Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Vörös Antal: A magyarországi bányaigazgatás szervezete, 1867–1945 / 141–225. o.

202 Vörös Antal liós költséggel épülő diósgyőri állami vasgyár munkálatai már befejezés előtt álltak, továbbá mivel ezzel összefüggésben megindult a sajóvölgyi szénmedence kincstári kiaknázása, Diósgyőrön bányaigazgatóságot állított fel, ide csatolván a szomolnoki és sóvári bányaigazgatóság alá tartozó bányaműveket is. Ezzel a Pénzügyminisztérium a kincstári bányaigazgatás egyik központjává Diósgyőrt tette, melynek jövője ekkor már sokkal biztatóbb volt, mint Szomolnoké vagy Sóváré. A diósgyőri bányaigazgatóság felállításával egyidőben annak hatásköréből teljesen kivették az erdő- és jószágigazgatást és azt a Sóváron létrehozott jószágigazgatóságra ruházták. Az újabb átszervezések a kincstári bányákhoz tartozó erdőségek kezelésének a megjavítása végett történtek. A Pénzügyminisztériumnak hamarosan tapasztalnia kellett, hogy a bányaigazgatóságok alá tartozó óriási kiterjedésű erdők vajmi keveset jövedelmeztek. Az abszolutizmus korából örökölt rendszer szerint ugyanis a bányaigazgatóságok élén szakképzett bányászok álltak. Feladatuk sorába azonban nemcsak a kerületükben lévő bánya- és kohóművek vezetése és irányítása tartozott, hanem a kerületükben fekvő erdőbirtokok gazdálkodását is kormányozni kellett. Az erdőgazdaságok irányítása külön szakképzettséget igényelt, de ilyen tisztviselők a bányaigazgatóságoknál rendszerint nem voltak. Ezért a bányaigazgatók az előttük ismeretlen gazdasági ágat vagy jelentéktelennek tüntették fel, és ilyen hivatkozással hanyagolták el, vagy a bányaművek sikereivel igyekeztek az erdőgazdaságok veszteségét leplezni. A Pénzügyminisztérium ezen igazgatási rendszer hátrányait felismervén, 1870 októberében javaslatot tett az uralkodónak az összevont igazgatási rendszer megszüntetésére, s ezzel egyidejűleg a külön bányászati és erdészeti szakigazgatás megteremtésére. Mindkét igazgatási ágazat vezetésére az illető szakban képzett egyének állítását javasolta, kik a helyszíni tapasztalatok alapján a megfelelő intézkedéseket megtehették. Az uralkodó 1870. november 5-én jóváhagyta a Pénzügyminisztérium javaslatát, ahol ezek után úgy rendelkeztek, hogy az új igazgatóságok 1870. január 1-én kezdjék meg működésüket. Az átszervezés során a selmeci főbányagrófi hivatal két szakigazgatási kerületre oszlott. A főbányagrófi hivatal mint bányaigazgatóság Selmecen maradt, az erdő- és jószágigazgatóság központja pedig Besztercebánya lett, mivel a város a Garam folyó mentén elterülő kincstári bányák birtokainak középpontjában feküdt. A nagybányai igazgatóságot szintén külön bánya- és jószágigazgatóságokra osztották fel és mindkettőnek Nagybánya maradt a székhelye. A kolozsvári bánya-, só- és jószágigazgatóságot szintén feloszlatták, az újonnan szervezett jószágigazgatóság székhelyét Kolozsváron hagyván, a bányaigazgatóságot pedig Gyulafehérvárra helyezvén át. A rendelkezésnek ez utóbbi részét azonban valamilyen oknál fogva hamarosan megváltoztatták, és az új bányaigazgatóság székhelye továbbra is Kolozsvár maradt. Egyedül a Máramarosszigeten lévő bánya- és jószágigazgatóság működött továbbra is a régi formában. Ugyancsak 1871-ben határozta el a Pénzügyminisztérium, hogy a szétszórtan fekvő és ezért nagy kezelési költséggel dolgozó kis kohóműveket megszüntetik. Ekkor hagyták fel a besztercebányai és zsarnócai ezüstkohót, továbbá a tajovai rézkohót, a nagybányai kerületben pedig a láposbányait szüntették meg. Ugyancsak ekkor hagyták fel a turia-remetei vasgyárat, mely a különben is kis vastartalmú ércet igen nagy távolságról szerezte be, és az erdészettől ekkor már olcsó tüzelőt sem kaphatott.