Levéltári Közlemények, 54. (1983)
Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Draskóczy István: Kapy András : egy budai polgár pályája a XV. század elején / 149–189. o.
168 Draskóczy István ennek fejében Vince Lászlónak 700 forintot fizetett ki. 69 A bonyolult kapcsolatokat még érdekesebben világítja meg egy 1415. február 19-én kiadott oklevél. Ebből kiderül, hogy Szentgyörgyi László a szerémi, budai, körmöci, kassai és szatmári kamarák kamara-hasznát 31000 forintért bérbe vette a királytól. Ezen a napon ennek a felét (Körmöc, Kassa, Szatmár) 15500 forintért, a bér feléért Vince Bálintnak és Kapy Andrásnak adta tovább bérbe. 70 Az összeg tekintélyes, bár jócskán elmaradt az adóból egyébként befolyó jövedelemtől. 1415-ben tehát László vállalkozott arra, hogy az öt kamarát bérleti rendszer szerint fogja kezelni. A bérösszeg valószínűleg felülmúlta teherbíró képességét, s ezért kénytelen volt az üzletbe társakat is bevonni, önként adódott rokona, Bálint, akivel — a források szerint — az előző évben kamara-haszna ispánok voltak, és Kapy András, aki ugyanakkor a szatmári adót vette árendába tőlük. A lippai kamarát is ők hárman bérelték együtt Kapyban megbízhatott, hisz tartozásait pontosan fizette. A szerződéssel a felek egyenlő arányban osztották meg a fizetendő összeget és a kamarákat. László, aki a vállalkozás elindítója volt, elég tőkeerősnek érezte magát ahhoz, hogy az egésznek a felét vállalja magára, míg társainak tulajdonképpen csak egynegyed-egynegyed rész jutott. 1415 tavaszán adószedői már feltűntek Zala megyében. 71 László helyzete abból a szempontból is előnyös volt, hogy csak két kerületet kellett igazgatnia, a két legértékesebbet, amelyek az ország legsűrűbben lakott területeit foglalták magukban. Üzletfelei a maradék három kamarán voltak kénytelenek osztozni. 72 Nem tudjuk pontosan megállapítani, hogy Szentgyörgyi Vince Bálint és Kapy András hogyan osztották fel a nekik jutott adókörzeteket. Mindenesetre tény, hogy a vikáriusok 1415 novemberében a király nevében arra utasították Szentgyörgyi László és Bálint kamara-haszna ispánokat, hogy Stibor Trencsén megyei prediálisaitól az uralkodó visszatértéig ne merjék az adót beszedetni. 73 Trencsén megye a körmöci kamarához tartozott, így a részek megosztásakor Körmöc Bálintnak jutott. Kapy valószínűleg a számára ismerős Szatmári választotta. Kérdéses, hogy az ország északkeleti részét magába foglaló kassai kerület melyikük vagyonát gyarapította. 6 »D1. 64175., Dl. 64179. 70 D1. 64182. Mályusz 1984.197,242. 75 DF. 258556.; Teleki, gyömró'i 126. sz. 71 Az egyes kamarák jövedelmének a megállapításához csak kevés támponttal rendelkezünk. Kubinyi András becslése szerint a pécs-szerémi egyesített kamarák területén 1494-1495-ben 64882 jobbágyporta volt, míg a körmöci kerületre csak 34291,5 porta jutott (Kubinyi 1980. 16.). 1427-ben a kassai kamarához tartozó Abaúj megyében 5184 jobbágy telket számoltak össze, amiből 3001 forintnak és 1000 dénárnak kellett befolynia (Thallóczy 180.). Ugyanekkor Sárosban 6018 sessiot írtak össze (Dl. 32690.). 1432-ben a kassai cultellusban a dikáláskor Sáros, Abaúj és Zemplén megyében 18065 portát találtak, míg Szepes megyében csak 2332 jobbágytelek volt. (Dl. 12473.). Gömörben 1427-ben 4883 telek után 2930 márka (? ) és 20 dénár kamara-hasznát szedtek be (Thallóczy 192.). így 1427-1432-ben a kassai kamara öt megyéjében 25280 jobbágyporta volt. Ennél a területnél gazdagabb volt a szerémi kamara. 1427-ben Kusalyi Jakcs László Valkó megye kamara-haszna adójából 1730 dénár híján 9200 új forintot adatott át Bátmonostori Töttös Jánosnak (Z. VIII. 333.). Zsigmond 1429. március 20-án a nándorfehérvári várnagynak az erősség fenntartására a szerémi kamara-hasznából 12400 százdénáros új forintot utaltatott át (Z. VIII. 372.). Az összeg fedezésére Baranya megye adójából 2600 forintot (uo.), míg Valkó megyéjéből 8000 forintot adtak át (Z. VIII. 397.). 73 DF. 266763. Hibás kiadása: Wenzel Gusztáv: Stibor vajda. Életrajzi tanulmány. 1874. 159. Az okmány mindkettőjüket kamara-haszna ispánnak nevezte, holott tudjuk, hogy az év elején még csak László viselte ezt a címet.