Levéltári Közlemények, 54. (1983)
Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Kállay István: A nemesi közbirtokosság / 101–147. o.
A nemesi közbirtokosság 103 „Az osztatlan atyafiak nagy sérelmére történt, hogy az osztatlan állapot tartama alatt az egyik szerez, a másik pedig pazarol. Az osztálykor az atyafiaknak, még a rokonság távolabbi fokán állóknak is, a haszonban egyenlően kell részesülniük, a kárt pedig egyformán viselniük. Ezért a haszon és kár csakis az egy apáról meg egy anyáról való osztatlan atyafiak között legyen közös" — mondja a törvény. 15 Az 1659: XLVIL te. a bormérési jognak a részes földesúr jogsérelmével való eladását tiltotta meg. A testvéri — lassanként csak a valóságos testvérekre korlátozott - osztatlanság sokáig fennállott, XVIII. századi törvényeink még említik. Az apából és nőtlen fiából álló birtokközösség maradt fenn — párhuzamosan a közbirtokossággal — legtovább, míg az apa és nős fiai közti osztatlanság elenyészett. 16 Az osztatlan örökséget az 1723: XL VB. te. közös egységnek tekintette, amelyről részben vagy egészben az egyes örökös társak külön nem intézkedhettek. A törvény ellentmondás és tiltakozás nélkül sikertelennek és félrevethetőnek nyilvánította az osztatlan vagyont elidegenítő, terhelő felvallást és kötést. Az elidegenített vagy terhelt javakat a többi örökös társak rövid úton és ingyen visszanyerhették. A vevő vagy hitelező a pénzét csak attól követelhette, akinek adta. Erre a Curia végzései között több példa is akad. 17 Csak az az egyéni vagyon vált az osztatlan rokonság javára, amely az ősi gyümölcséből származott. Minden egyéb, ha a szerző testvér úgy akarta, csak gyermekeire jutott és csak ezek nem létében az osztatlan atyafiakra. A XVIII. század elején már kétségtelen a közbirtokosság létezése. Ezt mutatja az 1715: LXIX. te, amely a fejlődését mintegy 100 évre meghatározza. Megújítja és kiterjeszti az 1622: LXXII. és az 1625: LIX. törvénycikket a közös épületek késedelmes kijavítói elleni eljárás módjáról. A várak, kastélyok, udvarok, malmok és más hasonló épületek pusztulásának okát ugyanis abban látják, hogy a közbirtokosok közül egyesek vonakodtak az ilyen épületek javításához hozzájárulni. Hogy a többiek ezek hanyagsága miatt ne károsodjanak, megújították az 1622. és 1625. évi törvénycikkeket. A késlekedők és ellenszegülők ellen, a közbirtokosok ellenszegüléséből felmerülő károk megelőzésére az 1715. évi törvénycikk azonban ennél továbbmegy. Az ellenszegülőkkel szemben — bírói megintés után - a megyei bírák járhattak el. A kocsmák, erdők és más közös haszonvételek használatának arányára nézve a közbirtokosok és a haszonvételek együttes birtokában, nyilvános és békés használatban levők között támadt vitás kérdéseket ugyancsak a megyei bírák voltak hivatva megvizsgálni, elhatározni és kiigazítani. Külön hangsúlyozza a jogszabály a vizek kiáradása által okozott károk elkerülésére a töltések javítását. Az 1715: LXIX. te. - különösen a közös haszonvételek arányaival kapcsolatban — a nemesi közbirtokosság alapvető jogszabálya lett. Az eljárást is világossá tette, amikor kimondta a megyei bírák illetékességét. 18 1 s Eckhart: i. m. 343. p; Ld. Hármaskönyv I. 43. p. 16 Eckhart:i. m. 343. p. 17 Frank: A közigazság törvénye. I. 488-489. p. l *Georch Elias: Jus patrium. Pozsony, 1817. Liber II. 446-448. § 350-351. p.; Frank: Príncipia. I. 177. § 247. p.; Zlinszky: i. m. 533-534. p.; Eckhart: i. m. 343. p. - Vö. 1807: yi. és 1827: 33. te.
