Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

30 Ember Győző ügykört a bécsi főhadbiztosság vette át. Ujabb 5 év után, 1758-ban azonban ismét a magyar kamara hatáskörébe utalták a res annonariát, amiben nyilván jelentős szerepe volt annak, hogy a gabona legfőbb szállítói a kamarai uradalmak voltak. A hadsereg számára szükséges salétrom, illetve lőpor legnagyobb részét ugyancsak a kincstári birtokokon gyártották. Ez a magyarázata annak, hogy 1742-ben a salétrom- és lőporkészítés országos igazgatását a magyar kamara hatáskörébe utalták, de csak 1747-ig hagyták ott, ekkor egy külön hivatalt bíztak meg ezzel a feladattal, amelynek az illetékessége az egész birodalomra kiterjedt. A kincstári birtokokon a kamarai gazdálkodás megerősödése volt a magyarázata annak, hogy a kincstár a szatmári béke után már nem helyezett súlyt arra, hogy az egyházi tizedet bérbevegye és a katonaság eltartására használja fel. Az 1716-18. évi török háború idején fordult elő utoljára, hogy a magyar kamara nagyobb arányban vett bérbe egyházi tizedet olyan birtokokon, amelyek nem a sajátjai voltak. A kincstári uradalmakban más volt a helyzet, ott a kamara, mint földesúr, ugyanúgy bérelte és a kilenceddel együtt szedte be a dézsmát, mint ahogyan a többi földesúr tette. Ehhez azonban külön szervezetre és személyzetre nem volt szüksége. A király nem csupán a koronára háramlott birtokoknak, a kincstári uradalmaknak volt a földesura, hanem a szabad királyi és bányavárosoknak is. Földesúri jogát e városok fölött ugyanúgy kamarái révén gyakorolta, mint a kincstári uradalmakban tette. A városok a földesúrnak járó szolgáltatásokat az uralkodó által meghatározott évi összegben fizették a kincstárnak. E földesúri járadék jellegű városi adónak census volt a neve, kivetése és behajtása a városok hatáskörébe tartozott. Ugyancsak a városok vetették ki és hajtották be a másik városi adót, a taxát, amelyet az ország védelmére a rendek szavaztak meg az uralkodó részére, és amelynek évi összegét a nádori porták arányában a repartitio, illetve a porták rectificatioja alkalmával határozták meg. A magyar kamarának, mint a városok fölött a király földesúri jogát gyakorló hatóságnak, legfontosabb feladata annak a biztosítása volt, hogy a kétféle adót: a censust és a taxát meg tudják fizetni. Ennek érdekében, minthogy a városi vezetőség hanyagsága, vagy visszaélései következtében a legtöbb város eladósodott, a városi gazdálkodás és igazgatás kérdéseivel is foglalkoznia kellett, mindkét vonatkozásban irányítva és ellenőrizve a városi hatóságok működését. Irányító és ellenőrző jogát a városi hatóságok fölött a magyar kamara általában úgy gyakorolta, hogy biztosokat küldött a városokba. Királyi biztosokat már 1690 előtt is küldött a magyar kamara egyes esetekben, egyes városokba, 1691-től kezdve azután ez a gyakorlat rendszeressé vált, minden városi tisztújításon királyi biztos vett részt, akit az 1690-ben újjászervezett magyar kancellária és a magyar kamara közösen küldött ki, és aki rendszerint kamarai tisztviselő volt. A városokba küldött királyi biztosoknak nemcsak az volt a feladatuk, hogy a tisztújítások szabályos lefolyását biztosítsák. Hosszabb időt töltöttek a városokban, és ezalatt a városi gazdálkodás és igazgatás számos területét, sőt a városi bíráskodást is ellenőrizték. Egyes kérdésekben a biztos maga intézkedett, másokban csak javaslatokat tett uralkodói rendelkezésekre, amelyeket a magyar kancellária adott ki, végrehajtásukról pedig a magyar kamara gondoskodott.