Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Vörös Antal: A magyarországi bányaigazgatás szervezete, 1867–1945 / 141–225. o.

196 Vörös Antal a nemesfémek termelése, valamint a sóbányászat terén voltak a legjelentősebbek. A feudalizmus korában a központi hatalom pénzügyi forrásai között a nemesfémek termelésének mindig központi szerepe volt. A 16. századtól kezdődően a kincstár részben bevételeinek növelésére, részben pedig a nemesfémtermelés fokozása érdekében mind nagyobb mértékben szerezte meg a nemesfémbányák tulajdonjogát és vette kézbe a bányák művelésének az irányítását. Ez a magyarázata, hogy a kiegyezés időszakában a kincstári bányavállalkozások sorában a nemesfémbányák voltak a legszámottevőbbek, a többi fémnek (réz, ólom, antimon) ezekhez viszonyítva alárendelt jelentősége volt és termelésük csak azért történt, mert a nemesfémeket tartalmazó telérekben, azokkal együtt fordultak elő. A só kiaknázását szintén már a 15. század végétől kezdődően az állam tartotta kézben mint bányászati monopóliumot. E bányákhoz viszonyítva a kincstár kezében lévő vasbányák a kiegyezés időszakában még csak alig néhány évtizedes, vagy ekkora múltra sem tekinthettek vissza. Jelentőségük ekkor még nagyon eltörpült az előbbiek mögött. A szénbányászat terén pedig a kiegyezés időszakára esnek az első kincstári kezdeményezések. Mivel ezeket a bányaműveket a kormány a kiegyezés után állami kézben akarta tartani, tekintve óriási értéküket és a művelésükből folyó jelentős összegű bevételeket, igazgatásukra is külön szervezetet kellett fenntartani. Ezenkívül a kincstári bányákhoz óriási erdőbirtokok és ezekkel összefüggő kisebb mezőgazdasági területek is tartoztak, mivel korábban az ércek feldolgozása teljesen növényi tüzelőanyag, azaz fa felhasználásával történt. A kiegyezés idején a kincstári bányákhoz tartozó erdőbirtokok területe másfél millió, az egyéb mezőgazdasági területeké pedig 97 000 kataszteri holdra rúgott. A kincstári bányászat igazgatásának legfőbb központi szerve az egész dualizmus korán át a Pénzügyminisztérium volt. Felállításáról a „független felelős minisztérium alakításáról" szóló 1848. évi III. te. intézkedett, melynek értelmében az ország pénzügyeinek irányítása mellett a kincstári birtokok kezelését is ellenőrizte. Az 1867-es kiegyezés után helyreállított miniszteriális kormányzat működésének a kezdetén e törvény alapján indították meg újból a Pénzügyminisztérium szervezését. Tényleges munkáját 1867. március 10-én kezdte meg a többi minisztériumhoz hasonlóan. A hatáskörébe tartozó ügyeket részben az országos pénzügyigazgatóságoktól, részben pedig, így a kincstári bányaigazgatást is, a bécsi k. und k. Finanzministerium-tól, részben pedig a volt Helytartótanácstól vette át. A minisztérium szervezetére vonatkozóan 1867. április 4-én terjesztettek javaslatot az uralkodó elé, melyet a király április 11-én jóvá is hagyott, de a személyzet létszámát illetően még újabb indoklást kért. Ezt a Pénzügyminisztérium április 22-én terjesztette fel, és csak ennek jóváhagyása után tették közzé május 28-án a minisztérium ügybeosztását. A pénzügyminiszteri körrendelet szerint a minisztérium 4 főosztályba sorolt 22 ügyosztállyal kezdte meg működését. A kincstári bányászat igazgatását az államjavak főosztálya (TV. főoszt.) kapta meg, s a főosztályon belül három ügyosztály intézte. Az egykorú ügykörbeosztás szerint a XVI. ügyosztály hatáskörébe a következő kérdések tartoztak: fém- és kőszénbányászat és fémkohászat; arany- és ezüstbeváltás és általában a bányatermékek eladása; a pénzverés és fémjelzés, továbbá a selmeci bányászati akadémia szervezeti, személyi és ellátási ügyei. A XVII. ügyosztály ügykörébe pedig az alábbi kérdéseket utalták: sótermelés, sószállítás és eladás a vonatkozó szerve-