Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

Magyarország közigazgatása 1711-1765 75 Az országos főbiztosság Magyarországon, láttuk, a helytartótanács felállításával egyidőben szervezték meg a neki alárendelt országos vagy tartományi biztosságot, az úgynevezett biztossági, azaz az országban állomásozó katonaság ellátásával kapcsolatban a polgári lakosságot is érintő ügyeknek (commissariatica) közép szinten való intézésére. Alsó szinten a községi elöljáróságok és a törvényhatóságok, országos szinten a helytartótanács intézte ezeket az ügyeket. Erdélyben már korábban megszervezték a magyarországinak sokban megfelelő, de attól több tekintetben különböző hivatalszervezetet, az országos főbiztosságot (supremus commissariatus provinciális). Első nyomaival 1686-ban találkozunk, amikor a Habsburg katonaság bevonult Erdélybe. Működése ekkor még rendszertelen volt. 1698-ben, majd 1702-ben kapott utasításokat, mind hatásköre, mindpedig szervezete ekkor kezdett kikristályosodni, a gubernium főhatósága alá került. A Rákóczi-szabadságharc idején szervezete átalakult, a főhadparancsnoksággal és az udvari kamarával került függő viszonyba. A szabadságharc előtti helyzetét csak az 1713—14. évi országgyűlésen állították vissza. Működésének további szabályozására 1744-ben, 1754-ben, majd 1762-ben került sor. Székhelye 1744-ben állandósult, Szeben lett, ahol a neki megfelelő katonai hivatal, az erdélyi főhadbiztosság is működött. Vezetőjét, az országos főbiztost (supremus commissarius provinciális) az országgyűlés jelölte, az uralkodó nevezte ki, tagja lett a gubernium tanácsának, miként a magyarországi országos biztosság igazgatója a helytartótanács tanácsának. A magyarországi országos biztosságtól elsősorban abban különbözött, hogy hatáskörébe nem csupán a biztossági ügyek (commissariatica) tartoztak, hanem az adóigazgatás ügyköre (contributionalia) is. Mégpedig nemcsak a hadiadó igazgatása, hanem — és ez is erdélyi sajátosság volt — az ország szükségleteire (pl. az országos hatóságok tisztviselőinek fizetésére stb.) kivetett adóé is. Magyarországon csak a törvényhatóságok szedtek hasonló módon kétféle: hadi és házi adót. Azt, hogy a magyar megyék, a székely és a szász székek, a szabad királyi városok (civitates), valamint a közvetlenül, tehát nem valamely megyén vagy széken keresztül adózó úgynevezett taxás mezővárosok (oppidumok) mennyi adót tartoznak fizetni, a gubernium állapította meg, és az országos főbiztosság közölte velük. A megyék és a székek azután a hozzájuk tartozó mezővárosokra és falvakra, ezek pedig, nemkülönben a szabad királyi városok és a taxás mezővárosok a lakosokra vetették ki és tőlük hajtották be az adót, amit a megyékben, székekben, városokban és taxás mezővárosokban működő királyi pénztárosoknak (regü perceptores) fizettek be. Ezek a pénztárosok, akiknek száma időszakunk végén 67 volt, a beszedett adót a királyi országos pénztár (cassa regia provinciális) főpénztárosának (generalis perceptor) fizették be. Az országos pénztár a befolyt adóból a hadiadót átutalta a hadipénztárnak (cassa bellica), az ország egyéb szükségleteire kivetett adót pedig a gubernium rendelkezésének megfelelően használta fel, fizette ki. Az országos pénztár az országos főbiztosságnak volt alárendelve, és ahhoz hasonlóan Szebenben működött. A főpénztáros mellé egy ellenőrt (contrarotularius) rendeltek.