinthette volna, a döntés a minisztérium részére volt fenntartva. A minisztérium hatáskörébe tartoztak a következő általános jellegű kérdések: a) A törvények és szabályrendeletek értelmezése kétség esetén, b) Uj szabályrendeletek hozatala, vagy a fennállók megváltoztatása, c) Uj hivatalok szervezése vagy a meglévők áthelyezése, d) A termények árának szabályozása, illetve megállapítása, e) A nem rendszeresített kegyúri adományok engedélyezése, f) Társláda alapszabályok jóváhagyása, vagy azok megváltoztatása, g) Minden oly intézkedés, mely a szabályoktói eltér, hj Rendel-