Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Vörös Antal: A magyarországi bányaigazgatás szervezete, 1867–1945 / 141–225. o.

144 Vörös Antal 9. A kohóművekkel szoros kapcsolatban álló azon üzemek, melyek a kohók melléktermékeit dolgozták fel, vagy a kohósítás, lúgzás, stb. céljaira szükséges anyagokat a kohótelepen állítják elő. 10. A bánya- és kohótelepeken lévő kovács-, ács-, asztalos-, drótkötél- és gépműhelyek, téglavetők és fűrészek, ha azokban kizárólag a bánya- és kohóüzemhez szükséges szereket és eszközöket készítik vagy javítják. Olyan konkrét esetekben, midőn a fentiek alapján minden kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani, hogy a bányatörvény vagy az ipartörvény hatálya alá eső, illetve a bányahatóság vagy az iparhatóság felügyelete alá tartozó vállalkozásról van-e szó, a pénzügyminiszter a kereskedelmi miniszterrel egyetértőleg döntött. A bányatörvény hatálya alá tartozó vállalkozások fenti részletes meghatározása 1899-ben a pénzügyminiszter és a kereskedelmi miniszter rendeleteivel történt. Korábban 1890-ig bezárólag hasonló vitás esetekben a döntés a Földművelés-, ipar és Kereskedelemügyi Minisztérium hatáskörébe tartozott. A bányászattal és kohászattal szoros összefüggésben lévő hámorművekre vonatkozóan például 1885-ben a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium rendelte el, hogy azok az ipartörvény rendelkezései alá tartoznak és csak iparhatósági engedély alapján állíthatók fel. Az a zűrzavaros állapot, melyet az abszolútizmus korának két — ellentétes jogi felfogásból kiinduló — bányatörvény alkotása teremtett, az 1867-es kiegyezés után még növekedett. Az általános osztrák bányatörvény alapján létrehozott háromfolyamodású bányászati közigazgatás a kiegyezés után kétlépcsős szervezetté alakult át, s a felállított Földművelés- Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium, mint a bányakapitányságok fölött álló másodfolyamodású, egyben legfőbb bányahatóság, vette át a bányászati közigazgatás irányítását. A polgári közigazgatás terén alapelvként elfogadott háromfolyamodású szervezet helyére lépő, kétlépcsős igazgatási rendszerrel kapcsolatban a liberális felfogású kortársak joggal emelték fel tiltakozó szavukat, hiszen ha a másodfokú hatóság az elsőtől elütő határozatot hozott, a vitás eset még kétesebb lett. Szükség lett volna tehát egy harmadik, illetve közbülső fórumra is, a vitás ügyek végleges és megnyugtató lezárására. Az anyagi bányajogban meglévő, vagy a bányaigazgatási szervezet felépítésénél mutatkozó következetlenség csekély volt ahhoz képest, ami a formális jog és jogszolgáltatás terén uralkodott. Maga az általános osztrák bányatörvény is sok módosítást kívánt már, de leginkább állt ez annak végrehajtási utasítására, melyet Ausztriában 1872-ben alaposan revideáltak. Ezt a kormányrendeletet azonban az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok nem fogadták el jogerejűnek, mert a VII. rész 15. §-a világosan csak a bányatörvény anyagi részét hagyta ideiglenesen érvényben, „a bányajognak törvény általi végleges megállapításáig". Mivel az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok a bányaigazgatásban követendő eljárásra igen tökéletlen és hiányos utasítást adtak, a gyakorlat kénytelen volt az említett végrehajtási utasítást továbbra is megtartani, anélkül, hogy azt bármiféle törvényes intézkedés jogerejűnek elismerte volna. E végrehajtási utasításnak még hivatalos magyar fordítása sem volt, ennek következtében mindenki úgy magyarázta, ahogy akarta. Tehát mind a bányaigazgatás, mind a bányabíráskodás területén különböző szervezeti formák és különböző jogszabályok voltak érvényben az ország egyes területein. Ez a körülmény — eltekintve az anyagi bányajogban lévő eltérő viszonyoktól - önmaga-