Levéltári Közlemények, 54. (1983)
Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Kállay István: A nemesi közbirtokosság / 101–147. o.
128 Kállay István 9. Árvaügy A jobbágyárvák helyzetét Mária Terézia Urbáriumáig jogszabály nem rendezte. Az Urbárium szerint a földesúr egy megbízottjával, a helybeli bíró és jegyző közreműködésével leltároztatta az árva vagyonát és nevezett ki gyámot számára. 115 A közbirtokosságok is ezt a gyakorlatot követték, de előfordult, hogy magát a jegyzőt tették meg gyámnak. A tószegi református egyház pl. 1826-ban jelentette az abonyi közuradalomnak, hogy Végh Lajos jegyző állásától megvált, és mégsem hajlandó a Szálai-árvák gyámságát letenni. Az egyház kérte, hogy átvehesse az árvák vagyonát. A kisgyűlés válasza szerint „a jobbágyi árvák tútorsága a földesurat illeti, erre fel kell hívni a földesúr figyelmét." 1831-ben a közbirtokosság egy közgyámot állított. Ö vette át leltár mellett az árvák vagyonát, amelyről az aljegyző segítségével számadási kötelezettsége volt. Az uradalom időnként, a községi számadásokkal együtt revideálta az elszámolást. Ha az árváknak vagyonuk nem maradt, tehetősebb emberek házában helyezték el őket, ahol „jó emberekké kell őket nevelni". 116 1835-ben az abonyi közuradalmi gyűlés rendezte a jobbágyárvák vagyonának kezelését. Amikor valamely nemtelen személy meghalt, és árvák maradtak, a falusi vagy mezővárosi bíróság az árvavagy on összeírására két esküdtet rendelt a jegyző mellé. A leltár egy példányát a földesúrnak küldték meg, tőle várták a további rendelkezést. A tútor vigyázott a vagyonra, amíg a rendelkezés megérkezett. Ha a vagyont készpénzzé tették, a tőkét a gyám helyezte el biztos helyre kamatra. Ha elveszett, személyes kártérítéssel tartozott. A tőke kamatait az árvák tartására fordították. A tőkét az illetékes közbirtokos földesúr engedélye nélkül az árvapénztárból — ha ott őrizték — nem lehetett kiadni. A gyám a vagyonösszéírást és az elidegenítésről (árverésről) szóló leveleket a számadások között tartotta. Ha valamely árva felszabadult a gyámság alól, azt a falusi-mezővárosi bíróság a gyámmal egyetértésben a földesúrnak jelentette, onnan várván a további rendelést. 1836ban pl. Vida János abonyi esküdt volt a közgyám. Nemtelen emberként nemesi telken lakott; adót nem akart fizetni. Ezért mindkét funkciójából letették. 1 J 7 Az 1832-18db. évi országgyűlés az úrbéri viszonyok rendezése során a jobbágyárvák vagyonának kezelését, a leltárkészítés és a gyámrendelés módját is szabályozta. Ez megnövelte a közbirtokosság érdeklődését a kérdés iránt, ami a közgyám jelentőségének növekedését hozta. 1838-ban zár alá vették pl. az elhalt tószegi jegyző javait, mert az árvapénztárnak adósa maradt. 1841-ben az abonyi izraelita tútor, Altmann József jelentette, hogy egy elhalt után négy árva maradt. Vagyonuk kevés volt, az is nagyrészt anyjuk hozományából állott. Javasolta, hogy az árvákat bízzák anyjuk gondjaira. Az uradalmi gyűlés szerint a vagyon egyik része valóban hozomány, a másik részében az özvegy közszerző. Ezért indokoltnak tartották a kérést, hogy ő tartsa az árvákat. A vagyont a tútor 1 ' s Degré Alajos: A magyar gyámsági jog kialakulása a dualizmus korának gyámsági kódexéig. (Jogtörténeti értekezések. Az ELTE Magyar Jogtörténeti Tanszékének kiadványa. 8. sz. Szerkeszti Kovács Kálmán.) Budapest, 1977. 78, 81. p. 116 OL, P 2. (Abonyi közbirtokosság.) 12. tétel. 1826. ápr. 2. No. 44.; 1831. okt 30. No. 59. Lásd még: Tárkány Szűcs Ernő: Magyar jogi népszokások. Budapest, 1981. 139, 427-428. p. ,17 OL, P 2. (Abonyi közbirtokosság.) 1835. febr. 15. No. 9.; 1936. márc. 20. No. 16.
