Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉS - Varga János: Határozatiak és feliratiak 1861-ben : gróf Károlyi Sándor levelei báró Jósika Miklóshoz / 191–223. o.

Határozatiak és feliratiak 1861-ben 195 3. Pest, 1861. április 22. „Mint azt tegnap is írtam, a két pártnak egyike sem vádolja a másikat hazafíutlansággal, mert a túlzók éppen ugy az egyiknél mint a másiknál, csekély számúak nagyon. E vád annál kevésbé illik az egyikre is és a másikra is, hogy sem az egyik, sem a másik nem reményli ezen jelen üllési folyam alatt elérni a kivánt eredményt, t.i. a 48-at, vagy mint mi óhajta­nánk, ennél is többet. Azonban ugy hiszik a feliratiak, hogy azon esetre, ha a határozat gyó'z, és hogy ha egyáltalá­ban remény volna a kívánalmak eléréséhez, minden bizonnyal nagy lenne a határozatiak felelőssége, minthogy erélyes eljárásuk maga után fogná hozni azt, hogy a kormány szét fogja oszlatni a házat. Mi ezt nem hisszük, mert megvagyunk gyó'zó'dve, hogy a kormány szét nem kerget, ha reményli, hogy 48 alatt alkuszunk; de minden bizonnyal szétoszlat akár az egyik, akár a másik forma gyó'zzőn, ha látja azt, hogy a 48 alapon alul meg nem lehet egyezni. — Az egyetlen dolog, mely reánk káros lehetne, az hogy a kormány meggyó'ződvén szilárd hangulatáról a háznak, követően felfogja használni arra jelen ügy részünkrőli kedvező kimenetelét avégre, hogy szétoszlassa a házat; ezen esemény azért vészes, mert a határozatiak lévén minden kibékülés meg buktatói, ezekre fog a nép ingere szállni. A nép nem ért polyticáról semmit, és a haza ügyei alatt saját materiális jólétét érti csupán, pedig lesz elég, ki a majdan létesítendő uj provisorium behozatalakor reánk fogja róni a baj okait. - De mi részünkről csak egy politica szabad, t.i. eszélyes és a tisztán nemzeti. Az egyet­len dolog, melyet én és még többen óhajtottunk volna, lett volna, nem párttal, hanem unanimi­tással 12 dolgozni, mi ugy lett volna lehetséges, ha Deák után haladunk mindaddig, mig a törés pilla­natját nem látjuk érkezni, és akkor Deákot túlszárnyalva, ha kell, törni. Azonban ily polytica nem fért meg Nyáry fejében, ki mindig azt szereti tenni, mit Deák, de másképen. Teleky sem szeret ily módot, mert fél, hogy egyesek elhadják őt, p.o. Kállay Ödön, Madarász etc. kiktől félni jelen perczben már nem kell, végül T. L. ily eljárásban egy módját látta annak, hogy azok, kik ne talán alkudnának, in timidáltassanak, 1 3 ő ezeket ugy látván, mi 156-on vele megyünk akár ha sok közzü­lünk amazon másik útra is tudott volna haladni. - Holnap többet." BJl.t No.2. 4. Pest, 1861. április 23. „Ha mint tegnap is mondám, egy némelyikünk szivesebben haladt volna unanimitásban, mégis nem kell félnünk attól, hogy pártunk gyöngüljön, sőt hihető, hogy erősödni fog, ha a Bécsben egyben gyűlt Reichsraat 14 emberei elfogják kezdeni irányunkban (lehetőleg) ellenséges nézeteiknek elmondását. Lehet, hogy maga a császár beszédje tapintatlansága által többeket fogván meggyőzni arrul, hogy a kibékülés lehetetlen, legalább a jelen perczben, ezek közül néhány hozzánk fog szegődni. Azonban mind ez majdnem hipothezis, nem tény még, s igy biztosan nem számithatni reá Ha ezen utón haladva egyáltalában valami veszély érhetne, az szerintünk következendő lehetne, u.m. 1-ör Győzelmünk esetében lehet hogy szétfognak oszlatni, minthogy kezdik hinni már Bécsben is, hogy egy fél sem egyez 48-iki állapot megadása alatt, oly hitben lévén, lehet hogy ezen felirat vagy határozat ügyet fogják felhasználni arra, hogy szétoszlassák a házat. — Ily esetben sokan reánk fognák fogni a szerencsétlenség előidézését, s lenne talán olyan is, ki a nép között ilyennel agitálna ellenünk netalán bekövetkező uj választások alkalmával. 2-or A nem sikert előidézhetné és számunkra veszélyt háríthatna még az is, ha Deák, midőn a felirati indítványt in pleno 1 s megteendi, több szavazatot fogna tőllünk elnyerni beszédei által. 12 Itt: egységesen 13 Megfélemlittessenek 14 A Reichsratot - a birodalmi gyűlést - Ferenc József császár 1861. május 1-én, négy héttel a magyar országgyűlés megnyitása után, nyitotta meg. 1 s Nyilvánosan, az országgyűlés plénuma előtt 13*

Next

/
Thumbnails
Contents