Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Vörös Antal: A magyarországi bányaigazgatás szervezete, 1867–1945 / 141–225. o.

146 Vörös Antal nélkül kőszénkutatásra való engedély, annál kevésbé bányászati adomány, a bányahatóságok részéről senkinek ne adassék." Az Országbírói Értekezletnek e határozata tehát kivette a szenet a szabad ásványok közül és a földtulajdon tartozékának tekintette, biztosítva ezzel a földbirtokosok számára a földjük méhében esetleg előforduló szén tulajdonjogát. A határozat törvényerőre emelkedése sértette a bányavállakozók anyagi érdekeit és kétségtelenül hátráltatta a magyarországi bányászat fejlődését. A földjáradéknak e sajátos formáját Marx a Tőké ben bányajáradéknak nevezte, s rámutatott, hogy „mindenütt, ahol természeti erők monopolizálhatok és az azokat alkalmazó alipari vállalkozóknak extraprofitot biztosítanak - akár vízesésről, akár gazdag bányáról, . . . van szó -, az, akinek a földteke egy részére jogcíme van és akit ezen az alapon a természeti tárgyak tulajdonosának ismernek el, az extraprofitot földjáradék formájában elkaparintja a működő tőkétől." E járadékforma egyik fő jellemzője, „hogy a tulajdonos teljes passzivitása egészen nyilvánvaló, aktivitása (különösen a bányáknál) mindössze abban nyilvánul meg, hogy kiaknázza a társadalmi fejlődés haladását, amelynek érdekében semmit sem tesz, semmit sem kockáztat, még abban a mértékben sem, mint az ipari tőkés." A kiegyzést követő években mind a bányaigazgatás terén dolgozó és a magyarországi szénbányászat fellendítésén fáradozó szakférfiak, mind a bányavállalkozók nagy részének törekvése a meg-megismétlődő bányatörvény-javaslatok előkészítése során arra irányult, hogy a szénbányászat fejlődését a szén szabad ásvánnyá tételével, azaz a bányajáradék megszüntetésével is elősegítsék. Találóan vetette fel a kérdést az 1884-es tervezet vitájának egyik résztvevője: „mi joggal követelhet a földbirtokos részt egy vállalat eredményéből, melyet más saját pénzével, saját szakértelmével, saját fáradozásával, saját kockázatával létrehozott és melyhez ő semmivel sem járult, sőt, amennyiben földjének színe igénybe vétetett, vagy azon legkisebb kárt vallott, nemcsak teljes kárpótlásban, hanem birtoka értékének fokozott emelkedésében is részesül? Ilyen jognak alapja csak képzelt lehet és ily ideális alapot a törvényhozás nem ismerhet." A magyar politikai életben vezető szerepet játszó földbirtokosok éppen ezen törekvések miatt buktatták el sorra a bányatörvény-javaslatokat, s ennek következtében a bányaigazgatás korszerű átszervezésére sem kerülhetett sor. így történhetett meg, hogy a magyarországi bányaigazgatás, kisebb módosításoktól eltekintve, lényegében azokon az alapokon működött egészen 1945-ig, amelyeket az 1854-ben kiadott ideiglenes osztrák bányatörvény szabott meg. II. A bányaigazgatás fó'felügyeleti szervei 1867-1919 1. A Földmüvelés- Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium 1867-1889 Az 1865 óta folyó kiegyezési tárgyalások eredményeként 1867. február 17-én Ferenc József feloszlatta az 1861 óta működő központi kormányhatóságokat (magyar kancellária, erdélyi kancellária, helytartótanács, erdélyi kormányzóság), és hozzájárult az önálló magyar minisztériumok felállításához. Az újból életrehívott magyar minisztériumok az említett uralkodói határozat kelte után, február 20-án már megkezdték működésüket.