Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 1. - Hajdu Lajos: A büntetőjogtörténet kutatásának kihasználatlan lehetőségeiről : a rabtabellák és büntető-perkivonatok történeti forrásértéke / 3–30. o.

A büntetőjogtörténet kutatásának lehetőségeiről 17 szervezet nem tartott lépést sem a gazdaság, sem a társadalom fejlődésével: létszáma (és embereinek felkészültsége) alacsony maradt, szervezete korszerűtlen; még azokban a megyékben sem volt a bűnüldözésnek külön, e feladattal hivatásszerűen foglalkozó szervezete, amelyekben évente többszáz bűntettet követtek el. Az igazgatási szervezet korszerűtlenségét tanúsítja az is, hogy a török birodalommal vagy Erdéllyel határos területeken (ahol gyakori jelenség volt, hogy szervezett bűnözőcsoportok át-átcsaptak a másik országba egy-egy akció végrehajtására, majd utána visszahúzódtak lakóhelyükre) az igazgatás struktúrája pontosan olyan volt, mint egyebütt, ahol a kriminalitás ekkortájt még nem okozott nagy anyagi és erkölcsi károkat. A bűnözés által okozott károk nagyságának érzékeltetésére példaként jegyzem meg. hogy Csongrád megye egyik előterjesztése szerint a jószágtolvajok a megyében 1788 és 1790 között (tehát mindössze 3 esztendő alatt) mintegy 90 000 Ft-os kárt okoztak a lakosságnak.

39 A megye előterjesztéséhez kimutatásokat is csatolt, ezekben helységenként (vagy kertész-közösségenként, lakott helyenként) feltüntette azt is, hogy melyik évben, név szerint kitől, milyen jószágot hajtottak el és annak mekkora volt az értéke. Hódmezővásárhely lakosságának például (itt a kimutatás a károsok házának helyrajzi számát is megadja) e három esztendőben a jószágtolvajok 34 354 Ft 20 kr. kárt okoztak; Szentes lakosságának kára — külső települései (Tés, Sámson, Mártély. Anyás) nélkül - 13 409 Ft-tal, Csongrád városé pedig 8029 Ft 30 kr-ral szerepel a kimutatásokban. E tabellák adatai — megítélésem szerint — kissé nagyítottak: az ellopott jószág értékének megjelölésénél olykor megszalad a jegyzők tolla, némelyik táblázatban még az ellopott pénzösszeget, vagy az elorzott termény értékét is feltüntetik — az viszont vitathatatlan, hogy a jószáglopással okozott károk egytizedéért a megyében korszerű, hatékonyan működő bűnüldöző apparátust lehetett volna létrehozni. Az említett tényezők együttes eredményeként a bíróságoknak egyre gyakrabban kellett bűnbandák tagjai fölött ítélkezniök és a tabellák ezt a fejlődési tendenciát hűen tükrözik. A lényeg ezekből kihámozható még akkor is, ha egyes megyék csökönyösen egyenként adják meg a be fogottak-elítéltek adatait és egy-egy táblázat egymástól távoleső helyeiről gyakran a kutatónak magának kell összeszednie, hogy egy-egy „főtolvaf'-nak, híres lókötőnek kik is voltak a bűntársai. A korabeli kriminal-statisztikai adatokból levonható másik következtetés: nemcsak a bűntettek (illetve az ilyenek elkövetésével vádolt személyek) száma nőtt meg ugrásszerűen ebben a periódusban, hanem minőségi változások-átalakulások is történtek, módosultak az egyes bűntettkategóriák arányai. A börtönbe vetett (befogott) személyek többsége ellen a vád ekkoriban (még? már?) az, hogy valamilyen tulajdon elleni bűntettet (többnyire lopást) követtek el. Emelkedő mértékű, de nem számottevő arányú a csalás, viszonylag ritka a gyújtogatás miatti büntetőper (ezek többségénél is a vád gondatlanságból okozott tűzeset, vagy ilyen veszélyhelyzet felidézése). Ugyancsak emelkedő tendenciát mutat az elkövetett rablások száma és ezek kárvallottjai már nem csupán az ügyes-bajos dolgaikban országutat járó személyek, a századvéghez közeledve egyre többször fordul 3

*OL, A-39: 16636/1790. 2 Levéltári Közlemények 1984/1