Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉS - Varga János: Határozatiak és feliratiak 1861-ben : gróf Károlyi Sándor levelei báró Jósika Miklóshoz / 191–223. o.

192 Varga János képpen számos olyan részletről értesült, amelyről csak kevesek tudtak, információit többnyire vagy szem- és fültanúként, vagy első kézből szerezte. Jósikának küldött levelei nem pusztán egy magánember hírközlései és véleményének tolmácsolásai, hanem többé-kevésbé annak a csoportosulásnak eszméit, politikai nézeteit, gondolkodásmódját és mindezek változásait is tükrözik, amelyhez Károlyi a határozati párton belül tartozott. Sőt: bizonyos értelemben ezen irányzat szellemiségének - mondhatni - félhivatalos közvetítései. 1861 márciusában ugyanis a csakhamar határozatiak néven ismertté lett függetlenségiek vezetői küldték ki Károlyit Brüsszelbe, hogy Jósikán keresztül figyelmeztessék Kossuthot az életét állítólag fenyegető veszélyre. Külföldi tartózkodása során Jósika kívánságára vállalkozott Károlyi arra, hogy közreműködik egy olyan magyarországi levelező beállításában, aki Jósikát és az emigrációt a hazai fejleményekről — természetesen a határozatiak szemüvegén át — rendszeresen tudósítja, egyszersmind arról tájékoztatja, hogy az emigráció milyen tárgyú és szellemű cikkeket igyekezzék a függetlenségiek politikájának támogatása végett elhelyeztetni a külországok sajtóorgánumaiban. Ilyen hivatásos levelezőt azonban Károlyiaknak nem sikerült találniuk. Károlyi a maga leveleivel e levelezőt helyettesítette, orientáló szerepét kezdetben csak átmenetinek vélve, félig kényszerből azonban egészen 1861 szeptember elejéig folytatva, amikoris — utolsó írásából kivehető ok miatt — beszüntette Jósika további informálását. Valójában nem tudható, hogy Károlyi - mint Jósika egyik tudósítója (mert a határozatiak táborából több-kevesebb folyamatossággal rajta kívül mások is tájékoztatták az emigrációt) - valójában hány levelet küldött Brüsszelbe, és az is kérdéses, hogy valamennyinek megmaradt-e a fogalmazványa. Teljes bizonyossággal az sem állapítható ma már — vagy még — meg, hogy az útnak indítottak közül hányat kapott Jósika közülük kézhez. A Czakó-hagyatékból mindenesetre harmincegy levélfogalmazvány került elő, köztük annak az ötnek az impurumai is, amelyek eredeti tisztázatban vagy egykorú másolatban Kossuthoz eljutottak. A fogalmazványok száma, rendszeressége, keletkezésük időkerete és írójuk személyének azonossága az együttesnek páratlan értéket biztosít. Darabjai nem teszik vitássá Szabad megállapításait, sőt számtalan vonatkozásban egyenesen alátámasztják azokat. Ámde több, eddig homályban maradt részletet világítanak meg, bepillantást engednek szerzőjük és csoportja „politikai lelkébe", összefüggően és összefüggéseiben fejezik ki azt a dilemmát, amely elé a negyvennyolcasság és vele együtt a 48-at őszintén akarók, illetőleg a vele kacérkodók 1861-ben kerültek, és pregnánsan láttatják azt az utat, amelyet a határozatiak vezető csoportja 1848 fennen hirdetésétől a határozati álláspont manipulációs megbuktatásáig bejárt. A fentieken kívül még egy nyomós körülmény indokolja e levelek közzétételét. Károlyi Sándor rendkívül silány minőségű papírra fogalmazott. Ennek következtében a szöveg már annyira elhalványodott, hogy alig — sőt számos szó egyáltalán nem — olvasható. A papír maga is eléggé elrongyolódott, ami helyenként szöveghiányosságot okoz. Mindennek tetejébe a papír anyaga restaurálással megóvható ugyan a további romlástól, ilyen beavatkozás azonban — a tinta minősége miatt — a szöveget tünteti el. Mindenképpen fennáll annak a veszélye, hogy — ha a technikai fejlődés ezt nem akadályozza meg — a fogalmazványok belátható időn belül kibetűzhetetlenekké, azaz használhatatlanokká válnak. Mindez ugyancsak az impurumok publikálása mellett szól.